Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2011.05.04. Érdekes

Vajna és a Negatív Magyar Filmtörténet

Közvetlenül a 42. Magyar Filmszemle kezdete előtti időpontra időzítette Andrew Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos azt a bejelentést, hogy az idén 3-4, jövőre – és utána évente – 8-10 magyar játékfilm készülhet el állami támogatással.
Vajna és a Negatív Magyar Filmtörténet

vajna.jpgMint elmondásából kiderült: a megszűnő Magyar Mozgókép Közalapítvány szerepét a megszülető Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. veszi át, amely szintén állami tulajdonú. Ide pályázhatnak majd a produkciók. Egy film csak egy helyről kaphat majd támogatást. A nagyjátékfilmek 150 millió forintnál többre nem számíthatnak. A tévés produkciók, az ismeretterjesztő és dokumentumművek a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alaptól kérhetnek támogatást. A nagyjátékfilmes alappal szemben a rövidebb művek évente 700 millió forintos keretből remélhetnek pénzt.

Az idei filmszemle is már a takarékosság jegyében zajlik. Az összesen négy napos május 5-8. közötti 42. Magyar Filmszemle helyszínei: Uránia Nemzeti Filmszínház, Corvin és Puskin mozi; a szabadtéri rendezvényeknek a Gödör Klub ad otthont. A megnyitóra május 5-én csütörtökön 18 órakor kerül sor az Urániában; itt veheti át életmű díját Bara Margit színművésznő. Ezután vetítik le a nyitófilmet, Nemes Gyula Negatív Magyar Filmtörténet című alkotását.

film_logo.jpgA mustrára összesen 409 produkciót neveztek; ebből 28 játék-, 22 tévé-, 146 dokumentum-, 95 kisjáték, 60 animációs, 58 tudományos ismeretterjesztő film. A versenybe – az előzsűrik ítélete után – bekerült  11 játék-, 13 tévé-, 24 dokumentum-, 26 kisjáték-, 11 animációs és 10 tudományos ismeretterjesztő film. A játékfilmes zsűri nemzetközi lesz. Az elnök Cserhalmi György színész és Urbán András színházirendező mellett tag még Gasparik Attila marosvásárhelyi egyetemi rektor, Tatiana Dimitrova a Prágai Magyar Kulturális Központből, valamint Vivi Dragan Vasile román operatőr, producer.

A nagyközönség 500 forintos egységáron válthat belépőket; egy-egy filmet három alkalommal (kétszer nappal, egyszer este) vetítenek le.

További információk: http://magyarfilmszemle.hu/

N. Á.

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner