Tiara Magazin Krakkói körkép

Krakkói körkép

Krakkót meglepte a Húsvét előtt megérkező tavasz. Bennünket pedig a kellemes krakkói tavasz lepett meg. Kiindulási célunk az volt – szerencsére sikerült teljesíteni –, hogy partnereket találjunk és tárgyaljunk velük magyar borok értékesítéséről. Ennyit a dolog hivatalos részéről, a továbbiakban pedig arról a Krakkóról, ami sok-sok misét megér.

A hazaihoz képest egy kicsit késve – északabbra van, nem csoda! – érkezett Krakkóba a tavasz. Az óvárost csaknem körbevevő ligetgyűrű fáin még csak most kezdtek kibújni az üde zöld levelek a rügyekből. A fűből pedig kissé még bátortalanul kukucskáltak ki az első virágok. De az illatok már a megújulás hamisítatlan jegyeit hordozták. És a Fő tér (Rynek Główny) kiülős, napsütötte éttermeinél nagyüzemben dolgoztak a pincérek, és kéretlenül nagy hangon vedelték a sört a németek.

Bármerre járunk, a város és történelme megragad, magához ránt, tűnődésre késztet. Lengyelország valódi kulturális fővárosa csemegéket tartogat az odafigyelők számára. A régi Nemzeti Színházban – talán tiszteletünkre? – Kleist Amphitrion-jának bemutatójára készültek. Mindenestre jólesik, még ha nem is nekünk szól. Hiába! Az évezredes lengyel-magyar barátság így is kifejeződhet. Legjobban Krakkóhoz persze Mrożek kötődik, még ha darabjait csak hosszú szünet után mutatták itt be. Az utcákat járva, és a nyugodt, szinte felhőtlenül derűs arcokat nézve ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az abszurd remekművek (Tangó, Emigránsok, Nyílt tengeren) ebből a talajból sarjadtak ki. Bár, ha meggondoljuk, a létező szocializmus kiváló táptalaj volt mindenhez, ami az emberin túl van.

Már a Krakkóba bevezető úton, amikor néhány percig egy piros lámpánál álltunk meg, felfigyeltem a 2. Czesław Miłosz Fesztivált hirdető plakátra. Nekik ilyen is van! Mi pedig ugyancsak vakargathatjuk a fejünket, hogy mit is kell tudni erről az emberről. Azon túl, hogy kiváló költő, író és esszéista, nem mellesleg irodalmi Nobel-díjas, amelyet 1980-ban kapott. Az akkor már 2 évtizede emigrációban élő író elismerése volt az egyik nagy szeg a kommunizmus koporsójába. Szintén a nagyok, sőt a gigantikus méretűek közé sorolandó – soha ne feledjük! - Karol Józef Wojtyła pápává szentelése 1978-ban. Egyébként – komótos tempóban - II. János Pál boldoggá szentelésére készül az egész város. Talán ettől olyan jókedvű mindenki.

Ha az évszámokat nézzük, visszatekintve a közelmúlt történelmébe, nyugodtan el lehet mondani, hogy a XX. század 70-es éveinek közepétől 80-as éveinek közepéig tartó évtized a lengyelek nagy időszaka volt Európában. Ez idő alatt abba a bizonyos koporsóba kisebb és nagyobb szögeket is vertek a lengyelek: Andrzej Vajda legendás, Magyarországon is nagyon várt filmjei, „A márványember” 1976-ban, „A vasember” pedig 1981-ben borzolta, mit borzolta, széttépte a szocializmus és kommunizmus örökkévalóságán és mindenhatóságán őrködő elvtársak idegeit.

Nem Krakkóhoz kapcsolódik, de kis kitérőként a koporsószegekről eszünkbe juthat az 1980-as gdanski hajógyári sztrájk, ami közhelyesen ma már történelem. Egy akkori vicc szerint – ezt mindenki tudta, csak senki sem merte tárcsázni - a Kreml közvetlen hívószáma - az 56-68-80 volt.

Térjünk vissza Krakkóhoz, ami megejtő. Lépten-nyomon felfedezésre vár. Ha végig mégy a Grodzka utcán az emberi léptékű, magasságú házakat hirtelen felváltja a meglepetés erejével az ott tornyosuló Wawel. Egészen az utca végén az 1940-es katyni tragédiára emlékeztető feszület áll. Ma már sajnos a 2010-es tragédiát is magán hordozza, a Kaczyński házaspár fényképét.

Báthory István révén számunkra is nagyon személyes a krakkói királyi vár és palota. Egyébként éppen 2011. május 1-én 435 éve, hogy Báthoryt királyukká koronázták a lengyelek a waweli Szent Szaniszló és Szent Vencel székesegyházban, akiben máig az egyik legnagyobb királyukat tisztelik, jóllehet élete végéig megmaradt magyarnak, és velük is csak latinul érintkezett. A Wawel bejáratánál Kosciuszko Tádé lovas szobra emlékeztet a lengyelek soha nem szűnő – olykor fejjel a falnak menő - szabadságszeretetére.

Visszafelé menve az óvárosba Stanisław Wyspiański emléktáblába ütközünk, aki amellett, hogy tehetséges festője az alig ismert lengyel szecessziónak, Spiró György szerint a modern drámairodalom mára elfeledett, de irányokat meghatározó, és szerinte talán legnagyobb alkotója. Ízlés kérdése, de a Menyegző valóban sok mindenről meggyőz.

Ha innen a Kazimierz felé fordulunk, akkor az egykori békés egymás mellett élés nyomait látjuk mindenhol. Az éledező és megújuló zsidónegyed mellett állnak a katolikus templomok, békésen megférve egymással, ahogy azt a hitüket gyakorlók is tették.

Szóval Krakkó varázslatos, élhető és szerethető város. Megdöbbentően sokan, és elfogadható szinten beszélnek angolul, az óvároson túl, a nyüzsgéstől messze lévő helyen letelepedő perecárustól kezdve a borszaküzlet kezdetben mogorva, majd egyre készségesebb eladójáig. Nem lehet eltévedni, mindenhol van segítség, sehol nincs nyoma a turistakopasztó szándéknak. Ja, és füstölt makréla szinte mindenhol kapható.