A Bánki-tó partján évente megtartott swing-jazz fesztivál az idén a hétéves hagyományok és az újítások jegyében telik. A június 25–26-án, pénteken és szombaton felhangzó koncertsorozat hagyománya, hogy az egyik házigazda Joe Murányi.
Az idén 82 éves klarinétos – aki valaha Louis Armstrong
egyetlen fehér bőrű zenésztársa volt – hosszú idő után először nem lesz jelen.
Újítás, hogy ezúttal New York-i otthonából konferálja majd fel a Bánkon fellépő
zenekarokat. A másik házigazda, Rókusfalvy Pál is neves zenekarokat mutathat be
a helyszínen.
Június 25-én, pénteken, 19 órakor a Bohém Ragtime Band kezd, 20 óra 20 perckor követi a bandát – a holland, olasz, osztrák – előadókból álló Three Wise Men; 22 óra előtt a Benkó Dixieland Band játssza majd jól ismert számait. Éjfél előtt fél órával pedig – lekvár nélkül – dzsemmelnek a muzsikusok a Tó Wellness Hotel kertjében. Másnap, szombaton ugyanitt az Easy Jazz Band játszik 16 órától; 3 órával később már a Hot Jazz Band nyomja a vízi színpadon. Utána ugyanitt: 20.20: La Vella Dixieland (Spanyolország), 21.45: Johnny Thompson Singers (USA), végül 23.30-tól Jam Session a Tó Wellness Hotel kertjében.
Az idei eseménysor az évfordulók jegyében telik majd: Louis
Armstrong, aki jövőre lenne 110 éves, 45 éve járt Magyarországon. Augusztusban lesz
70 éves Benkó Sándor,
a Benkó Dixieland Band vezetője, fennállása 25. évét ünnepli a Bohém Ragtime
Band, és a – Bényei Tamás
vezette – Hot Jazz Band, 30. évfordulóját pedig a spanyol La Vella Dixieland.
Az idei fesztivál egyik kuriózuma a megalakulásának 45. évét
ünneplő legendás amerikai fekete gospelegyüttes, a Johnny Thompson Singers. A
banda 1972-ben már fellépett Magyarországon az Alba Regia Videoton Nemzetközi
Jazzfesztiválon.
A vízi színpad koncertjei között a nemzetközi hírnévnek örvendő Eifert János fotóművész előző évek fesztiváljainak anyagából készített diaporámáját tekinthetik meg a vendégek.
A fesztivál szervezője a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány. Kuratóriumának elnöke 2009-től Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Band vezetője. Az alapítvány a jazzhétvége szervezésén túl céljának tekinti a tehetséges fiatalok támogatását, pályájuk egyengetését, egyéb jazzkoncertek szervezését, hazai és külföldi jazztörténeti kutatásokat.
N. Á.