Az, hogy egy lesiklószámban az egyik versenyző edzője, egyúttal édesapja tűzze ki a kapukat, vagy az, hogy a hokidöntőt házigazda bírók vezessék, elég meglepő fordulatok azok számára, akik az európai focinál az elfogultság gyanújára is kínosan ügyelő döntésekhez szoktak.

Igaz, Észak-Amerikában valahogy minden kicsit más. Egy szerb–horvát focimeccsen akkor is rendkívüli rendőri óvintézkedéseket kell tenni, ha nem a világbajnoki döntőről van szó – de ez egy sima magyar bajnokin is így van. A Heyselben annak idején számos halálos áldozatot követelt a Liverpool–Juventus-meccs szurkolói összecsapása, ahogy Dél-Amerikában és Afrikában is komoly gondok vannak egy-egy válogatott vagy bajnoki találkozón.

Eközben a vancouveri USA–Kanada jégkorongdöntőn azt látjuk, hogy még csak külön szektort sem biztosítanak a két nemzet szurkolóinak. A sport valahogy nem élet-halál kérdése – pláne nem nemzeti kérdés abban az értelemben, mint a világ sok más pontján. Nem arról van szó, mintha az amerikaiak (itt: USA-beliek), illetve a kanadaiak ne imádnák a hazájukat, hanem arról, hogy a hazaszeretet fő megnyilvánulása nem a másik hazájának gyűlölete. Csak így fordulhat elő, hogy kanadai bíró vezetheti a jégkorongdöntőt, és ennek – legalábbis laikusként – semmi nyomát nem látni a mérkőzésen.

Éppen ezért kérdéses az is, vajon az amerikai Lysacek műkorcsolyázó aranyérme valóban az orosz Pljuscsenko iránti „pán–észak-amerikai” összeesküvés eredménye-e. Itt lehet, persze, az érvelésnek számos szintje, a szovjet–amerikai hidegháború felemlegetésétől, a pontozóbírók így vagy úgy, de amerikanizált-globalizált agymosásán keresztül konkrét megvesztegetési (bunda) elméletek gyártásáig, de maradjunk annyiban, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Az, hogy hány fordulatos ugrás kell egy olimpiai bajnoki címhez, nincs kőbe vésve még akkor sem, ha magyar kommentátorok – is – ezt egyöntetűen állítják, némi nosztalgiával gondolva az egykori szovjet vonatkozású műkorcsolya-élményekre. Az a helyzet, hogy a „pontozásos” sportok már csak ilyenek: vitathatók.

De nem csak a pontozásosak. A műlesiklásban, ahol a szintén mű korcsolyával szemben nem érdekes, ki milyen szépen síel, mégiscsak volt egy olyan tényező, ami a tudáson, a pillanatnyi formán és az időjáráson kívül elvileg befolyásolhatta az eredményt, mégpedig a kapuk kitűzése. A horvát Ivica Kostelicnek ilyen alapon óriási előnye volt, amikor az édesapja által kitűzött pályán kellett végigmennie – és láss csodát, mégsem ő nyert. Pedig, ha nyert volna, akkor biztos szétszedi az „értő” európai közönség. Még akkor is, ha a pályát mindig, jó előre megbeszélve a sportolók edzői tűzik ki, akik bizony, néha családtagok. És a műlesiklók ezt szó nélkül elfogadják. Ahogy annak is el kell fogadnia bizonyos döntéseket, aki pontozásos sportágat választ. Vagy legalábbis azt kell tennie, amit Pljuscsenko tett: el fog indulni a következő olimpián is, és megpróbál visszavágni. És biztosan nem azért döntött így, mert azt gondolja, hogy Szocsiban majd neki pontoznak. Hanem azért, mert vérbeli sportember.

BG

8 hozzászólás

1. idézem 2010.03.03. 09:26
   • Sportos
   Egy olimpián fel sem merül a nemzetek közötti acsarkodás, mármint a nézők között. Az mindig a sport csúcsa és aki odamegy ünnepelni akar, legfeljebb sírni, de nem a másik népet utálni
   A pontozásos sportágakban ott van erősen a sportpolitika és ugye az erősebb akarata érvényesül, gyakorta olyan erős népek akarata, akiknél talán "hegy és jég sincs", de amit az egyiknél ő ad ,azt máshol majd visszakapja. Ahogy pelikán elvtársnak is megmondták, hogy eljön az idő, mikor kérnek tőle majd valamit...
2. idézem 2010.03.03. 10:27
   • BG
   Szép is lenne... Szerintem a nemzetek közötti acsarkodás mindenhol felmerül, még olimpián is. Igaz, már a kiutazást tekintve is elég borsosak a jegyárak ahhoz, hogy a "legalja" randalírozzon.
   Ugyanakkor, az észak-amerikaiaknál olimpián kívül sem hallani szurkolói huliganizmusról. Erre mi lehet a magyarázat?
3. idézem 2010.03.03. 14:33
   • Sportos
   Szép is van, mert szinte mindenhol így van. Az olimpia ott a helyszínen egy csodálatos ünnep, ott a nézők is saját országukat képviselik és akár fogadják is a gratulációkat a sportolók helyett, mellett.
   Az amerikai ember a szó jó értelmében birka, a többség szabályok mentén működik
4. idézem 2010.03.03. 15:25
   Jó értelemben birka? Az milyen??? Jó a szőre?
   Amúgy meg nem az a lényeg, hogy az olimpián szentek szurkolnak-e, vagy sem...
5. idézem 2010.03.03. 19:14
   • Sportos
   Igen az amerikai szabályok mentén működik,mert tudja, hogy ellenkező esetben jön a büntetés Igen neki már az öröm, ha jegyhez jut egy jobb kosármeccsre megveszi a hotdogot meg a sört.A szőréről nincsenek ismereteim, de az is rendben lehet.
   Az olimpián nem szentek szurkolnak, de tudják, hogy a sport templomában vannak és annak megfelelően viselkednek, ha nehezükre is esik
6. idézem 2010.03.04. 06:40
   Világos. A világon csak Amerikában követi büntetés a szabálysértést, ezért nincs szurkolói vandalizmus. (Bezzeg az iskolákban szétlőhetik egymást...)
7. idézem 2010.03.04. 19:52
   • SzSz
   Ez nem ilyen egyszerű, de mégis igaz ( sajnos az iskoláscucc is, de abban már kezdünk felnőni melléjük)
8. idézem 2010.03.05. 06:07
   • BG
   Képzeljük el, hogy 2012-ben Londonban a focidöntőt az angolok játsszák a németekkel vagy olaszokkal. Olimpiai áhítat ide vagy oda, tuti nem engednék össze a szurkolókat - pedig a fociban nem az olimpia a fő esemény...
   Az európai és az amerikai szurkolói magatartás között pedig nem hinném, hogy a törvényi szabályozás lenne a különbség (ugyan már, mitől lenne gyengébb az angol, mint az amerikai szabályozás???) - ennek sokkal összetettebb társadalmi-történeti okai vannak.