Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2011.05.26. Érdekes

MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál

2011. június 2-11., Szombathely.
Immár 21. alkalommal tartják meg a MEDIAWAVE – „Fényírók Fesztiválja” Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivált. A tavalyi sikeres debütálás után ismét Szombathely a helyszín. Változás a tavalyihoz képest annyi, hogy a fesztivált két hétvégére összpontosítva június 2-11. között rendezik meg.

logo.jpgA legnagyobb hangsúlyt ezúttal is a filmek kapják, bár a zenei programok is ugyanolyan jellemzőek a fesztiválra. Tíz nap alatt harminc különleges koncertet hallhat a közönség. Az első hétvégén főként szabadtéren, a második hétvégén új fesztiválhelyszínünkön, a Weöres Sándor Színházban lehet majd a koncerteket élvezni. A fesztivál ebben az évben is előnyben részesíti azokat a produkciókat, melyek egymással is rokonságban állnak, helyben születnek, vagy speciálisan csak a rendezvény alatt kerülnek bemutatásra.  Ezek közül az isztambuli, kultikus oriental dub formáció, a BaBa ZuLa koncertje az egyik legfigyelemreméltóbb, a török zenészek magyar közreműködőkkel az Egri Csillagok filmváltozatára fognak szabadtéri nagykoncertet adni. Öt napig Szombathelyen formálódik egy különleges jazz produkció, ismert hazai és francia, német illetve amerikai zenészek sajátos reggae lemezt készítenek, a produkciót a fesztivál zárónapján lehet látni, hallani. Ferenczi György és Both Miklós szintén műhelymunkában fog fiatalokkal együtt alkotni, ők saját zenekaraikkal a Rackajammel és a Naprával is színpadra állnak. Június 5-én, a főtéri programok zárásaként, a város és a környék zenekaraira fókuszálva újra megrendezzük a Thanks Jimi Napot. A fellépők a közönség csatlakozását is várják a közös gitározásra, házigazda Zsoldos Báró Zoltán és zenekara lesz. A két hétvégét összekötő hétköznapokon olyan szárnyukat bontogató formációk mutatkoznak be, melyek már most értékes produkciókat érleltek magukból, a jövő karakteres előadói közülük kerülhetnek ki. Bemutatkozik a szombathelyi Easies, a budapesti free rock Dorota, egy közös estén adnak koncertet az Irie Maffia két frontemeberének, Senának és Busa Pistának különleges, jazz és hiphop ötvözéséből létrejött formációi. andreya_triana_kettokis2.jpg

Kísérő programok

A nyitónapon debütál, majd az egész első hétvégén megízlelhető speciális gasztronómiai fesztivál-találmánya, a Desca Hungarica! Egy igazán egyszerű, hétköznapi étel most a különlegesség szalvétájába csomagolva várja az ínyenceket, reményeink szerint a széles választékból mindenki talál kedvére valót. A Fő tér ad helyet Bor és Pálinka fesztiválnak, melyhez kapcsolódva szabad színpadot állítanak a hangulat fokozására. Itt a szárnyukat bontogató helyi fiatalok, utcazenészek és profik egyaránt bemutathatják tudásukat. A Képtárban Sinai Varga Gizella, Iránban élő magyar festőnő kiállítása lesz látható, a megnyitóhoz performance is kapcsolódik. A Weöres Sándor Színház különleges, alkalmi előadásokkal csatlakozik a fesztivál programjához, a Bartók Terem udvara ad otthont az első hétvége éjszakai programjainak. 

Filmprogram

dvakis2.jpgAz idei - "TEREMTŐ NŐ", illetve "VESZÉLYEZTETETT (mű)FAJOK" tematikákkal tarkított - fesztiválra 1276 filmnevezés érkezett 85 országból, ebből az előzsűri 73 filmet válogatott a fesztivál rendkívül színes verseny-palettájába (9 játékfilm - 17 kisjátékfilm - 24 animációs film - 9 kísérletifilm - 14 dokumentumfilm). A magyar filmeket nemzetközi szakemberek válogatták. A filmes programot továbbra is az AGORA - Savaria Filmszínház felújított épületében mutatják be.

A nagyjátékfilmek közt szerepel Isabelle Hupert legújabb filmje, a Különleges bánásmód, melyben a francia színésznő ismét a jellemábrázolások mesterének bizonyul. Ezúttal luxus prostituáltat alakít, és igazán különleges bánásmódban részesíti pácienseit. A tavalyi, illetve idei nagy fesztiválok sokszoros díjnyertese, közönségdíjasa, a Testvér arra a kérdésre keres választ, hogy a kemény venezuelai valóságban létezik-e út a sztárfocisták világába egy hétköznapi testvérpár számára.

A játék- és kisjátékfilmek többsége jól ábrázolja a TEREMTŐ NŐt, azaz a nők sokszínű, központi szerepét a társadalom civil és hivatalos szférájában. A legnagyobb filmszámmal jelen lévő animációs filmverseny a klasszikus meseformától a szürreális világmegformálásig 24 színt villant fel a jelenből.

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner