Ugrás a főmenüre.
Figyelő 2010.06.02. Érdekes

Kinek jó az önkormányzati reform?

A Fidesz szerint az országnak, az LMP és az MSZP szerint a Fidesznek. Bár mind a kettő igaz, nem azért, mert a Fidesz érdeke egyenlő az ország érdekével…
Kinek jó az önkormányzati reform?

Az ország érdeke már húsz évvel ezelőtt is az lett volna, hogy minél olcsóbban működjenek az önkormányzatok. Ennek számos módja lehet: kevesebb korrupció, kevesebb bürokrácia, kevesebb önkormányzati képviselő, kevesebb fizetés.

Az igazi spórolás nyilván az lenne, ha az eddiginél sokkal átláthatóbb lenne az önkormányzatok gazdálkodása. Ha tisztességesebbek lennének a közbeszerzési eljárások, ha hatékonyabb lenne a hivatali ügyintézés, ha kevesebb béren kívüli juttatást kapnának a képviselők. Kérdés, ki akarna ilyen közállapotok mellett önkormányzati képviselő lenni?

Az Orbán-kormány nem is számol ilyen idealista vágyálmokkal. Ők úgy gondolkodnak, hogy a képviselők mindenképpen ügyeskedni fognak – vagyis legjobb, ha legalább kevesebben vannak. Még mindig népszerűbb a képviselői létszámcsökkentés, mint a hivatali dolgozók elbocsátása.

Igen ám, de mi lesz azokkal a pártkatonákkal, akik négy éve arra várnak, hogy képviselők legyenek? Menjenek el dolgozni az eredeti szakmájukban? Na, ne! A többségük nyilván el sem tudna helyezkedni. Mindegy, vagy kapnak munkanélküli segélyt, vagy gondoskodnak róluk a pártjaik olyan állásokkal, ahol nem kell dolgozni. Egy biztos: az ország rövid távon nem igazán ússza meg a pártkatonák eltartását – akár minisztériumokban, akár azok háttérintézményeiben, akár politika körül sertepertélő magáncégeknél, amelyek politikai megbízásokból élnek.onkor_text.jpg

Hosszú távon azért a képviselői létszám csökkentése járhat némi spórolással, de ez semmi. Semmi ahhoz képest, amit egy átláthatóan gazdálkodó önkormányzati hálózattal érhetnénk el. Ezt persze, sokkal bonyolultabb megoldani, mint kiejteni néhány képviselőt…

Viszont a Fidesznek – az ellenzék szerint – nem is az az első számú célja, hogy általában kevesebb képviselő legyen. Hanem az, hogy kevesebb nem fideszes, vagyis ellenzéki képviselő üljön az önkormányzati testületekben.

Jelen állás szerint ugyanis a létszámcsökkentéssel javarészt az ellenzék járna rosszul, különösen a kisebb pártok. Ezért tiltakozik leghangosabban a legkisebb párt, az LMP – a még kisebbeknek el sem hallatszik a hangjuk a parlamentig. Pedig az ő esélyüket rontja legjobban a létszámcsökkentés. A kis civilszervezetek egy lefelezett önkormányzatnál még kisebb eséllyel juttatnak be akár csak egy képviselőt is a testületbe. Anélkül pedig azt sem fogják tudni róluk, hogy egyáltalán léteznek. Az önkormányzati képviselőség ugyanis a legjobb fórum egy kis politikai párt vagy civilszervezet számára.

Ezért mondják az LMP és az MSZP soraiban egyaránt (és ehhez logikusan a Jobbiknak is hozzá kell majd szólni), hogy az önkormányzati testületek létszámának egyoldalú csökkentése antidemokratikus döntés. Tulajdonképpen visszaélés a szűk kétharmados parlamenti többséggel.

Igaz, ez a törvénymódosítás a jövőben lehet, hogy más pártnak kedvez majd. De mindenképp csak olyan pártnak, ami jelentős, legalább 30-40 százalékos erővel bír országosan. A Fidesz ezzel a törvénnyel a kis pártokkal szúr ki. Az ország pénzügyi helyzetének legfeljebb kicsit tesz jót, de a politikai sokszínűségnek nagyot árt vele.      

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner