Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2011.07.13. Érdekes

Művészetek Völgye: félig tele

Július 22-31. - Az idei Művészetek Völgye olyan lesz, mint az ország maga. Takarékos. Ha belegondolunk, hogy két évvel ezelőtt meg sem tartották a rendezvénysorozatot, akkor a völgyrajongók még örülnek is.

Programban nem lesz hiány, igaz helyszínekben már inkább. A fesztiválközpont ismét Kapolcs, és szerepet kap Taliándörögd és Vigántpetend is, viszont hiányzik majd Monostorapáti, Pula és Öcs. Addig már nem nyújtózkodik a fesztivál, legfeljebb a látogatók, mert Monostorapátiba még a csigabusz is elmegy majd, mert arrafelé valószínűleg sokan szállnak majd meg. kismartapista.jpgLelkesedésben biztosan nem lesz hiány. Az információkat kiszolgáltató Márta István, aki a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet élén a fesztiváligazgatói tisztét is betölti – az Új Színházban (ahol meg az igazgatói szerep az övé) nemcsak a tájékoztatót vezényelte le, hanem azt a néhány fős „osztályt” is, amely az alkalomra írt énekekkel szórakoztatta nagyérdeműt. Közben azért kiderült az is, hogy még újdonság is lesz: Bokréta és Biciklilánc címmel és Magyar néprajzi filmfesztivál alcímmel keresztelt eseménysort tartanak Vigántpetenden. Mivel filmfesztivál nem volt még a völgyben, ezért sok érdeklődőre számíthat a DocuArt Dokumentumfilmes Központ (Palantír Filmalapítvány) és a Néprajzi Múzeum MaDok-program (kortárs múzeumi hálózat) minden szervezője. A két szervezet közös rendezvénye a filmfesztivál, amely a Dialektus Európai Dokumentum- és Antropológiai Fesztivál védjegyét viseli; annak 2011. évi különkiadása.

Hasonló részletességgel ki sem lehet tárgyalni az egész fesztivált, amely immár 21. a sorban. Felvillantani viszont érdemes néhány színvonalasnak ígérkező programot, illetve érdekesnek ígérkező helyszínt.

A Völgyjazz Minifesztivál visszatér Kapolcsra, a Malompartra, és ott a legjelentősebb magyarországi jazzformációkat vonultatja fel. Köztük lesz: Budapest Ragtime Band, Nigun, Bágyi Balázs - P. Szabó Dániel Duó, Szőke Nikoletta „B” verzió Projekt, Bacsó Kristóf Trió, Balázs József Quintet, Gayer Mátyás Quartet, Tony Lakatos Quintet.

A minifesztiválok közül a Világzene Taliándörögdre költözik az Ősök Háza kertjébe. Néhány meghívott: Fonott zene (Both Miklós, Pál István Szalonna, Doór Róbert, Balogh Kálmán, Enyedi Ági), Herczku Ági és Nikola Parov, Szalóki Ági, Dresch Quartet, Kerekes Band, Kathy H. Lajos, Babos Gyula és zenekara, Berecz András, Dresch Mihály, Juhász Zoltán, Gerőly Tamás, Fonó zenekar, David Yengibarjan, Besh o droM, Snétberger Trió, Söndörgő, Palya Bea.

kispalyabea.jpgA Művészetek Hölgye ezúttal is Palya Bea, aki az Alkotók, Műhelyek és Holdudvaruk sorozat keretén belül vendégeket fogad, beszéltet, és műsort ad a Kossuth Lajos utca 18/B-ben. Hobo vendégei a kapolcsi Gástya-árokban: Pilinszky János, József Attila, Jim Morrison, Viszockij, és még néhány megszemélyesített műsora. Délutánonként ugyanitt tartja második konferenciáját a Magyar Hobológiai Társaság; a beszélgetőtárs: Sebők János. Kapolcson mondja el történeteit Szörényi Levente. A Dózsa György utca 69-ben Kaláka versudvar épül Lackfi János segítségével is. A helyi Alexandra Könyvudvarban könyvbemutató, továbbá népzene és világzene, rock’n’roll és fúziós zene szól. A Kalapos hídnál levő Király udvarnál a Magyar Írószövetség ad programokat. Vigántpetenden szórakoztat majd a Muharay-színpad, a kapolcsi Malomszigeten a Néprajzi Múzeum.

Lesznek völgyvendégek. Kapolcson a Csigaházban az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, és a Kelet-Veszprémi Kistérség (Hajmáskér, Sóly, Papkeszi, Szentkirályszabadja, Vilonya, Kádárta, Gyulafirátót). Taliándörögdön a Körös-Sárréti Kistérség, ugyanitt az Új Iskolában pedig a Kodolányi János Főiskola.

Akinek ennyi nem elég, olvassa a honlapot:

N. Á. 

 

1 hozzászólás

  1. idézem 2011.07.14. 16:11
    • Kíváncsi
    Tessék mondani hol is Takarékos az ország?
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner