Ezt a kérdést tette fel a TIME Magazin. Lássuk a nem kevéssé meglepő, sőt olykor egyenesen megdöbbentő válaszokat. A hetilap szerkesztői megjegyezték, hogy nem tetszési indexük alapján válogattak, hanem elsősorban trendeket akartak jelezni.
1., Amíg 2000-ben 7 millió km2 volt az Arktisz jégtakarója,
addig 2010-ben már csak 4,9 millió km2. A tudósok szerint a vékonyabb jégréteg
kevesebb napfényt ver vissza, ami hozzájárul a globális felmelegedéshez.
2., Hollandia volt az első ország, ahol törvény szerint elfogadták az azonos neműek házasságát, míg Latin-Amerikában ezt Argentína kezdte. Míg 2000-ben egyetlen országban sem volt engedélyezett, addig 2010 már 10 ország törvénykezése járult hozzá. Jelesül: Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika, Norvégia, Svédország, Portugália, Izland és Argentína. Jól látható, hogy a gyakran maradisággal vádolt öreg kontinens az emberi párkapcsolatok tolerálásában vezet.
3., A főiskolai költségek, vagyis a gyerekek taníttatása az 1999-2000. tanévben 16.698 dollár volt, és ez 2008-2009-re 24 ezer dollárra nőtt. Egyre több diák pályázik hitelekre, hogy felsőfokú diplomát szerezhessen.
4., Az amerikai védelmi költségvetés 316 milliárd dollár volt 2001-ben, és ez a szám 2010-re 693 milliárdra nőtt. Ezen belül az Afganisztánban szolgálatot teljesítő védelmi erők kerete a nyolcszorosára, 102 milliárd dollárra emelkedett.
5., Brazíliában az egy főre jutó nemzeti jövedelem 2000-ben
3700 USD volt, és ez már 2008-ra 8536 USD-ra nőtt. (Frissebb adatok még nem
állnak rendelkezésre.) A leköszönő Lula da Silva elnök vezetésével, a
folyamatos adósságcsapdával küzdő Brazília a fejlődő világ egyik éllovasa lett.
Nem véletlenül szerepel már külön kategóriaként a BRIC országok között. A
nyomorból mintegy 20 millió embernek sikerült kiemelkednie 2003 óta.
6., Amíg 2000–ben 1.391.260 ember volt börtönben az USA-ban, addig ez a szám 2010-ben 1.612.071 volt. Az USA-ban több fogvatartott van, mint bármely országban a világon, és ez több mint 50 milliárd dollárjába kerül az amerikai adófizető állampolgároknak. (Is!)
7., Etiópiában a 100.000 szülésre jutó halálozások száma a 2000-es 750-ről 2008-ra 450-re csökkent, ami egy világméretekben jelentkező kedvező tendencia megjelenése Afrika egyik legszegényebb országában.
8., Amíg 2000-ben nem adtak el egyetlen Bentley-t sem Oroszországban (Szegények!), addig 2009-ben már 103-at. (Na, csak hogy magukra találtak!) Persze mindezt nem kis mértékben magyarázza az energiahordozók és nyersanyagok árának rakétaszerű drágulása.
9., Kína rendkívül tudatosan és tervszerűen terjeszkedik Afrikában, 2008-as befektetései már 106 milliárd dollárt tettek ki a fekete kontinensen. Legnagyobb kereskedelmi partnere Angola, ahová 2000-ben 1,6 milliárd dollárt fektetett be, míg 2009-ben 17 milliárdot. Az erkölcsökre oly sokat adó Európa csak kullog Kína mögött. Persze nem volt ez mindig így, gondoljunk csak az első világháborút megelőző csetepatékra, amelyet jószerivel már a történelemkönyvek sem említenek.
10., A kábítószer (ópium) kereslet folyamatos növekedését
jelzi, hogy Afganisztánban 2000-ben 82 ezer hektáron, azonban 2010-ben már 123
ezer hektáron termesztettek mákgubót. Ezt az országot egyébként többek között
az az amerikai hadsereg ellenőrzi, amely 102 milliárd dollárt költött el itt. Érdekes
összefüggés lehet a számok között, vagy csak véletlen játéka mindez? Véletlenek
pedig nincsenek!
11., India mobiltelefon nagyhatalommá nőtt az elmúlt 10 évben. Az ezredfordulón csak 2 millió handy volt forgalomban, ma már 545 millió ez a szám. Mint mindenhol itt is áldás és átok a legszegényebbek számára is a mobil. Hogy melyik lesz a győztes, ma még korai megmondani. De ez is bizonyítja, hogy a Föld figyelme Ázsia felé fordult.
12., Az internetezők száma Kínában robbanásszerűen emelkedik a mindenütt jelenlévő cenzúra ellenére. Míg 2000-ben csak 22 millió netező volt, addig ma már elért Kína lakosságának 30%-át a szörfölők száma, 420 millióan vannak. Kicsit az az érzése az embernek, hogy az Internet azért találódott ki, hogy az ázsiai diktatúrák se legyenek képesek állampolgáraikat elzárni a külső, valódi világtól.
13., Indonézia a világ 3. legnagyobb széndioxid kibocsátója.
2000-ben még csak 267 millió m3-t bocsátott ki, ez a szám azonban 2008-ra 434
millió m3-re nőtt. Mindez a vég nélküli erdőirtásoknak és szénben gazdag
tőzegmezőknek köszönhető. Kíváncsi lennék arra az időszakra, amikor már Bali
turizmusát veszélyezteti a széndioxid. De hát egy gyorsan növekvő népességű
országban az emberélet értéke meglehetősen csekély.
Végül néhány hosszas tűnődésre késztető szám az elmúlt évtizedből: a Föld népessége 2000-ben 6,1 milliárd volt, míg 2010-ben elértük a 6,9 milliárdot. Akkoriban még csak 306 dollármilliárdos vágta a részvényt, ma már 1011 teheti ugyanezt. Ugyanebben az időszakban az alutápláltak száma 857 millióról 925 millióra emelkedett. 2000-ben James Cameron Titanic című filmje dicsekedhetett minden idők legnagyobb bevételével, és ez 1,8 milliárd dollár volt. A történelem bizonyos mértékig ismétli önmagát, mert 2010-ben James Cameron Avatar című filmje kaphatná ezt a pálmát, de már 2,8 milliárd dollár bevétellel. Míg az évtized kezdetén 423 terrortámadás érte a Föld lakóit, addig ez a szám 10.999 volt az időszak végén. Jóllehet ebből 4.584 történt Afganisztánban és Irakban. A Föld legmagasabb épülete a Kuala Lumpurban lévő Petronas ikertorony volt 452 méteres magasságával, míg ma a Dubaiban található Burj Khalifa vezet, 828 méterrel.
Ment-e a világ elébb? Nekünk magyaroknak (is) önként adódik a kérdés, hiszen a fentiek alapján a sztoikus szemlélőnek az a benyomása, hogy az emberiség – és ez minden földrészre igaz – mellét döngetve rohan a vesztébe. Csak oda is érjen.
AB