Azért jó a „Szubjekt” rovat, mert az embernek nem kell magyarázkodnia, ha nem objektív. Szerény véleményem szerint mindkét, párhuzamosan futó dalos pacsirta – és/vagy zenebohóc-kereső műsor legtöbbre hivatott üdvöskéje Janicsák Veronika.

Mármost, azon lehet vitázni, miért is tekinthető tehetségesnek Király L. Norbert, vagy éppen Szíj Melinda – Veca esetében ez nem kérdés: az énekhangja és énektudása miatt. A kettő egyébként nyilván nem ugyanaz: szerintem a magyar Susan Boyle-ként futtatott Szíj Melinda kiváló énekhanggal, ugyanakkor abszolút képzetlen énekesi tudással rendelkezik. Amatőröknél ez nyilván megbocsátható, profiként meg majdcsak képzi magát. A közönségnek mindenképp rendkívül szimpatikus, hiszen nemcsak szép hangja van, de „civil” megnyilvánulásaival akár Való Világot is nyerhetne: szerény, alázatos, mindenkiről csak szépet és jót mond, és  látszólag nagyon esendő.

Király Norbiról mindez csak részben mondható el. Ő érdekes módon - bizonyos szempontból -  inkább a sokak által lenézett, és még többek által nézett celebműsorok átlagos résztvevőinek erényeivel rendelkezik. Mert igen, léteznek celeberények! A Való Világ győztesei is vagy nagyon szimpatikus, kedves, szinte szánni való figurák (VV Szabi, Miló), vagy éppen harsány, furcsa, sokkoló fazonok, mint VV Laci – de ide sorolható a karrier tekintetében szintén győztes Majka is (a mostanit tényleg nem nézem!).

És most álljunk meg egy szóra! Lehet utálni a népszerűség-hajhászó szórakoztató műsorokat, de higgyük el: ha harminc éve nézhettünk volna ilyesmit, ott csüngtünk volna akkor is a képernyőn (ahogy az olaszok, németek stb. a hetvenes években is állandóan show-műsorokat bámultak). Azért néztünk kulturálisabb műsorokat, mert nem volt más (persze mindig  a nagy átlagról van szó).

Az olcsó népszerűség-hajhászás ugyanis a szórakoztatóipar természetes velejárója. A rómaiak gladiátorevő oroszlánokat néztek, a középkorban a máglyarakás hozta a legnagyobb nézettséget, ma meg a férfiak pornót néznek a neten, a nők szappanoperákat a tévében – és mindenki bámulja az igénytelen show-műsorokat. Vagy az igényesebbeket, mint a tehetségkutatók.

Mármost Király Norbi, mint média-jelenség, a „tehetséges szórakoztató” kategóriájába tartozik. Hogy ezt épp zenére teszi, növeli ugyan teljesítménye értékét, de inkább valahol azon a határon van, ami elválasztja a puszta szórakoztatást a valamilyen formájú szakmai tudástól. Az azonban kétségtelen, hogy Norbi tehetséges: nem éneklésben, hanem szórakoztatásban.

És itt jön a szubjektivitás. Janicsák Veronika ugyanis, csak és kizárólag abban az esetben tekinthető a 2010-es tehetségkutatók legjobbjának, ha mindkét műsort énekversenynek tekintjük. Ha azonban inkább zenei előadói, esetleg pusztán „zenei népszerűségi” (innen ered a pop-zene kifejezés) műsorokról van szó, akkor Kökény Attila, Szíj Melinda vagy épp Király L. Norbi is szóba jöhetne legjobbként.

Ez viszont szubjektív kérdés, hiába próbálja hangsúlyozni mindkét műsor zsűrije és műsorvezetője, hogy az X-faktor és a Megasztár  egyaránt „énekversenyek”. Ha valóban és minden tekintetben azok lennének, akkor minden döntést szakavatott bírálókra – nevezetesen komoly énektanárokra kellene bízni. Ez már a Repülj, pávánál és a Ki mit tudnál sem teljesen így működött, az emelt díjas SMS-ek korában pedig pláne nem. A cél a bevétel, és passz.

Lássuk be, Presser Gábor sem pusztán énekesi tehetsége miatt került a zsűribe, most Friderikusz Sándorról nem is beszélnék. Innentől kezdve elgondolkodtató, milyen alapon történt a zsűri kiválasztása, bármelyik műsornál?

Eszenyi Enikő nyilván a színpadi mozgást, színészi-előadói teljesítményt bírálhatja joggal, Presser a zenei érzéket, Mester Tamás talán az énektudást – Friderikusz még mindig nincs meg… Talán a majdani eladhatóságot figyeli? Nem tudni. Viszont itt van még a korántsem Pavarotti-hangú Nagy Feró (amellett, hogy imádtam Ford Fairlane magyar hangjaként, az István a királyban, de akár a Felkelő nap házának előadójaként is – csak hát, inkább szuggesztív előadásmódjáért, mint klasszikus értelemben vett énektudásáért.) Most persze nem arról beszélek, hogy egy „könnyűzenei” énekversenyen Pavarotti-szintű előadásokra számítok – de valami alapján mégiscsak rangsorolni kell, és talán az első számú követelmény az énektudás. Ha ez nincs, akkor viszont kompenzálható csiszolatlan, de kiváló énekhanggal, isteni színpadi jelenléttel. Ez utóbbi ugyebár a tévénézőknek szól – lássuk be, Norbi (vagy akár a nagyváradi Tolvai Renáta) egy rádiós vetélkedőben már nem biztos, hogy versenyben lenne.

De vissza a zsűrihez: Geszti Péter megint csak nem az énektudás legavatottabb bírálójaként van jelen, viszont egy generáció hallgatta rímhányásait, és hát, nem kell ahhoz tojást tojni, hogy tudjuk, milyen a jó tojás. De azt legalábbis illik tudni, milyen tyúk kell hozzá. Ebben Geszti valószínűleg a helyén van, ahogy Malek Miklós is. Keresztes Ildikó pedig talán az egyetlen zsűritag, aki kifejezetten a hangjával bizonyított. Úgyhogy a helyzet nem vészes, s az eddigi fejlemények mégiscsak afelé mutatnak, hogy a legjobbak még bent vannak. Gondolok itt Janicsák Veronikára az X-faktorban, és Kökény Attilára a Megasztárban. Ha viszont kettőjük közül kellene választanom, nagy bajban lennék. Talán az szólna Veca mellett, hogy Attilával szemben nem tudnám elképzelni egy paraszt-lagziban, hajnali háromkor egy szinti mellett Akácos utat énekelni. Ja, meg az, hogy a lányaim is neki drukkolnak. Egyébként lehet, hogy az egész nem is érdekelne annyira… 

BG

2 hozzászólás

1. idézem 2010.12.09. 10:34
   • gizus
   Veca tündéri, nagyon helyes, és nem tűnik elszálltnak - még :) így is maradjon, és akkor nagy sikereket hozhat neki ez verseny. Persze én csak mint hallgató, leendő CD vásárló állítom ezt :)
2. idézem 2010.12.11. 14:19
   hát, ma este sok minden kiderül