Ugrás a főmenüre.
Maholnap Érdekes

Sárvárnak van mit megmutatnia

Illusztris személyek nagy plénum előtt mutatták meg, hogyan üzemel a tavaly év végén megvalósult fejlesztés után a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A 3 milliárd forintos beruházás eredményét egyformán szívén viseli Sárvár és annak polgármestere, Kondora István, továbbá Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója, hiszen a fürdő, akárcsak az egyaránt négycsillagos Vitalmed Hotel és a Thermal Kemping is a város tulajdonában van.

logo.jpgA 900 millió forintot elérő uniós támogatásnak is köszönhetően igazi családi fürdőkomplexum vált az eddig is a legmagasabb műszaki szinten működő termálfürdőből. A 2002-ben megnyitott Gyógy- és Wellnessfürdő elsősorban a pihenést, a gyógyulást szolgálta. Az idén már nagyüzemszerűen működő új szárny, amelyet folyosó köt össze a korábbi épületegyüttessel, inkább élményfürdőként funkcionál. Ha csak felsoroljuk, mi minden újdonság működik az új szárnyban, érzékelhető a fejlesztés nagyságrendje: pancsoló medence, játszósarok, baba-mama szoba, pelenkázó, babakonyha és egy tepidárium (melegedő) várja a legkisebbeket. A pancsolómedence tőszomszédságában egy óriási jacuzzi létesült, innen a szülők szemmel tarthatják kicsinyeiket. A gyermekek a vidám játékokkal ellátott medencéken kívül számos csúszda közül választhatnak. Bátorság próbát lehet tenni a 3 óriási, épületet elhagyó, majd visszatérő csúszda használatakor. Belül nyolcméteres mászófal és két bowling pálya is van. A szolgáltatások közé tartozik az is, hogy a 7 évesnél fiatalabb gyerekekre szakképzett óvónők vigyáznak, ha szülők ezt igénylik. Hullámmedence, 25 méteres úszómedence, fittness terem és hatalmas pihenőterek várják az új részben a vendégeket, akik 50 százalékkal nagyobb területet használhatnak, mint korábban. Az élményfürdőn kívül az úgynevezett medical-wellness szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt Sárváron. A vadonatúj kezelőhelyiségekben kényeztető, regeneráló kezeléseket lehet igénybe venni, de változatlanul nagy hangsúlyt kap a kiváló gyógyvízre épülő hidroterápia. A szauna-világ egy 40 fős finn szaunával, külső-belső jacuzzival, élményzuhanyokkal, vitaminbárral bővült.

Érdekesség, hogy a híres, és hatékonyan gyógyító sárvári termál kristály már csak itt található meg, mivel a kristály kitermelése – a nagy korrózió miatt tönkrement gépek miatt – egyelőre szünetel. A megmaradt 2 tonna ásványi anyag a tervek szerint kitart addig, amíg újra nem indítják annak bányászatát.

tiszafa_b.jpgMindezek tükrében nem meglepő, hogy a város – a polgármester szerint jó eséllyel – pályázik a gyógyhellyé történő minősítésre. Ez röviden azt jelenti, hogy amennyiben az országos minősítő testület a pályamunkát elfogadja, Sárvár lehet az ország 13. gyógyhelye. A program – végrehajtása révén – alkalmas a település imázsának belföldi és külföldi emelésére, településmarketingre, külföldi partnerek szerzésére, és nem utolsósorban hozzájárul a nemzetközi gyógyhely cím használatának eléréséhez is.

Sárváron a fürdő mellett több érdekes helyszínt is találni; ilyen a Nádasdy vár, illetve a közelében levő arborétum, amely valaha a Nádasdy család birtoka volt. A most múzeumként funkcionáló vár még a XII. században kezdett épülni. fejlődésének legjelentősebb korszaka 1549 és 1562 közé esett. A váron belül is számos látnivaló akad, ha csoport érkezik, célszerű vezetést kérni. Maga az épület, a belső falakon látható freskók, a termekben megcsodálható bútorok és más tárgyak, valamint a kiállítási anyagok mind érdekesek.

Szakértő vezetés várja a vendégeket a várral szemben levő arborétumban is, amely szó szerint a Nádasdy család gyümölcsöskertjéből nőtte ki magát. Fejlődéséért sokat tett Lajos bajor herceg, aki 1868-ban birtokait Sárvárról irányította. A jelenleg az Őrségi Nemzeti Park gondozásában levő arborétumban csak a fásszárúakat gondozzák tudományos igényességgel, a lágyszárúak pusztán maguktól fejlődnek az arborétumban. Itt körülbelül 300 fafajtát lehet megcsodálni, közülük egy a sok száz éves kocsányos tölgy, de akad itt még kőrisfa is. Sokak kedvence a szép tiszafa, de népszerűek az évszázados platánok is.

N. Á. 

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner