Ugrás a főmenüre.
Maholnap

Önkénteseket toborzó Országos Ifjúsági Találkozó

A MEOSZ Ifjúsági Szervezete önkénteseket toborzó Országos Ifjúsági Találkozót szervezett, március 31-én. Az 55-60 fő részvételével megrendezett, sikeres találkozó után Uszano Natasa ifjúsági referenssel, pszichológussal beszélgettünk a karitatív munkáról és a szervezet terveiről. Önkénteseket toborzó Országos Ifjúsági Találkozó

– Úgy vélem, ha sikerül megtalálni a közös célokat, a fiatalok örömmel vállalnak önkéntes feladatokat. A karitatív munka lényegét – jelen esetben – a kapcsolatteremtésben és a megismerésben látom, abban, hogy az egészséges fiatalok képet kaphatnak a mozgásukban korlátozott emberek mindennapjairól, nehézségeiről. Ez a megismerés az első lépés az elfogadáshoz, a szemléletváltozáshoz, aminek talán a fiatalok körében kell elkezdődnie. Így remélhetőleg felnő majd egy újabb generáció, mely már természetesnek veszi a másokra való odafigyelést. Az összejövetelen egyébként a fiatalok mellett sok középkorú és idősebb ember is megjelent, köztük számtalan szülő. Ez utóbbi szintén nagyon pozitív dolog, hiszen ily módon létrejöhet egy szülőkből álló, a tapasztalatcserét lehetővé tevő fórum is.

Melyek voltak a találkozó legfontosabb pontjai?

– A közelmúltban számtalan önkéntes bevonásával működő ifjúsági csoport alakult az ország különböző településein, melyekkel – az információcsere és a hatékonyabb együttműködés érdekében – szeretnénk kiépíteni a kapcsolatot. Az ismerkedés mellett a mostani találkozón fogalmaztuk meg az együttműködés módját, a közös célokat. Szintén most állt össze egy – mozgáskorlátozottak és egészségesek közötti – kerekasztal-beszélgetéssorozat tervezete. Ennek lényege a párbeszéd, hogy „a két oldal” képviselői megosszák egymással gondolataikat, saját világuk korlátait. A beszélgetésen – mintegy témavezetőként  – szerepelnek majd szakemberek, meghívott előadók.

A havonta egyszer összehívott, egyévesre tervezett programsorozatotbevez1.jpg előreláthatólag szeptember környékén fogjuk beindítani. A konkrét – csoportokra, személyekre lebontott – feladatok megbeszélésére azonban csak a következő (május 5-re tervezett) találkozónkon tudunk sort keríteni. Fontos volt a közelmúltban beindított levelezési lista népszerűsítése, ismertetése is. A közösségszervezés jegyében elindított fórum olyan hely, ahol a fiatalok értesülhetnek az aktuális programokról, lehetőségekről, de megoszthatják egymással gondjaikat, tapasztalataikat is.

A megbeszélés után az Universális Fiatalok Országos Klubjának rendezvényén együtt szórakozhattak a mozgásukban korlátozott és az egészséges fiatalok.

(Maczkay Zsaklin; fotó, illusztráció: www.onkentesseg.hu)

banner