Ugrás a főmenüre.
SzubjektStílus Érdekes

Kék Gyémánt

Nemrégiben az egyik magazinban olvastam egy összefoglaló cikket a nemzetközi szépségápolásban, kozmetikai iparban jelentős hírnévre szert tett magyar származású szakemberekről, és az általuk létrehozott márkákról. Ezek között volt Dr. László Ernő is, akinek ErnoLaszlo néven forgalmazott termékei világszerte ismertek és elismertek.
 

laszloerno_p.jpgDr. Erno Laszlo neve összeforrott a Hollywoodi sztárokkal. A neves bőrgyógyász l898-ban született Erdélyben, majd a budapesti és a berlini egyetemeken tanult. A fiatalember már pályája elején felhívta magára mind a szakma, mind a nagyközönség figyelmét, többek között azzal a szokatlan javaslattal, hogy a hölgyek az általánosan elterjedt arctisztító krémek helyett szappannal és vízzel mossák arcukat. Mindezt tette a múltszázad húszas éveiben! Az ő szakértelmének köszönhető az is, hogy Stefánia Habsburg hercegnő – aki olyan komoly bőrproblémákkal küzdött, hogy már el sem hagyta za otthonát – a gyógyulás útjára lépett, s nem csak a bőre szépült meg, a sikeres kezelésekkel a fiatal hölgy az önbecsülését is visszanyerte. Dr. László néhány évnyi praktizálás után megnyitotta Budapesten a Dr. László Ernő Tudományos Kozmetikai Intézetet, majd alig több, mint tíz év elteltével, 1939-ben Amerikába emigrált, ahol hírneve már megelőzte őt. A sztárok városába, Hollywoodba hívták, ahol a feltörekvő filmcsillagok bőrgyógyásza lett, majd megalapította saját intézetét New Yorkban, az Ötödik Sugárúton, amely rövidesen a gazdag és híres társadalmi réteg szimbólumává vált. Legismertebb páciensei: Gréta Garbo, Ava Gardner, Audrey Hepburn, Mrs. J.F. Kennedy, Marylin Monroe, Hubert de Givenchy voltak.  

laszloerno_n.jpg

1962-ben hűséges ügyfelei – Jackie Kennedy, Marylin Monroe és a Windsori hercegnő – támogatásával előkészítette termékeinek kiskereskedelmi forgalmazását, s ezzel elérte, hogy rövidesen keresett termék lett az ErnoLaszlo márka az áruházakban is. laszloerno_k.jpgEzzel párhuzamosan a cég folytatta a fejlesztéseket. Az 1980-as években a szemkörnyék érzékeny bőrének ápolása került a kutatások középpontjába, majd az anti-ageing termékek, s végül 2009-ben a Kék Gyémánt termékcsalád bevezetésével jut kiemelkedő szerephez a nemzetközi szépségápolási piacon. A termék ereje a Spirulina Maxima kék-zöld algából származik, amely forradalmilag változtatta meg a kozmetikai piacot.

Dr. László Ernő mindamellett, hogy ellátta híres pacienseit, számos bőrgyógyászati problémára talált megoldást, s jó néhány „elsőség” is az ő nevéhez fűződik. Többek között ő volt az első

- aki kialakított egy „bőrgyógyászati kozmetikum márkát”

- aki személyre szabott bőrápoló rituálét alkotott

- aki önálló bőrápoló programot fejlesztett ki a tiniknek

- aki bőrápoló programot vezetett be a férfiak számára

- aki a fényszűrőket és a bőr ph értékét szabályozó termékeket bevezette

- aki kifejlesztette a víz alapú bőrápolókat a zsíros bőrre

Dr. László Ernő kutatásai során megtalálta azokat a módszereket, amelyek során a víz jótékony hatását hasznosítani tudta, nem csak az arctisztításánál, hanem a hidratálásnál, valamint a bőr megerősítésénél és revitalizálásánál is.

Tobak Viktória

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.22
banner