Lator László, Parti Nagy Lajos, Spiró György – hárman azon szerzők közül, akik vadonatúj kötettel jelentkeztek a 82. Ünnepi Könyvhéten. A Vörösmarty tértől Kolozsvárig tartó rendezvényen 99 hazai és 18 határon túli kiadó 375 könyvújdonsága jelent meg – persze a 21. század egyik nagy kérdése, mennyire érdekli még az embereket a lapozgatható, papíralapú olvasmány?

Isaac Asimov jó néhány évtizede arról értekezett, hogy a könyv soha nem megy ki a divatból, lévén a legpraktikusabb információforrás: bárhová magunkkal vihetjük, egyszerű a kezelése, nem túl drága az előállítása. Nos, ez azért részben igaz a laptopokra és „okostelefonokra” is, nem beszélve arról, hány gyerek ül inkább a megszámlálhatatlan tévécsatorna előtt, mint hogy könyveket lapozgatna.

Manapság a legfőbb érv a gyerekek könyv-olvasása mellett az, hogy a betűk sokkal inkább fejlesztik a képzeletet, a fantáziát, mintha mozgóképekkel, netán 3 dimenzióban tálalják a meséket. Nos, ez nehezen cáfolható – csak az a kérdés, mennyire szeretné az a gyerkőc éppen olvasással fejleszteni képzelőerejét. Mert néhány éves korig nyilván lehet erőltetni az olvasást, de igazán megszerettetni ma már nem könnyű feladat. Már akkor sem sikerült sok szülőnek, amikor nem volt nagy a technikai konkurencia, mert sok gyerek fárasztónak találta Vernét, Karl Mayt vagy Jókait, és inkább a barátaival játszott az udvaron.

Igen ám, de ma már az „otthonülőnek” titulált gyerekek is ezer más elfoglaltságot találhatnak regényolvasás helyett. Például játszanak a computeren, dvd-t néznek, vagy épp tévézgetnek. A regényolvasás legfeljebb egy a sok egyéb szórakozási lehetőség mellett.

A Vörösmarty téren meglepve tapasztaltam, milyen komoly hangoskönyv-kínálat létezik, akár kamaszkorú gyerekek számára is. Márpedig tény és való, hogy hangos könyvet számítógépes játék közben is lehet „olvasni”, legfeljebb nem halljuk a géppuskaropogást vagy a labdapattogást. Bár eredetileg azzal reklámozták ezeket a cd-ket, hogy a háziasszonyok is olvashatnak takarítás vagy főzés közben, én sokkal inkább iskolásoknak ajánlanám a dolgot.

Tudom-tudom, hangoskönyv-hallgatásnál talán könnyebben lankad a figyelem, mint olvasásnál, de az „egyszerűsített” Jókainál azért mégiscsak jobb. Az egyszerűsített változatokból ugyanis éppen azok a nyelvi fordulatok, regényszövési bravúrok hiányoznak, amik naggyá teszik nagyjainkat. Az Aranyembernek vagy az Egri csillagoknak nem elég a sztoriját ismerni – az eredeti szöveg nélkül a lényeg veszik el.

A kifejezett kisgyermekeknek szóló könyv-kínálat jobbára nagy alakú, nagyon harsány színű albumokból áll, meglehetősen borsos árakkal. Bár, egyrészt minden relatív (egy étteremben egy alkalommal ott hagyjuk egy drágább könyv árát húsz perc élményért), másrészt a képes enciklopédiák nagyon értékesek lehetnek információforrásként a gyerekek számára.

De lássuk be, a képeskönyvekre is nagy igény van. A kisgyerekek éppúgy szeretik a látványos, színes képekkel tarkított történeteket, mint mi szerettük anno a képregényeket. Tény, hogy itt elmarad a könyv fantázia-fejlesztő küldetése, de a puszta szórakoztatás sem éppen megvetendő dolog – pláne, ha a kisgyerek így kedveli meg az olvasást.

A felnőtt könyvpiacra is évtizedek óta egyre jellemzőbb a képes, enciklopédikus vagy művészi fotóalbumok kiemelkedő aránya. Itt valószínűleg a könyv látványos karácsonyi vagy szülinapi ajándék-szerepére utaznak a kiadók. Az ember saját magának sokkal ritkábban vesz nagy alakú fotóalbumot, mint ajándékba. Klasszikus könyv-értékük szerintem megkérdőjelezhető, hiszen a bennük lévő tudás, információ sehol nincs az internethez vagy az ismeretterjesztő csatornákhoz, szórakoztató szerepük is általában az egyszeri átlapozásra korlátozódik. Viszont ezek a legdrágábbak.

Az is igaz azonban, hogy az albumok legalább esztétikai értéket képviselnek, így jól mutatnak a vitrinben. A hagyományos regényekkel, verseskötetekkel viszont ma már sokan úgy állnak, hogy inkább letöltik a netről (egyetemisták kikölcsönzik két hétre a könyvtárból), mint hogy a polcon porosodjon a kötet. Legalábbis, amit nem forgatunk legalább havonta. Itt jön a képbe a könyvújdonságok fontossága. Egy első kiadású kötetet jó esetben sokkal inkább megvesznek az emberek, mint akár a sokadik Agatha Christie-kiadást (és akkor szándékosan minden idők legolvasottabb szerzőjét hoztam példának). Legalábbis ismert szerzőtől. Egy új Leslie L. Lawrence vagy Spiró György hamar elfogy a polcokról.

Szerencsére sokan írnak, és az értelmiségi réteg bővülésével sokan olvasnak is. És itt figyelhető meg egy olyan tendencia, ami ellene hat az eddig felvázoltaknak. Való igaz, hogy a hetvenes években a társadalom sokkal szélesebb rétegei olvastak regényeket, mint ma. Nem kellett ahhoz egyetemi végzettség, hogy valaki a kezébe vegyen egy Moldovát, egy Örkényt, egy Asimovot, pláne egy Rejtőt. Ma a villanyszerelők, szobafestők vagy parkettázók egy fáradságos nap után talán inkább tévéznek vagy neteznek, mint regényt olvasnak – ugyanakkor megsokszorozódott a főiskolások, egyetemisták száma, akik már nemcsak magyarul, de angolul is szívesen olvasnak klasszikusokat.

És itt jön egy fontos kérdés: ha bezárják az egyetemeket, lehet, hogy több jó autószerelő lesz, de vajon milyen irányban változik a magyar társadalom kulturális színvonala?

Jura   

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!