Ki ez az ismeretlen ismerős, aki, mint oly sokan a XX. századi amerikai irodalomban, az ellentmondásos, nyughatatlan egyesült államokbeli Délen látta meg a napvilágot. Ott, ahol csak látszatra – a polgárháború befejezése óta – mentek rendben a dolgok, hiszen a nagy amerikai olvasztótégelynek ez része, alvó vulkánként folyamatosan fortyogott. 

Már a gyermekkora is mentes a nyugalomtól, családja élete állandó vándorlásból állt. Apja – akkor - tipikusnak mondható foglalkozást űzött, utazó cipőgyári ügynök volt. A 20-as évek Amerikája azaz időszak, amikor a „házaló” ügynökök csillaga talán a legmagasabban állt. Háború utáni örömujjongás, konjunktúra, csak csipetnyi, a véres európai frontokról visszatérő finomkodó entellektüelek (Hemingway, Fitzgerald, Pound) kiégettségével fűszerezve. A 20-as évek, a „Dry Law”, a szesztilalom-szeszcsempészet időszaka, a gengszter- és jazzkorszak. Még nem jött el a Nagy Világválság ideje, Amerika erősnek és győztesnek érzi magát a WWI után.

Williams családja – amúgy - tele van lelki problémákkal, és ez persze jó alapanyagot biztosít később megírt, sikeres drámáihoz. Apja, ahogy öregszik, a fogyatkozó eladási sikerek miatt egyre többet iszik és egyre gorombább családjával. Ő maga gyermekkori diftériája miatt újra meg kellett tanuljon járni. Anyja, ábrándozó lélek, a letűnt Dél úri hölgyeinek álmát kergeti életük minden új állomásán. Nővére skizofréniára hajlamos, sikertelen elmegyógyintézetbeli kezelése után szülei lobotómiát engedélyeztetnek rajta, aminek következményeként egész életére cselekvőképtelen marad, és ezt a nővérét imádó Tennessee sohasem bocsátja meg szüleinek. Ez az esemény tovább tuszkolja az egyébként is érzékeny lelkivilágú írót az átmeneti enyhet adó alkohol és kábító hatású gyógyszerek fogyasztása felé.

Nagyon fiatalon kezd írni, bimbózó tehetségét anyja egy írógéppel jutalmazza. Kisebb-nagyobb elismerések után – Üvegfigurák, Angyalok harca/Orfeusz alászáll - azután jön az első óriási siker. A vágy villamosa. A színpadi siker után hamarosan meg is filmesítik, és ez csak növeli az ismertségét, elismertségét. Írónak, darabnak egyaránt. New Orleans francia negyedébe érkezik meg, vagyis a kegyetlen valóságba cseppen bele Blanche DuBois, aki húgát jött meglátogatni. Már-már betegesen érzékeny lelkű, idegzete túlfeszített, megözvegyült, az élet keményen meghurcolta. Látogatása és jelenléte, féltve őrzött családi titkokat, féltékenységet, durvaságot, erőszakot hoz a felszínre. Sógora Stanley Kowalski, akit a filmben Marlon Brando alakított – kritikusok és nézők szerint is olyan feledhetetlenül, hogy egy csapásra híressé tette – nyers brutalitása, könyörtelen racionalitása feltépi a titkolni akart sebeket és eltépi az érzékeny lelki húrokat, olyannyira, hogy a darab végén Blanche elmegyógyintézetbe kerül. (A legtöbben bizonyára már elfeledték a Blanchet alakító Vivien Leigh-t is.)

Következő kiemelkedően sikeres darabjának szomorú aktualitása, hogy a minap elhunyt Liz Taylor játszotta női főszerepét. „Macska a forró bádogtetőn”. (Ezt most a Nemzeti Színházban is játsszák.) Hozzájárult a film sikeréhez az akkor még fiatal Paul Newman is, hiszen egyik fontos szerepe volt pályáján. (Nemkülönben „Az ifjúság édes madara”)  A dráma megint egy családban játszódik, egy déli, amerikai nagycsaládban. Hazugságok, elfojtott vágyak, indulatok, alkoholizmus, homoszexualitás. Minden együtt van, ami kifelé nem publikus, de belül annál nagyobb és állandóan maró, elfojtandó gyötrelem. Csak egy pici szikra, egy látszatra jelentéktelen mondat, elszólás, gesztus kell ahhoz, hogy lángra lobbanjon és mindent, mindenkit megperzseljen maga körül.   

Darabjainak hatásától nehéz szabadulni. Williamsnek volt bőségesen alapanyaga a családi konfliktusok ábrázolásához, és különös érzéke ahhoz, hogy megmutassa a gyenge és magányos emberek törékenységét, kiállni mellettük. Pontosan érzékelte, látta azt a „kegyetlen” külvilágot, ami eltapossa az „egészségesek” sodrába beilleszkedni nem tudókat, jóllehet volt olyan szakasza életének, amikor valósággal lovagolhatott a sikerek hullámain. Káprázatos közel másfél évtized 1947-től 1961-ig, amelyet az „Az iguána éjszakája” zárt le. Ő is megtapasztalhatta tehát a mennyet és a poklot. Ezért van, hogy a színdarabjaiban megelevenedő egyéni, családi tragédiák időtlenek. És ezért van, hogy a ma embere számára is hordoz megfontolandó gondolatokat. Talán.      

 AB

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!