Vietnamban a buddhizmusnak a kínai csanhoz hasonló ága a legelterjedtebb, amelynek az indiai mahajana (nagy út) buddhizmus a gyökere. Fontos azonban, hogy a régi konfuciánus és taoista gyakorlatok nagyon erősen megmaradtak és beépültek ebbe, akárcsak Kínában. Előbbi a szertartások, a mindennapi élet, a közéleti és a családi protokoll, utóbbi pedig a mágikus módszerek, praktikák területén.

Az ázsiai emberek praktikus gondolkodásúak, a legtöbb területen nem alakultak ki rögeszméik, és nem bigottak. Gyermekkoromban hallottam egy sztorit egy afrikai törzsről, akik a jóindulatú isteneknek nem is áldoztak, csak a rosszindulatúaknak, merthogy a jók amúgy sem ártanának nekik. Az ázsiai és ezen belül a vietnami emberek hozzáállását a vallási dolgokhoz csaknem ugyanennyire a tiszta praktikusság jellemzi, persze, nem szabad elfelejteni, hogy esetünkben nem törzsi, hanem magas kultúráról van szó, amely tudja és elfogadja, melyik vallás eszközei az élet mely területein a leghatékonyabbak, és mire lehet azokat használni, de azért a Buddhának a legmagasabb tisztelettel és hódolattal adózik.

Ahhoz kétség nem fér, hogy Buddha a megvilágosodott, a Mindenség Ura, akihez imádkozni kell. Azonban a szellemek kordában tartására és elűzésére ősi taoista szimbólumokat, jeleket használnak, és az irodákban, otthonokban a bútorok, berendezések ideális elhelyezésének meghatározásához taoista feng shui (vietnami nyelven: phong thuy) mestereket kérnek fel, akik a buddhista egyházzal teljes egyetértésben működnek, sőt, nem egy buddhista kolostort pont ezeknek a mestereknek az útmutatásai szerint építenek és harmonizálnak. Nem restelli a buddhizmus sem, hogy a taoista praktikák ezen a területen ősibbek, ergo kiforrottabbak és hatékonyabbak, valamint az emberek kulturális gyökereivel könnyebben egyeztethetőek.

Minden házban megtalálható az ősök oltára, mely az ősi taoista halotti kultuszokat idézi, és az irodákban, munkahelyeken, üzletekben elmaradhatatlan a két taoista védőszent szobra, áldozatoknak, ajándékoknak helyet adó oltárral, füstölőtartóval, mely a jó üzletmenetet és az anyagi virágzást hivatott fenntartani.

A születési évtől függően „lövik be” az íróasztal és az ágy irányát; lehet például, hogy a fém – ló évében született embereknek jó az északi irány, de a víz – patkányoknak rosszat hoz. Házaspárok esetében az ágy láb felőli végének a férfi ideális irányába kell néznie, a konyhában pedig a gázcső és a tűzhely összekapcsolását kell a nő legkedvezőbb irányához igazítani.

A konfuciánus hagyomány az erős társadalmi és életkor szerinti alá-fölé rendeltségben nyilvánul meg. A vietnami nyelv jól tükrözi ezt. A „Figyelj! Én hazamegyek” mondatot így mondom egy nálam pár évvel idősebb férfinak: „Anh oi! Em di nha”, ahol az „anh” szó a nálam pár évvel idősebb férfit, az „em” pedig az alanyt, azaz saját magamat jelöli. Ugyanez a mondat egy kisgyereknek: „Chau oi! Chu di nha.” Egy édesanyámnál pár évvel fiatalabb hölgynek: „Co oi! Chau di nha.” Idősebb lány a fiatalabb srácnak: „Em oi! Chi di nha.” Édesapámnál idősebb embernek: „Bác oi! Chau din ha”…., és így tovább. A magyarban legfeljebb magázom, de ugyanúgy mondom, és az alany mindig az „én” névmás. Itt meg rangtól és életkortól függően rengeteg személyes névmás van. Nálam fiatalabb lehet két kategória, öcsi/hugi (em) és gyermek/unoka (chau), viszont nálam idősebb lehet rengeteg. Szüleimnél kicsit fiatalabb férfi és nő (chu/co), szülőknél idősebb (bác), nagyszüleim korabeli (ong/ba) – de azt használják az úr/hölgy hivatalos kifejezésére is. Van aztán még a nagyon öreg embereknek is külön megszólítása. Abba pedig, hogy pl. a vér szerinti nagybátyót, nagyapát, unokatestvért családon belül máshogy kell hívni, ha anyai, és máshogy, ha apai ágon áll fent a rokonság, és mindezt a kommunikációban folyamatosan ki is kell fejezni, már nem is mennék bele.

Fent leírtak a vietnami emberek életét rendkívül erősen áthatják. Nézzünk néhány példát:

A nagyobb városok híres pagodáiban biztosan ott áll néhány luxusautó, bármikor is megyünk oda, és a párttitkár, az olajtársaság igazgatója, a bankár, a politikai és üzleti élet prominens figurái tuti, hogy ott imádkoznak országuk/hivataluk, cégük, boltjuk gazdagodásáért, családjuk és rokonságuk egészségéért és szerencséjéért. A szerzetesek szinte mindenről tudnak, ami az üzleti életben folyik, és a pagodákban a főpap fogadótermében nem ritka az új és virágzó üzleti kapcsolatok létrejötte. (Persze, a „hívek” bőkezűek, és bár a papok rengeteg adománnyal jótékonykodnak, azért ha a buddhista egyház egy üzleti vállalkozás lenne, alighanem az egyik legvagyonosabb cég lenne Vietnamban…)

Ha az irodánkban/boltunkban nincs oltár, bizony, elképzelhető, hogy a betérő ügyfél vagy vevő  emiatt nem fog üzletet kötni, hiszen egy „pogány” nem hozhat hosszú távon szerencsét. E téren azért a külföldiekkel kicsit elnézőbbek.

Hiába nőtt fel és/vagy tanult valaki szabad elvek vezérlete alatt, Nyugaton, és hiába tűnik angolul rendkívül modernnek és magabiztosnak, biztos, hogy pár hónappal idősebb társát vietnami nyelven nővérkézni/bátyózni fogja. Lehet, hogy külföldi társaságban angolul havernak hívja, és vállon veregeti, de vietnami környezetben az életkor okozta alá-fölé rendeltséget szigorúan be kell tartani.

Nagyon nehéz dolog vietnami nyelven udvariatlannak lenni.

Virág András, Hanoi, Vietnam

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!