Az bebizonyosodott, hogy filmszemlét (egyszer) lehet tartani szinte ingyen, de sajnos az is, hogy (jó) filmet nem lehet készíteni pénz nélkül. Mi is volt az oka ennek a nagy pénztelenségnek? Az eseményt szervező Magyar Filmművészek Szövetsége frissen megválasztott elnöke, Tarr Béla szerint azért, mert az állam, illetve a Magyar Filmalap deklaráltan nem tervezett költséget az idei filmszemlére. Havas Ágnes, a filmalap munkatársa szerint viszont, ha szervezők ilyen kéréssel fordultak volna feléjük, akkor nyilván összeült volna az ötfős testület, amely a kérdésben dönthet, és valószínűleg nyújtottak volna támogatást az eseményre. Bizonnyal mindkettőjüknek igaza van, de ha a helyzet nem változik, akkor jövő februárban már valóban nem lesz filmszemle.

Az idén is csak azért lett, mert néhányan dacoltak a pénztelenséggel. Ennek legszembetűnőbb példája a Magyarország 2011 című szkeccsfilm volt, amelyet tíz rendező alkotásából raktak egymás mellé. Az elemek többségében nem domináltak a filmes eszközök. A Toldi mozi vetítésén nagy sikert arató Forgács Péter film gyakorlatilag egy irodalmi publikáció, amely a vetítővászon bal oldalán volt olvasható. A jobb oldalon ugyan mozgóképnek mondható látvány futott, amelyet egyetlen beállításból vettek föl, sőt a kép és a szöveg mutatott is összhangot, de ezzel együtt nem volt több, mint egy rövid képregény. Ha lett volna szerkesztője és nem csak producere (Tarr Béla) az összeállításnak, akkor aligha kerülhetett volna be Jeles András, vagy Salamon András filmje a tíz közé, ugyanis ha két mű ennyire egyforma, azt a közönség nem viseli el. Az összeállításba bekerült Pálfi György is, aki szintén nem filmet csinált, hanem egy humoros ötletet valósított meg.

Sajnos az egész mustrára rányomta bélyegét az, hogy a rendezők belső kényszerből ugyan megpróbáltak filmet készíteni, de végül nem azt, hanem valami mást csináltak. Akadtak üdítő kivételek is. A dokumentumfilmes Forgács Péter hozta a formáját a Német egység a Balatonnál című munkájában; ha lett volna elsőfilmesek közötti verseny, akkor Cserhalmi Sára nyerhetett volna Drága besúgott barátaim című filmjével. Kiváló volt Szász János Last Call – Dresden Dolls mélyinterjús koncertfilmje és még valószínűleg lehetne folytatni a sort (dicsérik Pálfi Hölgyeim és uraim című filmtörténeti jelentőségű összeállítását), de nem lehetett megnézni valamennyi érdekesnek ígérkező filmet, mivel a legtöbbnek csak egyetlen vetítése volt. Ezeket 600 forintos egységáron lehetett megtekinteni; így aztán kidomborodott az esemény szakmai jellege: soha ilyen nagyszámú filmkészítőt, és talán soha ilyen kevés újságírót nem lehetett látni a szemlén.

N. Á.

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!