Lezártuk az évet. Többször, többféleképpen megemlékeztünk a gazdasági, kül- és belpolitikai eseményekről, a 2010-re jellemző „kampányolunk ha kell, ha nem” beszélgetésekkel tűzdelt hírömlenyekről. Meg a felmelegedésről, meg a világszerte élesedő harci helyzetekről – bár ezek szinte eltörpültek a frissiben elfogadott, és igen, már hatályba lépett médiatörvényhez képest. Most mégsem (csak) erről lesz szó.
Kizárólag az egyensúly, a lelki békénk és a fölösleges indulatoskodás elűzése érdekében összeszedjük, kik dolgoznak mostantól egész nemzetünk épüléséért. S hogy ne legyek kizáró, a nemzet alatt az egész világ minden magyar emberét értem.
Mától – mert gondolom hétvégén még nem dolgoztak – munkába áll többek között Rákay Philip, az m1 vezetőjeként, és biztos vagyok benne, hogy tartani fogja arra vonatkozó ígéretét, miszerint mindent megtesz azért, hogy 2011. szeptemberére, az ő „irányításával a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon”. Köszönjük. Ugyanez a feladata Süveges Gergőnek az m2-vel, csak tőle nem idézett senki, vagyis én nem találtam meg, ha kérdeznék valahol…
Aztán nem tudni, mi lesz a Tilos
Rádióban, biztosan semmi izgi, viszont Ice-T, aki nem egy Kossuth Lajos,
biztosan nem szólalhat meg este 10 előtt, vagy csak ha bejelentik, hogy ő
következik: a mellékhatások érdekében kérdezze meg rádiósát, műsorvezetőjét.
Médiafronton elég ennyi, illetve nem, mert még az újévi köztársasági elnöki
köszöntőről megemlékeznék. Látták? Nos, én láttam, de nem sikerült
meghallgatnom, a trombiták és tűzijátékhangok elnyomták a tiszta élő szót. Ez
nem az én hibám, bizonyítani is tudom. Ha kell. Mindegy is, nekem bőven
elegendő volt a kiegyensúlyozott tájékoztatás, amit a különböző sajtóorgánumok
a köszöntőt kivonatolva elém tettek. Ugyehogy?! Milyen ingatlanügynök?! Meg
milyen korrektor?!
Na jó, félre a tréfát. Nem emelkedik a BKV és a távhő díja, csak a szemétszállítás, a csatornadíj, a posta, nameg a temetkezési díjak nőnek, legalábbis a fővárosban. Közben pedig változik az adórendszer, mindenkire vonatkozóan lesz változás, nézzenek utána, ha még nem tették meg. Spóroljanak, mert a multik lehet, hogy büntit kérnek ránk, de legalább multik nélkül nem költünk olyan nagyon sokat. Ugye?! Spórolni a legfrissebb hírek szerint úgyis tudnak, ha eldobják a fogyasztó halolaj kapszuláikat – mert egyáltalán nem hatékonyak. Ezt Dallasban sikerült kideríteni.
Jó is, mert jöhet a dollárgyűjtés, a nagy elemzők ugyanis azt jósolják (jósolhat egy elemző?!), hogy egy-másfél éven belül kiléphetnek tagországok az EU-ból. Háááát, mi még fél évig biztosan maradunk, nem? És tényleg, el ne feledjük: 10 éve halt meg Zámbó Jimmy, akinek ügyében a mai napig az egyetlen tuti hibás a szegény kakas. Mindegy is, 2012-ben úgyis vége a világnak, itt a soros világvége hacacáré. És a végére azoknak, akik gyakorolnák a sorok között olvasást:
Jóllakott macska nem fog egeret.
BÚÉK!
bsze