Ugrás a főmenüre.
Szubjekt 2011.06.22. Érdekes

Ki lesz az 1. számú ellenzék a félidőben?

Május 29-én országosan is egyedülálló eredmény született a zuglói időközi képviselő-választáson. Az LMP jelöltje megverte az MSZP jelöltjét. Az MSZP országos kongresszusára, június 18-ára pedig sokan pártszakadást jósoltak - bár ez egyelőre elmaradt. Lehet, hogy 2012 tavaszán már nem a szocialista párt lesz a Fidesz fő ellenfele?
Ki lesz az 1. számú ellenzék a félidőben?

Nos, valószínűleg még igen. Egyrészt, a pártszakadás még egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik (azért 50% esély még mindig van rá), és ha igen, az sem megy egyik napról a másikra. Egy Gyurcsány Ferenc (és/vagy akár Bajnai Gordon) nevével fémjelzett Demokrata Pártnak azért idő kellene a megerősödéshez. Egy éven belül nagy valószínűséggel nem vinne el annyi szimpátiát a Szanyi-Mesterházy féle szocialistáktól, mint a Gyurcsány-fanok várnák.

Ennek oka egyszerű: az MSZMP egykori bázisa (és a mai „rokonok, barátok, ismerősök”) még bőven kitart. Aki 1970-ben húsz, vagy 1980-ban harminc évesen volt a Kádár-rendszer elkötelezettje, az ma még mindig csak hatvanegynéhány éves. Vele nehéz lenne megértetni, hogy Orbánt nem az MSZP, csak Gyurcsány Ferenc győzheti le. Ő nem Gyurcsány Ferencnek köszöni a panellakást, az egykori munkahelyet, a kocka Ladát, hanem az MSZ(M)P-nek. Tény és való, hogy ma az MSZP bázisát már nem csak ez a korosztály alkotja, de a fiatalabbak – és a rugalmasabb idősebbek – azért nem biztos, hogy többségben vannak a „konzervatív” szocialistákkal szemben. De vajon elegen vannak-e ahhoz, hogy az MSZP bázisának leamortizálásával helyet csináljanak az LMP-nek?ellenzek_text2.jpg

Igen, baloldali szempontból ez egy nagy veszélynek látszik. Sőt. Gyurcsányék Demokrata Pártja (jé, mi ez, valami Amerika?) még tulajdonképpen a jelenlegi LMP-szavazók közül is sokat elvihet, így simán kialakulhat az a helyzet 2012 tavaszára, hogy három baloldali pártocska osztozik az ellenzéki oldalon a Jobbikkal – a maradék 40% meg bőven elég lesz az újabb kényelmes Fidesz-győzelemhez 2014-ben.

Persze, addig még sok víz lefolyik a lefolyón. Lehet, hogy nem is lesz pártszakadás, hanem – a Gyurcsány-terv szerint – egyszerűen csak átnevezik az MSZP-t Demokrata Pártnak, és leváltják Mesterházyt. Arra szinte semmi esély, hogy Fletó így vagy úgy, MSZP helyett vagy mellett, de ne hozza létre az új szervezetét. Egyszerűen nem így ismerjük. 2012 és 2014 között azonban még két teljes év van, ami egy sor koalíciós kombináció kialakítására elég lehet. A Jobbikkal – a Fideszen kívül – nem valószínű, hogy bárki együtt szeretne kormányozni, de teljesen még ezt se zárjuk ki. Ami viszont esélyesebb, az akár egy LMP-MSZP, akár egy MSZP-DP (Demokrata Párt) koalíció. Schiffer a zuglói választás előtt is Gyurcsány személyét nevezte meg a koalíció-kötés fő akadályaként, nem elsősorban az MSZP-t, mint pártot. Egy fletótlan szocialista párttal simán együttműködhet a magyar zöldpárt.

Ahogy viszont az MSZP is dönthet úgy, hogy újra összeáll Gyurcsányékkal, de immár pártkoalícióban. Mint a Fidesz a KDNP-vel. Persze, akkor nehezen fogják lemosni magukról, hogy az egész pártszakadásos színjáték csak szavazatmaximalizáló „bolsevista trükk” volt…

E. E.     

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner