Ugyan gálával ért véget a 42. Magyar Filmszemle, de úgy fest, ettől még senkinek sem lett jókedve. Kiosztottak bár 30 díjat, a szakma részéről igazából csak két filmről beszéltek igazán: a rendezői díjat elnyert Mundruczó-filmről, és Kocsis Ágnes Pál Adrienn című munkájáról, de erről nem a filmek és alkotóik tehetnek.
A négynaposra zsugorodott, a szokásos januári kezdés helyett
májusra tolódott szemle nem a filmek miatt veszített jelentőségéből. A hazai
filmgyártásban az elmúlt években bekövetkezett túlköltekezés az adósságok
felhalmozódása, a filmeket legnagyobbrészt finanszírozó Magyar Mozgókép
Közalapítvány ellehetetlenülése közepette a kormányzat részéről másodlagossá
degradálódott maga a filmszemle és annak több mint 40 éve kivívott rangja. A
temetői hangulatban véget ért záró rendezvény sötét tónusa ellenére világossá
tette: a mustra szempontjából a fő kérdés a „lenni, vagy nem lenni”. A Magyar
Filmszemle jövője éppen akkor kérdőjeleződik meg, amikor tavaly, de már
korábban is inkább arról szólt a fáma, hogy erős nemzetközi filmfesztivállá
kellene emelni az éves mustrát. Minderre lett is volna esély, de erre – a
kormányzat részéről – nem adott senki egy petákot se, mintha ez nem lenne olyan
fontos, mint egy kérészéletű vidéki futballcsapat stadionjának megépítése. A
nemzetközi filmes mustrákkal szembeni versenyből még csak nem is akadályfutás
lett, hanem ugrás a sötétbe. 
Eközben nincs szakmai közmegegyezés abban, hogy milyen a jó magyar (közönség-, szerzői- siker-) film. Nincs megoldása annak a felvetésnek, hogy hogyan kerülhetnének a nem nagyjátékfilm kategóriában induló alkotások – rendszeresebben – a közönség elé. A nyilvánosságot kerülő viták a felszínre kerültek például akkor, amikor a kormánymegbízott arról beszélt, hogy a magyar filmnek díjakra van szüksége, míg a kulturális államtitkár szerint pedig magára a filmszemlére.
Vidéken – elsősorban Miskolcon, esetenként Pécsett – jó hangulatú fesztiválok rangos nemzetközi mustrát állítanak össze. Mire megyünk azzal, ha a szakma egyetlen olyan fővárosi rendezvénye is eltűnik, amely eddig legalább a hazai erőket összefogta, és kritikus külföldi szemek előtt zajlott le?
Mindenki tudja az obligát egyszavas választ: – Tönkre.
N. Á.
Díjazottakért lapozzon....
A 42. Magyar Filmszemle díjai
Nyakkendő Díj – SZFE
Balázs Gábor
Petróczy Sándor-díj (A Mozisok Országos Szövetsége által alapított díj):
2010-ben az Üvegtigris 3. nyerte el.
Nézőszám: 304.123 fő
Filmplakát Díj: (A megkezdett hagyományt folytatva, a díjakat a tervezők kapják.)
A közönségdíjat idén a Kolorádó Kid című film plakátja kapja, a plakátot tervezte Zash és Dömsödi Zsolt.
Zöld Holló Díj - Országos Diákzsűri nagyjátékfilmes fődíja:
Dyga Zsombor: Utolér
Közönségfilm Díj - Film.hu Díj:
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
Animációs film kategória
Elismerő Oklevél:
Szederkényi Bella: Orsolya
Békés Rozi:Villamos
Animációs kategória Fődíja:
Molnár Tünde: Simon vagyok
Tudományos-ismeretterjesztő filmes kategória
Elismerő Oklevél:
Nagy Attila János: Kételkedem, tehát vagyok
Tudományos-ismeretterjesztő kategória Fődíja: Kollányi Ágoston-díj
Török Zoltán: Vad Magyarország
Dokumentumfilmes kategória
Dokumentumfilm kategória Fődíja: Ember Judit-díj
Sós Ágnes: Láthatatlan húrok – a tehetséges Pusker nővérek
Schiffer Pál rendezői Díj:
megosztva:
Szekeres Csaba: Örvény
Varga-Kabarcz Zsófia: Varázslatos gladiátorok
Kisjátékfilmes kategória
Kísérleti film - Elismerő Oklevél:
Szabó Réka: Árnyékfilm
A zsűri Elismerő Oklevéllel jutalmazza:
Reisz Gábor: Külalak
Zomborácz Virág: Valami kék
Kárpáti György Mór: Erdő
Legjobb kisjátékfilm:
Till Attila: Csicska
TV-filmes kategória
Elismerő Oklevél:
Dettre Gábor: Antigoné
Horváth Lili: Hazafelé (Hajónapló ’89-90)
TV-filmes kategória Fődíja - Zsurzs Éva rendezői Díj:
megosztva:
Török Ferenc: Apacsok
Esztergályos Károly: Szégyen – töredékek a huszadik századból
Játékfilmes kategória
Arany Mikrofon Díj:
Juhász Róbert hangmérnök, a Pál Adrienn és az Utolér című filmekért.
Arany Olló Díj:
Czakó Judit vágó, az Utolér című filmben nyújtott munkájáért.
Legjobb Színész Díja:
László Zsolt, A halálba táncoltatott leány című filmben nyújtott alakításáért.
Legjobb Színésznő Díja:
Bacskó Tünde, az East Side Stories című film The Wild Side című epizódban nyújtott alakításáért.
Operatőri Díj:
Erdély Mátyás operatőr, a Szelíd teremtés – A Frankenstein terv című film fényképezéséért.
Rendezői Díj:
Mundruczó Kornél, a Szelíd teremtés – A Frankenstein terv című filmért.
Játékfilmes kategória Fődíja és Produceri Díj:
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
Producer: Pusztai Ferenc