A magyar EU-elnökséget valahogy úgy próbálta tálalni a kormány (közeli média), mintha legalábbis az olimpia rendezését nyertük volna meg. Ehhez képest a nagyközönség még kevesebbet érzékelt belőle, mint Pécs polgárai az Európa kulturális fővárosa cím birtoklásából. Sajnos. Szerencsére?

Valójában a már korábban elindított magyar prioritások, mint például Horvátország EU-csatlakozásának elősegítése, vagy az európai romastratégia kereteinek előkészítése, lényegében zökkenőmentesen lezajlottak. Ez a bürokrácia áldása: a már folyamatban lévő ügyek így-úgy, de haladnak a maguk útján. Brüsszeli adminisztrátoraink szorgalmasan tologatták az aktákat, akár még a régi, akár már az új gárdához tartoztak – tán még olyan is van, aki a helyén maradt (egyelőre). Ami igazán beleköpött a levesbe, az a belpolitikai balhék sorozata, és bizonyos nemzetközi fejlemények, amik még a fenti adminisztratív sikerekről is elvonták a figyelmet.

Az Európai Parlament mind a médiatörvény, mind az új alkotmány kapcsán furcsállta az EU-elnökséget betöltő magyar kormány intézkedéseit. Orbánék teljesen fölöslegesen, és főleg nagyon-nagyon rosszul időzítve nyúltak bizonyos kérdésekhez: ezzel sikerült elérniük, hogy nemcsak Magyarország imázsát járatták le, de saját pártjukat is az Európai Néppártban.

Heller Ágnesék meghurcolása a kormány-közeli médiában (tényleg, vajon hol tart ez a rendkívüli horderejű ügy?) egyike volt a legszerencsétlenebb húzásoknak – de nem ez volt az egyetlen. Az Orbán-kormány számos esetben várhatott volna az intézkedéseivel, és akkor nem válik Európa paprikajancsijává. Miközben egy olyan horderejű ügyben, mint a líbiai konfliktus, hallgattak, mint …a fűben.

Az EU-elnökség végére sikerült aztán igazán kimutatni a foga fehérjét: a magyar-kínai baráti kapcsolatok lázas építése (közben raportra hívva a tibetieket) egyértelműen jelezte, hogy a magyar kormány ma nem Európa, hanem Ázsia felé kíván orientálódni – mintegy cserbenhagyva a gazdasági nehézségekkel küzdő öreg kontinenst.

Mert egészen más dolog általában egy európai országnak fogadni a kínai delegációt, és más dolog egy EU-elnökséget betöltő ország miniszterelnökének teljes hódolatát felajánlani egy ázsiai kommunista országnak. Ha már annyira fontos a kínai kapcsolat – miközben a magyar kistermelőkre éppen a kínai áruk jelentik a legnagyobb veszélyt - legalábbis bőven ráértünk volna mondjuk jövőre kelet felé fordítani arcunkat.

„Magából ad, ha enni kérsz,

Testével véd, amikor visszatérsz,

Ölén a szerelem minden öröme hívogat,

Arcában látod az arcodat.

Ezért értsd meg, szeretem őt,

A vén Európát, a büszke nőt!

Nagyon kérlek, becsüld meg őt,

A vén Európát, a gyönyörű nőt!”

E. E.

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!