Ugrás a főmenüre.
Szubjekt 2011.06.02.

Vár a Balaton!

Gyerekkorom nyarai elképzelhetetlenek voltak a Balaton nélkül. Persze akkor még voltak szakszervezeti és vállalati üdülők, és kéthetes turnusokban váltották egymást a pihenni vágyó családok. Ma már se hírük, se hamvuk nincs ezeknek az intézményeknek, de azért a Balaton mégis csak Balaton, mindig jólesik a hazai vizekben hűsölni egy kicsit.
 
Vár a Balaton!

Nem csak a Balaton-felvidék, hanem az egész Balaton környék egyik legszebb helye Balatonfüred. Egy kellemes séta a Tagore sétányon, nem csak nyáron, egész évben üdítő lehet.

Talán nem sokan tudják, hogy a Füred név eredetileg a fürj madár nevének für, fűr alakjából származik és jelentése fürjes. A kezdetben a helyi savanyúvízforrásokra, majd magára a Balatonra települő fürdőkultúra és a településnek ebben betöltött kiemelkedő szerepe miatt a 19. századra a név átértelmeződött és fürdő értelmet kezdtek tulajdonítani neki.

A Balaton- felvidék ízletes nedűit adó Balatonfüred-Csopaki borvidék minden év augusztusában a Balatonfüredi Borhetek rendezvényeivel hívogatja a borívókat, de nem kell augusztusig várni, ha valaki a szőlő nedűjéből kíván fogyasztani. Számos pincészet tart borkóstolót, ahol valóban élményszámba megy a kulturált borfogyasztás.

csopak3.jpg

Nem csak a bor miatt érdemes a környéken szétnézni, különleges érték a gyurgyalagoknak otthont adó balatonkenesei löszfal, és a Tihanyi-félsziget is. De a balatoni pihenést jól kiegészítheti például egy koncert a tihanyi apátsági templomban. Az itteni múzeumok, emlékházak, műemlékek felkeresése szintén kellemes perceket szerezhet.

Káli-medence. Ez a vidék tavasszal ébred, nyáron nyüzsgő, de igazán ősszel él, amikor érik a szőlő, közeledik a szüret.

Északi részén a Fekete-hegy nyúlik el, a déli szegélyétől már nincs messze a Balaton. A Balaton-felvidék másik nagy medencéje a Pécselyi-medence.

A tájegység legismertebb része a Tapolcai-medence és az ezt övező tanúhegyek.

Bár a Balaton északi partja közelében lévő települések népszerűbbek, a Balaton-felvidék településeit is sokan keresik fel. Számtalan természeti értéket őriz ez a vidék. Ebben a kisrégióban találhatók a Balaton-felvidék kőtengerei, a Tapolca közelében lévő Szentgyörgy-hegy bazaltoszlopai.

A természeti adottságon kívül maguk a települések is igyekeznek a vendégcsalogató környezet kialakításáért. A ”Virágos Magyarországért” verseny immár több mint egy évtizede közel kétmillió embert mozgósít a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített lakóhely megteremtése, megőrzése érdekében. A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja a működési hátteret, mely összhangban van a turizmus célkitűzéseivel, sőt, egyre nagyobb jelentőséget kap, hiszen az igényes környezet a versenyképesség alapja.

A kezdeményezés fontos összekötő kapocs Európával, mivel Magyarország alapító tagja a 12 európai országot átfogó Európai Virágosítás és Tájépítészeti Társaságnak, amely az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét / Entente Florale Europe/ szervezi. 2011-ben Balatonfüred /város kategóriában/ és Paloznak /falu kategóriában/ képviselik Magyarországot az Entente Florale Europe versenyben, e két település volt a 2010. év első helyezettje a magyarországi megmérettetésben.

paloznak1.jpg

Egyébként Palóznak Hild-díjas település. Méltó kis ékköve a Balaton északi  partján található lankás domboldalnak. Tisztaság, rend,  ápolt porták, rendezett kertek, utcák... A házak mutatósak, hívogatóak. 

A Tiara Klub hétvégi kirándulásán a résztvevők személyesen is meggyőződhetnek a fent említettekkel.

Petre Gyöngyi

 

2 hozzászólás

  1. idézem 2011.06.03. 07:43
    • AB
    Azér' Gyöngyöske, ha fe'mész a lellei Kishegy tetejére, a Konyáriék csárdájába, akkó' lehet, hogy elfelejted az északi partot.
  2. idézem 2011.06.03. 11:07
    • Gyöngyöske
    Jó nekem a Jásdi pincészet is! :-) Mindegy melyik part! :-) :-)
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner