Galgóczi István mostanában disszertációján dolgozik, mely a Muszlim Testvérekkel foglalkozik: azzal a szervezettel, amit egyszerre mondanak az arab világ első terrorszervezetének, illetve a mai, forrongó Egyiptom elsőszámú főszereplőjének.

A Muszlim Testvérek nevű szervezetet Hasszán el-Banna alapította 1928-ban. El-Banna a kairói egyetemen, az arab világ Oxfordjában tanult, s ahogy Galgóczi István beszámolt róla, elsősorban a brit szokások elterjedése, ezzel együtt az iszlám hagyományok háttérbe szorulása miatt alapította „hagyományőrző” szervezetét. A Testvérek számos iskolát és karitatív egyesületet működtettek a háború előtt, ám ők voltak azok is, akik először avatkoztak be 1948-ban a palesztin-izraeli konfliktusba (nem a zsidó oldalon). 1949-ben az egyiptomi titkosszolgálat meg is ölette el-Bannát, de ekkor már egymillió taggal bírtak, s a 30-as évek óta Szíriában is fontos ellenzéki szervezetként tevékenykedtek. 1987-ben Palesztínában létrejött a Hamasz, a Testvérek fegyveres szárnya is.

A forrongó arab világban ma megkerülhetetlen tényező a Muszlim Testvérek szervezete, ám a gazdasági érdekek miatt támogatásuk rendkívül bonyolult kérdés. Az egyiptomi szálodákat üzemeltető szaúd-arábiai sejkek például politikailag támogatnák az iszlamizmust, miközben gazdaságilag nem érdekük a turisták elriasztása Hurghadából vagy Sharm el-Sheikh-ből.

Egyiptomi kutatási során Galgóczi István egyre nagyobb érdeklődést mutatott a dél-egyiptomi, núbiai kultúra iránt, mely az idők kezdete óta mutat bizonyos eltérést, sőt, ellentéteket az északi résszel. A két részt először Menész fáraó egyesítette (ez lett az Ó-Egyiptomi Birodalom), de a mai napig nem sikerült a teljes összeolvasztás. A Nasszer-tó létrehozása ráadásul tovább növelte a feszültségeket: számos núbiait telepítettek ki a Nílus partjáról oly módon, hogy az első születendő generációból az összes kisgyerek éhen halt a sivatagban. Ekkor épült az asszuáni gát is, s ekkor mentette meg az UNESCO irdatlan pénzekért az Abu Simbel-i sziklatemplomot – de mára kiderült, teljesen felesleges volt az egész beruházás.

Núbia ma két ország területén helyezkedik el: Dél-Egyiptomban és Észak-Szudánban (ma már de facto Szudán ketté is vált északi és déli országra). A szudáni beutazás nem volt egyszerű Galgóczi számára, bár, mint beszámolt róla, erre még teljesen laikus, magányos fiatal turisták is vállalkoznak. Ő maga cseh és angol útitársakkal szállt fel a zsúfolásig telt nílusi hajóra, hogy nekivágjon a núbiai sivatagnak. A többiek Etiópia felé vették útjukat, Galgóczi azonban megcsodálhatta a németek által helyreállított núbiai piramisokat, melyek kb. 30 méter magasak, rendkívül meredek szögben ívelnek felfelé, s valamikor temetkezőhelyül szolgáltak.  Számos kaland és megpróbáltatás után sikerült rábukkani a magyarábokra is (a Duna tévé expedíciója korábban nem találta meg őket), ahol Galgóczit több napig részesítették vendéglátásban a magyar ősökkel büszkélkedő núbiaiak.      

Hogy pontosan kik is a magyarábok ősei, mikor kerültek Afrikába, élnek-e magyar szokások köztük és vannak-e magyar nyelvemlékeik vagy épp népmesei hagyományaik – nos, az orientalista erről majd a következő útja után számol be a Tiara Klub közönségének.

GB

2 hozzászólás

1. idézem 2011.04.28. 10:17
   • csodázó
   Magyarábok Szudánban! Elképesztő! Ez az ember megszállott vagy szent őrült?
2. idézem 2011.05.02. 09:48
   • Márti
   Nagyon tetszett az előadás. Így egy kicsit közelebb kerülhettem ehhez a térséghez, hogy miért is háborúznak folyamatosan.
   István szerintem nem őrölt, csak olyan ember, aki mindent bevet, hogy elérje célját. Ha kell kint alszik a sivatagban egy hálózsákban, vagy éppen egy tömegszálláson egy alumíniumágyon ( ki tudja ki feküdt benne előtte?).
   Ehhez elhivatottság kell.
   
   Gratulálok neki, és kíváncsian várjuk következő beszámolóját!
   Sok egészséget és kitartást!