Az Ahead Global Szövetség és Tiara-csoport az árvízkárosultak javára gyűjtést szervezett. A szállítmányt a szövetség képviseletében Papp Gabriella elnökségi tag, valamint a Tiara-csoport kollégája, Náfrádi István juttatták el Hernádszentandrásra, ahol a felajánlást Üveges Gábor polgármester úr fogadta.
A községben fennálló helyzetről a polgármester úr gyors helyzetjelentést adott.
– Sajnálatos módon az elmúlt hetekben az árvíz vonzataként egyre több ingatlanon jelent meg soha nem látott mértékű belvíz, egyre több ház falai repedtek és repednek, falak és padlózatok süllyednek meg, mintegy 40 esetben a pincékben lévő – sokszor a 100 centimétert is meghaladó – víz okoz súlyos problémát. Az árvíz nagysága és levonulásának elhúzódása súlyos károkat okozott a körgát szerkezetében, helyrehozhatatlan állapotokat eredményezhet 20-25 lakóingatlan vonatkozásában, mezőgazdasági területen és megbecsülhetetlen számú vagyontárgyat illetően. Szerencsére a körgát megvédte a települést a hirtelen, nagy erővel beáramló víztől, azonban így is két ingatlan teljes, további négy ingatlan részleges újjáépítésre szorul. Jelenleg mintegy 40 ember hagyta el otthonát, lakhatásuk, jövőjük bizonytalan, és sajnálatos módon számuk napról napra emelkedik. A károk felmérése folyamatos, azok pontos megállapítása – szakértők bevonásával – az elkövetkező időszakra tehető.
A mögöttünk hagyott időszaknak számos tanulsága van a tárgyi és pszichés felkészültséget, a szervezettséget, az irányítás szakszerűségét és hatékonyságát illetően. Nem elhanyagolható az sem, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell majd fordítani a jövőben környezetünk minőségére, a vizek, a mederszakaszok rendben tartására, esetleges beavatkozások, beruházások megvalósítására.
– Mennyire befolyásolja a jelenlegi helyzet a község mindennapi életét, az előre eltervezett programokat, az óvodai, iskolai táborokat?
– A rend helyreállt, normál napi életvitel folyik. Községünk szerencsésnek mondható, a 486 főből körülbelül egyharmad a 18 éven aluli, egyharmad az aktív, és egyharmad a nyugdíjas korú polgár. Ugyan 1994 óta nem működik iskola, azonban van egy 50 gyerekes tanodánk és egy óvodánk, ahol rengeteg a közösségi program a nyárra való tekintettel. Ezek zavartalanul működnek, az eltervezett református nyári tábor is lezajlott, és a következő tábori program is megvalósul majd. Két árvízhullám volt, az első pont a kihívás napjával esett egy időbe, ennek ellenére megtartottuk ezt a rendezvényt, habár a település a víz fogságában volt.
– Ha jól tudom, Önök is próbálnak anyagi forrásokhoz jutni egy segélykoncert segítségével... Mondana erről néhány szót?
– Július 24-én Hernádszentandráson 17 órától a Crossroad, a Roy & Ádám, valamint a Kormorán zenekar ad koncertet, amelynek teljes bevétele a község megsegítését szolgálná. Mivel még soha nem szerveztünk ilyet, ezért nem tudnám megmondani, hogy pontosan milyen közönségre számítunk, talán egy-két ezer ember eljön.
– Érkezett olyan felajánlás, ami nem anyagi jellegű vagy tárgyi, hanem konkrétan kétkezi munkával való segítség?
– Igen, kaptunk, de ezeket még tartalékoljuk. Először meg kell vizsgáltatni az épületeket, engedélyek kellenek, ami természetesen gyorsított eljárással történik. Az érdemi munka számításaink szerint július végén, augusztus elején kezdődhet, ekkor szeretnénk igénybe venni ezeknek az 5-10 fős csoportoknak a segítségét.
– Hogy érzi, milyen az ügyintézés és a hozzáállás kormányzati részről?
– A hozzáállás pozitív és emberséges, sajnos, az ügyintézés nehézkes, túlbürokratizáltak az eljárások, sokszor párhuzamos kérdéseket tesznek fel, és rengeteg terminológiát kell kibogoznunk az űrlapok kitöltéséhez. A magánfelajánlások és a segélyszervezetek felajánlásait előbb kapjuk meg, mint a kormányzatiakat. Összességében azt lehet mondani, hogy példaértékű az az összefogás és tenni akarás, amely tetten érhető az utóbbi napokban. Ez Magyarország valódi ereje, és biztosítéka az eredményesebb jövőnek!
További információk: www.hernadszentandras.hu
Bogyay Katalin Jusztina