Ugrás a főmenüre.
Életmód 2009.11.06.

Jóval több mint vízi relax – watsu

A mai rohanó világban fokozott figyelem kísér minden olyan technikát, kezelést, amelynek segítségével oldhatjuk a mindennapi feszültséget. A víz erejét sokan sokféleképpen hasznosították már, míg a watsu  csupán negyedszázados múltra tekinthet vissza, de akik kipróbálták, csodáról beszélnek. Hogy mi is ez? Egyszerűen ennyi: lebegni szabadon...

watsu2.jpg A víz gyógyító hatásával szinte létezése óta tisztában van  az emberiség. Az ókori egyiptomiak szerint a lélek a vizet kapta ajándékba kárpótlásul, hogy testet kell öltenie. A  vízben testünk megtalálja azt a szabadságot, amelyet a lelkünk elveszített. Watsu-hívek szerint a módszer e szabadság folytonos felfedezése. Sőt, az is állítják, hogy a meleg víz ideális közeg a test és a tudat felszabadulásához. Hiszen ilyenkor áthat bennünket a melegség, és feloldódik minden feszültség a testben.

A tudat teret kap ebben a szabadságban és lassan, egyre mélyebben ellazul. Lebegünk szabadon a vízben, teljes lazításban, és ilyenkor feloldódnak az eltárolt feszültségek, lebegünk a létezésben, az egységben, ahol a traumák valódi okai a felszínre emelkednek, ahol a valódi én önmagára ismer...

Új módszer született

A módszer szülőatyja Harold Dull, aki Japánban végzett tanulmányai után a kaliforniai Harbin Hot Springsben zen shiatsut tanított. Az évek során arra a következtetésre jutott, hogy a shiatsuban alkalmazott nyújtások sokkal hatékonyabbnak bizonyultak meleg vízben, mint a „szárazon”. A vízben a teljes test ringatózik és mozog egyidejűleg, a kar vagy a láb nyújtásával. A vízben a test fájdalom nélkül túl tud lépni azokon a korlátokon, amelyek a félelem miatt máskülönben fennállnának.

vizekvedelme.jpg

A watsu-„hívők” szerint sokan úgy jönnek ki a medencéből, hogy azt mondják, életükben nem lazultak még el ennyire. A watsu stresszoldó hatása legendás. A negyed század alatt összegyűlt tapasztalatok szerint: a watsu csökkenti a szorongást, javítja az alvást és az emésztést, erősíti az immunrendszert, serkenti a simaizomzat (belső szervek) működését, miközben ellazítja a vázizomzatot, csökkenti a görcsösséget, növeli az ízületek mozgástartományát, és számos egyéb pozitív élettani hatása is van a test valamennyi szervrendszerére.

A gyógyterapeutákkal végzett watsut sikerrel alkalmazzák rehabilitációs programok részeként is, mint például agyvérzés vagy agysérülés után, ízületi gyulladás, krónikus fájdalom vagy poszttraumás stressz esetén.

A tapasztalatok szerint watsu-kezelés közben az érzelmek széles skálája törhet a felszínre, melyeket a kliens a folyamatos áramlás részeként oldhat fel és engedhet el magából. Ez a folyamat mintegy újraprogramozza őt arra, hogy a vízen kívüli élettel immár kiegyensúlyozottabban és rugalmasabban nézzen szembe.

Talán azért olyan sikeres ez a fiatal módszer, mert nem próbál az emberre semmilyen célzott hatást gyakorolni, hanem teljes odafigyeléssel és jelenléttel segíti a résztvevő saját öngyógyító folyamatait. Eddig már kiderült, hogy a kezeléshez a víz mellett legalább két ember szükségeltetik: egy adó és persze, a befogadó. Ez talán a legnehezebb, hiszen a vízben a két ember között elengedhetetlen a bizalom, valamiféle összhang. A jó „tréner” nem próbálja kliensét irányítani, csupán megtartja és ellebegteti oda, ahová saját belső áramlása viszi. A watsu gyógyító munkáját nem a terapeuta, hanem a víz végzi, amelyben a kliens új lehetőségeket és teret kap arra, hogy ismét felvegye a kapcsolatot önvalójával, s e visszakapcsolódásból töltekezve testi-lelki egészsége is újjászülethessen.

watsu_photo1.jpg

Hogy ez nem valami hókuszpókusz, álljon itt néhány száraz adat is:  Ma a világ elsődleges vízi terápiás módszerévé nőtte ki magát; Harold Dull és tanítványai ma már világszerte oktatják e méltán népszerű holisztikus masszázs- és mozgásterápiát. A watsu gyakorlói több mint negyven országban tevékenykednek. A módszer tisztaságának megőrzését a watsu® védjegy, valamint az oktatók és terapeuták képzését rendszerbe foglaló, illetve a képzett terapeutákat nyilvántartó World Aquatic Bodywork Association, WABA (Vízi Masszázs- és Mozgásterápiák Világszervezete) követelményrendszere hivatott szavatolni. Hiteles terapeutának tehát az számít, aki bizonyítani tudja, hogy a watsu védjegyet jogszerűen használja, azaz erre a WABA által kiadott engedéllyel rendelkezik. Keressék a védjeggyel ellátott helyeket, mert itthon is felnőttek már a módszer szakavatott gyakorlói.

(szOsz)

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner