Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.08.02. Partnereinktől

Hétrétország – a szerek és porták fesztiválja

Augusztusban eggyel több okuk van az Őrség szerelmeseinek arra, hogy ismét felkeressék kedvelt kiránduló- és pihenőhelyüket. Tíz napon keresztül, augusztus 13–22. között kulturális programok is várják az érdeklődőket, akik az őriszentpéteri központú tájegységben szeretnének gyönyörködni.

hetret_lead.jpgA koncertekből, színházi előadásokból, pódium jellegű produkciókból, táncelőadásokból és a filmklubon keresztül más programokból is álló fesztiválnak csodálatos hátteret ad az Őrségi Nemzeti Park. A fesztivál szervezői életre hívták a Nyitott Porták hálózatát. Ez a térségben valamilyen helyi értékkel, érdekességgel bíró magánházak, műhelyek, tanyák láncolatát jelenti, amelyek a fesztivál ideje alatt, annak programjába integrálva látogathatók. „Természetből a java – művészetből a magva” jelszóval várják az érdeklődőket.

A legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a kulturális programokhoz kötődik majd. Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a kettős gyökerű fesztivált, amelynek 2002-es alapításakor az volt a célja, hogy az Őrség kulturális és néprajzi hagyományára támaszkodva, létrejöjjön a háromoldalú határ menti övezetben egy olyan nagy rendezvény, amely az egész térség emblematikus turisztikai vonzerejévé válhat. Magyarországon 22 település őrzi az egykori határvédők világát.

hetret_map.jpgA művészeti programok mellett a fesztivál aktív jellege domborodik majd ki, mert workshopok formájában képzési, oktatási és közösségformáló funkciót is betölt. Programjában értékes, újszerű művészeti produkciókat vonultat föl, élvonalbeli előadókkal, szinte valamennyi művészeti ágból.

Néhány érdekesség a koncertek közül: Palya Bea és Dés András (aug. 13.), Takáts Eszter (aug. 16.), Napra (aug. 17.), Budapest Bár (aug. 18.). A színházi produkciók közül kiemelhető a Krétakör: hamlet.ws (aug. 15.), illetve a Kolibri Színház: Kövek című (Tom Lycos–Stefo Nantsou), augusztus 19-ei produkciója. Fellép még Novák János Ady-dalokkal (aug. 15.), Berecz András és Balogh Kálmán (Szegen csengő – aug. 16.), de lesz Hajnóczy–Garaczi-est is (aug. 20.). A filmklubban Jim Jarmusch-sorozat látható, a táncelőadások egyike a Batarita – (aug. 14.), másik a a Mentés Másként táncház (aug. 20.).

A gyerekeknek délelőttönként Iciri-piciri játszóház, de őket szolgálja az „Áramlásban vagyok” – Táncmeditációs workshop, és Farkas Róbert: Minden gyerek tud zenélni című programja is.

N. Á.

 

1 hozzászólás

  1. idézem 2010.08.09. 20:46
    • ősrégi őrségi
    Az Őrségről még több itt:
    http://tiaramagazin.hu/page/szerek_a_dombok_kozott-_az_orseg
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner