A színházi előadással indító január 22-i programra meglepően sokan jöttek el. A rendezők által kirakott székmennyiség kevésnek is bizonyult. Ezzel együtt az előadás alatt csak két embert láttam ment ki, a többi rendesen végigülte a darabot, sőt kétszer visszatapsolta a színészeket.

Lássuk a menüt

Előételnek a „Szárnyak” című előadást néztük meg a Baletto Civile (Olaszország) és a Goda Gábor vezette Artus Társulat előadásában.

Habár „szárnyas” a darab, én mégis a hortobágyi húsos palacsintához hasonlítanám, mert nem egy egyszerű tétel és nem is egy könnyű „csirkés” saláta, meg azért, mert szeretem a hortobágyit és tudom milyen nehéz elkészíteni…

Mindenesetre annak, aki nincs hozzászokva a kortárs mozgásszínház nyújtotta vizuális és hangi hatásokhoz, annak biza megüli a gyomrát. Kétféle megközelítés létezhet a látottak leírására. Első, amit a csepeli Presszóból mondana Cápa bácsi. „Valami őtönyösök rohangásztak, mint a mérgezett egér szerteszét a porondon, növénnye’ meg marmonnal, közben egy gerjedő sokol rádión keresték az Bartókot. Fennrő’ meg a trehány villanyszerelők belógattak pár foglalatos izzót, hogy báncsák a „zEmber szemit”.

Naja, de Cápa bácsi szerint a hortobágyi is csak pörköltös tészta szafttal. A második megközelítés, hogy minimális díszlettel is lehet ábrázolni a jelent, érthető módon.

A káosztól nem kell félni, csak elfogadni. Néha jön a lázadási ösztön, de az meg emberi alapprogram, úgyhogy no-para.... külön tanulság a végére: mindenki felrúgja előbb vagy utóbb a marmont. Csak gyakorlás kérdése.

Három oldalon keresztül polírozhatnám a darabot, de minek. Az a legjobb, ha a következő Artus darabot személyesen nézik meg a kedves olvasók és döntik el, hogy Cápa bácsinak van-e igaza, vagy annak, aki azt mondja, hogy a művészetünket legalább néhányan európai színvonalon képviselik.

Amíg emésztettük – és rozé fröccsel lekísértük – az előétel utolsó morzsáit is, ránéztünk a kortárs képzőművészetből rendezett exhibícióra. Jó volt, de tényleg, az ismertebbek hozták a megszokottat és a többiek sem lógtak ki kvalitásbéli különbségekkel. Bár a művek szimpla kötöző drótos installálása számomra kicsit provinciális megoldás volt, ez a vizuális élményt nem rontotta.

A leves: Brokkoli krémleves apróra vágott sajtos pirítóssal, Bin-Jip módra.

Oké, Harcsa Veronika hangját már lehet ismerni és szeretni, egy ideje a Bin-Jip (lopakodó lelkek) c. koreai-japán ütős kis művészfilm sem ismeretlen sokunk számára.

Szóval Harcsa Veronika, Andrew J, Gyémánt Bálint és Kaltenecker Zsolt összeállt kb. egy éve, és létrehoztak egy zenei formációt, aminek zenei repertoárja valami egyvelege a nu-jazz-elketro-triphop-nak...szóval krémleves. Ami a jazzes hangzás és Veronika hangja miatt krémes, a Dj scratch-e adja hozzá a pirítóst, a grooove meg az olvasztott sajt rajta. Az egész valami furcsa sűrű liquid, ami visz rendesen, és izgalmasan karcos, amitől nem alszol be. Nyugodtan tudom ajánlani szinte bárkinek. A hangzás miatt meg tökmindegy, hogy télen zárt a helység vagy nyári fűben csicsergős ücsörgő.

A főétel: Gombás-vörösböros őzpörkölt (szójából) hercegnő burgonyával.

Na itt bajban vagyok kicsit, mert a ColorStar '96-os indulása óta számtalan zenei irányzatot kipróbáltak-ötvöztek, de nekem ez az akusztikus „fíling” nem a szívem csücske. Már a Nirvana sem okozott anno katarzist ezzel az előadásmóddal. A light kólát se szeretem, nem hogy a vadhúst, szójából. De ez szubjektív vélemény. Nekem a jó öreg pszichedelikus vonal marad a szerelmem. A tavaly megkezdett zenei kísérletezés komolyan népszerű lett a rajongók körében, ezért is voltam kíváncsi rájuk élőben. Az új vonallal eddig csak az mr2 Akusztikban találkoztam, a végső konklúzió levonásához pedig mindezt élőben is hallani kell.

 A koncert néha megbicsaklott lendületben, de azért az elvárt formát a zenekar hozta vendégestül, akusztikustól, a dobosok tényleg „ütősek” voltak – mindenki elégedett volt.

Desszert: Sült fagylalt málnatükrön, avagy Mitsoura

Hogy lehet a kettőt összepárosítani? Merthogy mindkét dolog egy hihetetlen fúzió eredménye.

A málnát cukorral és a citrom héjával, levével leturmixoljuk. Az így kapott málnaszószt karimás tányérok közepébe öntjük.
2. A vaníliafagylaltot kigombócozzuk, és visszafagyasztjuk.
3. A marcipánt kinyújtjuk, és akkora (kb. 6 cm átmérőjű) köröket szaggatunk ki, ami a gombócokat befedheti. A gombócokat a marcipán körökbe helyezzük, és becsomagoljuk, a marcipánt jól összenyomkodjuk.
4. A golyókat lisztbe hempergetjük, majd a felvert tojásba mártjuk, és a 2 mm vékony csíkokra vágott rétestésztába forgatjuk.
5. 10-20 másodperc alatt forró olajban kisütjük. Ha jól sikerül, aranybarna színű, tüskés gombócokat kapunk.

Mitsoura

Mitsoura- ének, Monori András- szitár, szaxofon, kaval, Szalai Péter- tabla, kalimba, dholak, Lukács Miklós- cimbalom, Moldvai Márk- billentyűk, computers.

Ez lehet, hogy tényleg az elmúlt 10 évben alakult egyik legeredetibb hazai világzenei formáció. Ezt legjobban a külföldi sikerek bizonyítják, hiszen tudjuk nehéz kis hazánkban igazi elismerést kapni.

Úgy vagyok Mitsoura Mónival, mint a macskajajos Dadan (igazi üzletember és igazi hazafi) a húgával, mikor Latkót győzködi:  „A gyémánt is milyen kicsi, azt’ mégis mennyit ér”.

Hát igen, van ez a kis gyémántunk, amit jobban meg kellene becsülnünk. A Mitsoura, mint zenekar az elmúlt években számos negatív kritikát kapott, amivel lehet vitázni, vagy lehet egyetérteni. Egy biztos a zene jól szól, de a hang az, amitől még ezredszerre is feláll a karomon a szőr, és mindig egészestés „csapathatnékom” támad.

És a végére egy palack Chateau Pajzos 6 puttonyos Aszú 1999.

Korai’s Banditos, vagyis a Korai Öröm öröm Dj banditái. Hazai, és nagyon fejbe vág, mint az aszú. N o comment.

Végszó: annak idején sokan köpködtek a Gödör létrejöttére, azóta pedig a működésére. Kétségtelenül van, amin lehetne változtatni, javítani. Viszont az biztos, hogy rajtam kívül sok más magyar és külföldi fiatal örül annak, hogy a főváros szívében van egy ilyen multi-art center, jó megközelíthetőséggel és főleg jó programokkal. Reméljük, a következő sem lesz rosszabb.

T.

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!