A „láthatatlanság” mindkét esetben a sötétségben rejlik, abban, hogy bekötött szemmel a többi érzékszervre hagyatkozva kell felismerni a körülöttünk lévő tárgyakat.

A láthatatlan kiállítások vezetői vak emberek, akik ezúttal látó társaiknak mutatják be a számukra szokványos élethelyzeteket. Ebben a különös szituációban valószínűleg két nagy felismerés születik: egyrészt átérezzük, hogy látásunk mennyire szükséges legapróbb cselekedeteinkhez is, másrészt pedig mélyebben átéljük a látásukban korlátozott társaink nehézségeit. Láthatatlan kiállítás jelenleg Pécsett, a Mecseki Erdészeti Zrt. által működtetett Mecsekxtrém Parkban várja az odalátogató vendégeket, de a Grazi Gyermekmúzeum „Párbeszéd sötétben c.” állandó kiállítását – ha arra visz utunk – szintén érdemes „megtekintenünk”.

A láthatatlan színház hasonló élményekben részesít, ám ebben – általában – nem vesznek részt vakok.

Az alternatív színházi kezdeményezésként működő színházban a „néző” nemcsak befogadó, de a darab hőse és rendezője is, akinek bekötött szemmel kell végigjátszani egy 10-15 perces, alapjaiban ismert (pl. bibliai történetet feldolgozó) színdarabot. A játékban jelentős szerephez jutnak a történethez illeszkedő hangeffektusok, a beszéd, a zene, az illatok, hiszen a tapintás mellett a bekötött szemű főhős ezúttal ezek segítségével fogja fel a külső történéseket.

Emellett ott vannak a vezetők („révészek”), akikre végig támaszkodhat. A színházban megélhetjük mindkét oldalt: vezetőként azt, hogy milyen érzés másoknak segíteni, főhősként pedig azt, hogy milyen, amikor mi magunk is segítségre és bizonyos fokú vezetésre szorulunk. Ez a fajta színház ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy belül, a lelkünk legmélyén éljük át a történetet. A Láthatatlan Színházat – mely legutóbb az ELTE-BTK-n tartott előadást – 1999-ben Lénárt Viktor hozta létre az evangélikus egyetemi gyülekezet tagjaiból. Az érdeklődők legközelebb a Sziget Fesztiválon lehetnek részesei a Láthatatlan Színház különleges élményeinek.

(Maczkay Zsaklin)