A felnőttek azzal járulhatnak hozzá leginkább a társadalmi boldogsághoz, ha valamilyen formában gondoskodnak akár saját gyermekeik, akár más gyermekeinek a neveléséről, oktatásáról, vagy egyáltalán: életfeltételeik előteremtéséről. Ha nem is társadalmi kötelesség a világ gyermekeiről való gondoskodás, mindenképpen ez a leghatékonyabb formája a társadalmi szerepvállalásnak.

Persze, nem feltétlenül valami nagy, látványos dologra kell gondolni. Nem mindenkinek adatik meg (és nem mindenkinek van affinitása ahhoz), hogy például a világ éhező gyermekeiről gondoskodjon, akár adományokkal, akár adományok gyűjtésével, akár az adományok eljuttatásával. Arra viszont bárki képes lehet, hogy a környezetében élő gyerekeknek átadja általános ismereteit, valamilyen irányú szakértelmét, vagy éppen „csak” éreztesse velük szeretetét.

A gyermeknap arra hívja fel a felnőttek figyelmét, hogy a gyerekek nem valamiféle tőlünk független létezők, akik csak a problémát jelentik számunkra, hanem ők az emberiség jövőjének letéteményesei – még akkor is, ha egyes pillanatokban, egyes gyerekeknél ez nem így tűnik… Az emberiség jövője pedig a saját jövőnk. Ha nem tekintjük a gyerekeket általában (és nemcsak a saját gyerekeinket!) a jövőnk zálogának, esélyünk sincs a békés, nyugodt öregkorra.

Nos, a Tiara Klub minden évben olyan gyermeknapi ünnepséget szervez, amely kifejezetten a minden gyermekben benne rejlő tehetséget próbálja meg felszínre hozni, ráadásul játékos formában. Idén például Mátyás király és kora köré szerveződött a délután, s lényegében egy valódi reneszánsz ízelítőt kaptak kicsik és nagyok egyaránt.

A hangulatot reneszánsz zenei program alapozta meg, ahol az előadó gyerekek vadászkürt-, cselló-, furulya- és zongoradarabokkal érzékeltették a XV. század udvari és népi kultúráját. A megjelent gyerekek közben számot adhattak meglepően fejlett zenei ismereteikről – őszintén szólva, olyan hangszereket is felsoroltak, amiket szégyen-gyalázat, de talán még képen sem láttam…

Aztán jött gyermekkorom nagy klasszikusa, a Szabó Gyula-féle „Mesék Mátyás királyról” sorozat három darabja. Rögtön tegyük hozzá: a rajzfilmsorozat művészi képvilága nemcsak irodalmi szempontból képvisel értéket, hanem bizonyos történelmi ismereteket is nyújt a gyerekeknek. Kinizsi Pál kalandjai például valódi történelmi eseményekhez kötődnek (kenyérmezei csata), a Mátyás-korabeli udvar részletes ábrázolása pedig további kultúrtörténeti háttértudást ad. 

A gyerekek minden évben nagy élvezettel vesznek részt a vetítéseket követő kvízjátékokban, és észre sem veszik, hogy játékos formában ugyan, de mégiscsak oktatás részeseivé válnak. Hazatérve pedig folytatódik a szellemi kaland: az ajándék kifestők színezése közben is Mátyás király a téma, na meg Kinizsi Pál, az okos lány és a többiek. Ezalatt pedig gyorsan megy a jutalomként kapott csoki és nyalóka, na meg az ajándékkönyvek „felfalása”.

Egy biztos: a magyarságtudat fejlesztésében ezerszer többet ér a jövő nemzedékei számára Mátyás király történeteinek hallgatása, mint  pózoló politikusok nézegetése a parlamenti közvetítéseken…

BG.

2 hozzászólás

1. idézem 2010.05.31. 11:35
   • bsze
   Az egészben az volt a legjobb, hogy én is kipróbálhattam a csellót, és a gyerek nem nevetett ki :)
   
   Köszönjük szépen!
2. idézem 2010.06.03. 07:24
   • Katus
   Célul kitüzve a gyermeknapi játékos, szórakozva tanulást két évvel ezelőtt bűvészkedtünk, tavaly a Gézengúz társulat gyermekszínjátszóit láttuk vendégül, az idén pedig zenélő gyerekek hangszerszólóit hallgattuk meg együtt.
   A mesefilmnézés, vidám vetélkedő, rajzolás, ismerkedés a hangszerek világával jó kis délutáni program volt, rácsodálkozhattunk, hogy mennyi tehetség szunnyad a gyerekekben. És jól esett egy kicsit újra gyereknek lenni!
   Köszönet Bada Mártinak a kiváló szervezésért.