Maga az épület tényleg elég ódon, mondhatnánk, kopott és koszlott, de így, a lepukkadt tereken, közlekedőkön és tantermekben még jobban érvényesültek a fiatalok által készített munkák, amelyeket tagadhatatlanul áthat a tehetség, a kreativitás. Talán ez a sajátos enteriőr felpiszkálja a fantáziát, az alkotókedvet. Itt míves képzés folyik, hiszen az iskolában cseperednek felnőtté a jövő bőrműves, üvegműves, fotográfus, festő, szobrász, grafikus, keramikus, könyvműves, textil-, ötvös, játék- és animációs szakemberei, akik kis szerencsével az Iparművészeti vagy a Képzőművészeti Egyetem elvégzése után, munkáikkal gazdagítják hazánk és a nagyvilág képzőművészetét, tárgykultúráját.

Bár a tatarozásra nem jut a költségvetésből, elismerésből szerencsére nincs hiány. Az iskolát 2009. március 21-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJJAL tüntették ki. Farkas Ádám szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem volt rektora a díjátadó ünnepségen elmondott laudációjában többek között így méltatta az intézményt:

„Az iskola első 130 évének fejlődése különös módon egybecseng Magyarország függetlenedési folyamatával, a nemzeti identitás megerősödésével, a tudás felértékelődésével együttmozgó városiasodással, és a szerves fejlődésen alapuló modernizációval. Budapest és vidéki városaink elbűvölő XIX. századi városképi fejlődése, a csodálatos utcaképek, terek és épületek tízezreinek változatossága, részletgazdagsága nem jöhetett volna létre a jól képzett, kulturált iparos réteg nélkül.

Ma már közhely, hogy a reformkort magasan képzett, etikus és hazaszerető politikusi, elöljárói réteg és kiváló mérnökök tervezték. De a megvalósító kézműipar egészét elérte, átsugározta az a mai szóhasználattal esztétikai tudásközpontnak titulálható intézmény, amit akkor szerényen Székesfővárosi Iparrajziskolának neveztek. Ez a »reformkori szellem« hagyatékként továbböröklődött a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban a legkeményebb ötvenes-hatvanas években is.

Az erőltetett múltrombolás, a silány, hamis modernizáció szerencsére nem törölte el sem az intézményt, sem az örökségét. A »védett sziget« a kézművesség leple alatt képes volt beoltani azt a 300-400, egyszerre ott tanuló tizenéves palántát a szépség, az igazság és a teljesség iránti vággyal. Ebben az iskolában a művészet volt a mérce, a tehetség a kötőanyag. Tanár is, diák is mindig felnézett egymás jó munkájára, a kiemelkedő teljesítményre. Az iskola 230 éves történetének fontos eleme, hogy jelentős művészek tanították, tanítják a szakmát. Talán a kreativitással átitatott, elmélyült munka hoz létre, ápol egy manipulálatlan, tiszta mértéket. A művészetekben megnyilvánuló mérték és érték, miközben alkotókat nevel, vizuális nyelvet is teremt. Talán a tanulással összefonódó közösségteremtés, a művészetből eredő teljességigény terjesztése a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazi öröksége és küldetése.”

Pápai Lilla textilmunkái mellett az alábbi képek egy kis keresztmetszetet nyújtanak, arról, hogy mennyi tehetséges fiatal nyitogatja is szárnyait ebben a réges-régi intézményben.

(Kép és szöveg:Szolcsánszky Szilvia)

2 hozzászólás

1. idézem 2011.06.04. 11:58
   Sajnálattal vettem észre, hogy a 12 szak felsorolásából egy kimaradt, mégpedig a BÚTORMŰVES, mely az egyik legrégebbi szak a Kisképzőben és igazán említésre méltó!
2. idézem 2011.06.04. 13:04
   Tényleg gyönyörű szakma, tényleg kár, hogy kimaradt. Majd legközelebb...