2006-ban az SZDSZ vezetett a kampányban ígéretszámlálót, mennyit költene valójában a két nagy párt, idén az MDF javasolta a teljesígéret-mutató bevezetését, bármi visszhang nélkül. A legirreálisabb ötletekkel előálló MSZP és Fidesz négy éve a szavazatok 85 százalékát kapta, jelenleg a Medián és a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint is 84 százalékon állnak együtt.

De még egyszer: miért hibáztassuk az átlagpolgárt? Magyarországon harmadszor van demokrácia. Az első kettő a háború utáni romeltakarításról szólt, az eddigi egyetlen békés demokráciában pedig még alig volt vezető politikus, aki kimondta volna a gazdaság kegyetlen alapigazságait. Aki volt, az is hamar megvetett lett, legjobb esetben a parlamenti bejutási küszöbért küzdő kis párt helyi sztárja.

Pedig ezek az alapigazságok olyan dolgok, amiket nem nehéz megtanulni. Elég saját háztartást vezetni hozzá. Ne költs többet, mint amennyit keresel, csak akkor kockáztass, ha van tartalékod bukás esetére is, hitelt annyit végy fel, amennyit vissza tudsz fizetni, és extrém eseteket leszámítva, semmiképp ne egyszeri fogyasztásra. Ez nem bonyolult dolog, még a négy alapműveletet sem kell ismerni hozzá, elég tudni összeadni és kivonni. És aki ezt látja, az tudni fogja, hogy az állam is ugyanígy működik – el fogja várni, hogy aki ígér valamit, mondja meg, honnan venne el rá pénzt, vagy mennyivel emelné az adókat érte.

Itt még nem tartunk. Felveszik a több száz százalékos kamatú gyorshiteleket, és elhiszik, hogy az állam ad pénzt, csak úgy. De bármennyire buta is e téren a legtöbb szavazó, nem ők a leginkább hibásak ebben. Hanem az a politikai kör, ami több mint húsz év alatt elvétve mondott csak nekik egy-egy őszinte szót a gazdaságról.

Felelősek értük. Senki nem születik úgy, hogy tudna bánni a pénzzel, azt meg kell tanítani neki. És ha otthonról nem hozza magával a tudást, vagy nem kivételesen jó képességű pénzügyi autodidakta, akkor a politika dolga megtanítani őt ésszel bánni azzal, amije van akár neki, akár az országnak.

Naiv álmodozó, idealista álértelmiségi, aki életében még ki nem tette a lábát a Körúton (na jó, Zuglón) kívül – már hallom a reakciót. Ugyan miért lenne egyetlen pártnak is érdeke lenullázni magát azzal, hogy kivételesen őszinte lesz? Pedig a helyzet az, hogy lassan, de biztosan ehhez közelítünk, ami ugyan még nem látszik, de más út nincs.

AZ MSZP nem az őszödi beszéddel vált középpárttá, hanem azzal, hogy lehetetlen dolgokat ígért, amit nem tudott betartani. Most ugyanezt teszi a Fidesz (és természetesen az MSZP is). Itt iszonyú felháborodás lesz, amint ezt nagyobb tömegek látják meg. A magyarok többsége kiábrándult az ígéretekből. A végső ponton vagyunk, itt teljes káosz lesz, ha mindkét egykori nagy pártban tömegek csalódnak, a Fidesz jobban fél ettől, mint bármitől valaha. Nekik lesz érdekük majd kormányon normálissá válni – vagy ha nem teszik, elő fog jönni a felzúdulásból olyan erő, ami képes lesz felnőttként kezelni az átlagpolgárt.

Iván

1 hozzászólás

1. idézem 2010.02.01. 13:47
   • Ale
   A Fidesz és a normalitás? Nem tudom. Nem kizárt, hogy komolyan gondolják, amit mondanak, s nekiállnak beváltani ígéreteiket ("beindítják a gazdaság motorjait", felpörgetik a belföldi keresletet, lesz itt egymillió új munkahely stb., szóval Hawaii, mert ugyebár másképp is lehet csinálni, a legfontosabb az, hogy higgyünk magunkban, mert hittel ugyebár gazdasági csodára is képesek az emberek). Egyébként nem teszek szemrehányást sem a politikusoknak, sem az őket megválasztóknak, mert Kádár elvtárs remek, időtálló munkát végzett. Ja, a mi kis plázánkban olyan pangás van, hogy sorra bezárnak a butikok vagy jól megnyirbálják a létszámokat. Egyetlen élő reményünk a Magyar Polgári Párt, már alig várjuk, hogy beindítsák a gazdaság motorjait.