Az alapprobléma kétosztatú: a víz rossz minőségű, és nemsokára nagyon kevés lesz. Bár első ránézésre azt hihetnénk, ezzel nem a modern kor embere szembesül először. Hogy a víz nem korlátlan erőforrás, az óriási sokk lesz a világpolitikában pár évtizeden belül, pedig még ötven éve is minden faluban tudták, hogy a vizet beszerezni, ha nem is pénzbeli, de mindenképp sok energia- és időráfordítást igényel. (Ilyen közgázosan se nagyon írták még körül, hogy kimenni a kútra vízért mekkora macera volt.) Ami pedig a minőséget illeti, hát középkori felmenőink nemcsak az alkoholtartalom miatt ittak bort minden mennyiségben, hanem mert az volt a biztosan tiszta.

Az átlagfogyasztó védelmében el kell mondani: ő tényleg úgy hiszi, megtesz mindent, ami tőle telhető. Sokat fejlődött, környezettudatosabb lett, elzárja a csöpögő csapot (elzárja?), nem önti a fáradt olajat a Dunába, próbál odafigyelni magára. Amiért pedig mégis rossz a víz, azért jogosan felháborodva mutogat a kormányra – bármelyik országban, bármelyik kormány alatt! – és a szennyező vállalatokra. És nem is mondhatjuk, hogy nincs teljesen igaza. De észre kellene venni, hogy ha valamit a nép nagyon akar, akkor azt el is éri.

Félre a naivitással! Nem azt állítom, hogy egy csapásra meg lehetne oldani minden bajt. De miközben a magunk vízfogyasztását egész jól szabályozzuk, azt hisszük, hogy meg sem érdemes próbálni a nagyüzemben pazarlókat és szennyezőket visszafogni. Tesszük mindezt abban a világban, amelyikben soha nem létezett rákos kislányokról kitalált, kamu körleveleket tízezrek küldözgetnek tovább abban a szent tévhitben, hogy ezzel majd segítenek bárkinek is bármit. A webkettő évek óta itt van, nagyvállalatok stratégiáját képes letéríteni az íróasztalok mögött megtervezett rossz irányból, mi pedig azt hisszük, hogy fölösleges lenne lépni bármit is az igazán fontos dolgokban?

Ne legyünk túlzóak. Nem kell beleesni abba a hibába, mint a legszélsőségesebb zöldek, akik remetei lemondást követelnek. Nem kell elásni az autókat, és ha egy teleengedett kádban fürdés pazarló dőzsölés, akkor dőzsöljünk bátran. A kulcsszó, mint annyiszor, ismét csak a középút megtalálása. A normális kompromisszumé a fogyasztás élvezete és a fenntarthatóság, vagy kevésbé zöldek számára átfogalmazva, a jövőbeli fogyasztás élvezete közt.

És persze, itt az egyre súlyosabbá váló fenyegetés is: a víz, ha így folytatjuk, el fog fogyni. Olyan még tényleg nem volt a történelem folyamán, hogy mintegy másfél kontinens teljesen víz nélkül maradjon, és ennek a gazdasági-politikai következményeibe még belegondolni is félelmetes. A gazdasági nekünk annyira nem is rossz: ha tényleg a víz lesz a század közepének olaja, annál jobbat Magyarország nem is kívánhat magának. Nekünk bőven van, ami másnak nincs, de nagyon kell – ennél tökéletesebb üzlet egyszerűen nem létezik. Csak ha a víz elfogyásának világpolitikai hatásait próbáljuk modellezni... Hát akkor hamar rájövünk, hogy ezt valahogy nagyon ki kellene kerülni.

Iván

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!