Szigarjev neve ismerősen csenghet azoknak, akik a kortárs színházat, azon belül a drámát kedvelik. Nevéhez fűződik az itthon nagy sikerrel játszott Fekete tej, valamint a Gyurma c. dráma. Szigarjev groteszk és szinte szürreális világa a szegénységben és az emberi nihilben gyökeredzik, és minden esetben a valóságra épít, de nem szépít.

A Centrál színházban megszoktam már a minőséget, ezért nagyok voltak az elvárásaim. Ráadásul, ebben a minimál díszletes háromszereplős darabban csupa kedvencem kapott szerepet. Csuja Imre alakítja Leonyidot, a férjet, Bán János Pását, a balekot és a címszereplő Guppi – azaz Tamara – Györgyi Anna. Csuját nem kell bemutatni, számtalan kiváló színpadi alakítása mellett elég csak az „Üvegtigrist” említeni… Bán János színpadi és filmes alakításai mindig tökéletesek, de nekem  az „Én kis falum” c. Menzel filmben a legkirályabb.... habár a „Falfúró” vagy az „Ördög vigye!” is remek. Györgyi Anna remek színpadi alakításai és filmes pályafutása mellett, mint szinkronszínész is ismerős lehet.

Hogy mi lett az elvárásaimmal? Nem csalódtam, már megint nem. A darabot a Centrál Színház kisebbik termében játszották, 1óra 30 percen át, szünet nélkül.

Már maga a díszlet is zseniálisan nyomasztó, főleg úgy, hogy a harminctól felfelé korosztálynak nem idegen ez a miliő. A darab kezdéséig a tv-ből Alla Pugacsova szól, méghozzá a magyarul csak „Millió, millió rózsaszál” címen ismert pop horrort énekelve, eredeti felvételekről. Pugacsovának és a „lakás” falát díszítő poszterének, amúgy is nagy jelentősege van és lesz mindvégig.

Mikor az ajtón belép Pása - Tamara kettőse, az tényleg időutazás. A díszletekhez tökéletesen illenek a jelmezek, a műszálas öltönytől a papucsig. A két szereplő sutasága és a velük érkező kínos feszültség tökéletes. Kínos, főleg a „most mit is csináljunk egymással” ki nem mondott mélysége miatt. Mert most, míg a férj dolgozik, Tamara – aki magánzó varrónő és htb – épp’ egy férfit hoz fel a lakásba. Na most mi legyen, kávét ki vegyen, búgja ilyenkor Cápa bácsi a csepeli presszóban. Itt veszi kezdetét a valódi dráma, szépen lassan feltárul előttünk keserű viccek mögé rejtve egy nő tragédiája. Ami hiszékenységéből és talán egyszerűségéből fakad. Volt egy szép vidéki kislány, aki egy nyári napon összejött a krumpliföldön vendégmunkálkodó főiskolások egyik díszpéldányával. Ez olyan jól sikerült, hogy Tamara terhes lett Ezért Apuka az időközben Moszkvába visszatért diák után ment elmondani a jó hírt, és atyai szigorral rávette a kedves leendő vőt, hogy ha már „megcsinálta”, vállalja is fel. Tamara elmondása alapján a tárgyalás annyira jól sikerült, hogy a kedves Ljenya két „mokkával” a szeme alatt – amit azért szerzett, mert örömében ugrándozva elesett a lépcsőn – a papa oldalán lement vidékre, elvette, hazavitte a kis Tamit. Ettől a naptól kezdődik Tamara pokoljárása, mert Ljenya ezért kegyetlenül bosszút áll, minden pillanatban. Nem tart önvizsgálatot és nem nézi az ok-okozati összefüggést, hanem elbaltázott, nyomorék életének minden kudarcát kivetíti a Guppira. Mindehhez nem ám a proli asszonycsépelést választja, hanem a családon belüli erőszak legaljasabb formáját, a leki terrort, körítve verbális agresszióval.

Mindez szépen lassan sejlik fel a két vágyódó idegen beszélgetéséből, aminek még szomorúbb felhangot ad a szocreál nihil. A filléres kincsek, poharak, amiből nem lehet inni, vagy „nincs tea, de majd elképzeljük, hogy van a vízben!” Hatalmas poénok, amin nem lehet felhőtlenül kacagni, mert tudjuk, mi rejlik mögötte. Talán ezért kicsit életkorhoz is kötött a darab százszázalékos megértése… Megtudjuk, hogy a sorstól bónuszként megkapja Tamara a kislánya korai halálát. A trauma következtében fellépő önvádat a kedves Ljenya kihasználja és teljesen összezúzza a szerencsétlen asszonyt. Kiderül honnan a guppi becenév – mert Taminak volt egy kis akváriuma halakkal, amíg a drága Ljenya bele nem lógatta a gyorsforralót. Ezek az információk lassan adagolva, kicsit bújtatva kerülnek elő úgy, hogy a NŐ közben a legnagyobb alázattal és rajongással beszél élete párjáról, akinek döntései mindig helyénvalóak és megkérdőjelezhetetlenül felsőbbrendűek. Ezt a storyt hallgatja Pása miközben a jelenben ügytelenkednek egymással és különböző tárgyakkal. Ezt a storyt hallgatva szeret bele percről-perce egyre jobban a kopott, igénytelen nőbe, és ahogy mesél, kitárulkozik a guppi, mintha a szeme is kezdene kinyílni.  De jön a férj és, a nagy csavar, Pása titka..... itt abbahagyom.

Ami ezután jön, azt látni kell és átélni, mert a színészek olyan átéléssel alakítják és adják vissza a történet drámáját az önsors rontásról, hogy azt leírni nem lehet, vagy ha igen, akkor már nem nyújtja a darab azt, ami a veleje... Azért annyit még elárulok, hogy Györgyi Anna olyan szívszorítóan hitelesen adja vissza a lelakott, szinte enyhe értemi fogyatékos Tamarát, arca mimikájával, szeme idegbeteg csillogásával, alázatosságával, hogy az tényleg kínos és megrázó egyszerre. Bán Pásája folyamatosan a néma kiáltás és bűntudat megtestesítője, az igazi lúzer. Csuja Imrét meg egyszerüen lehúzná az ember a színpadról és addig ütné, amíg mozog, annyira hitelesen adja az emberi férget.

A családon belüli erőszakhoz való jelenlegi társadalmi, morális és törvényi hozzáállás mellett kötelező darab minden jóérzésű embernek.

TOG

2 hozzászólás

1. idézem 2011.06.01. 10:15
   • muatti
   Nekem is nagyon tetszett néhány hónapja, elszorult a torkom...csak ajánlani tudom én is mindenkinek!
2. idézem 2011.06.02. 04:29
   • Teudás
   Ritka "kegyetlen" darab, mint az összes itthon is bemutatott Szigarjev mű. Kicsit megfekszi az ember gyomrát az aktualitása.