Ugrás a főmenüre.
SzubjektStílus

F&F SPRING 2008

A Show-Room Rendezvényház és Élményközpontban állófogadással egybekötött divatbemutató keretében mutatta be az F&F, angol divatmárka „Spring 2008” kollekcióját, mely majd az egyik óriás áruházlánc hazai ruházati kínálatát bővíti.

pichujber.jpg A szakemberek között nagy vita folyik arról, hogy lehet-e a ruházatban színvonalas terméket árusítani a vaj és a felvágott szomszédságában. Tény azonban, hogy egy-egy nagy bevásárlás közben a ruházati termékek között is szívesen elidőzünk és veszünk is ezt-azt. A hipermarketlánc a már bevezetett Cherokee márka mellett kínálja mostantól a világ számos nagy városában már kapható F&F márkatermékeket is.

A divatbemutató konferansziéja, Hujber Ferenc szerint, Angliában minden férfi és nő ruhásszekrényében megtalálható egy-egy F&F darab.

 

A szervezők, úgy tűnik, mindenkit vendégül láttak ezen a nagyszabású rendezvényen, aki divatújságírással vagy divatműsorok szerkesztésével foglakozik. Néhány híresség jelenlétével is az F&F márka kiválóságát kívánták hangsúlyozni. Fontosnak tartják, hogy a női lapok megkedveljék az F&F stílusát és írjanak a márkáról. A bemutató után rendezett fogadáson személyes találkozásra is volt lehetőség a márka angol és nemzetközi képviselőivel.

Ha pénztárcánk nem engedi meg, hogy drága üzletekben vásároljunk, nem kell többé a turkálókba járnunk és esetenként rossz minőségű kínai termékeket vásárolnunk, hiszen márkás F&F holmikban járhatunk, követve a legújabb trendeket.

Ha valami divatos, szükségszerűen még nem kell drágának lennie. Az F&F tervezői a nagy divattervezők által képviselt trendeket követik, használható, olcsó változatban. Igyekeznek bemutatni azt az irányvonalat, amit megismerve, a vásárló ráérez, hogy melyek azok a stílusjegyek, amelyek egyedivé tehetik öltözködési stílusát. Ezek az F&F modellek, bár hasonlítanak az eredeti Gucci, Chanel vagy Chloé modellekre, de kis változtatással és más alapanyagból készültek.

Az F&F nappalra és éjszakára is kínál öltözékeket, nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is.

A divatbemutatón olyan öltözékegyütteseket mutattak be, melyek egyszerű szabásúak, a vásárlók által keresett, hétköznapi divatot képviselik.picred1.jpg

Az elsőként bemutatásra került öltözékeknél, a szezon fő divatszíne, a piros, valamint a piros-fehér kombináció dominált. Láthattunk divatos piros tavaszi kabátot piros-fehér pöttyös kendővel, fehér lenvászon, hosszú és háromnegyedes nadrágot pöttyös blúzzal, valamint pöttyös szoknyát egyszínű blúzzal. Az egyes darabok egymással jól variálhatóak. A piros-fehér kombinációt egyes öltözékeknél kékkel egészítették ki, pl. kék csíkos inggel, tengerészkék kardigánnal vagy dzsekivel.

A másik fontos divatszíncsoport a barna, a khaki és a bézs árnyalatait tartalmazza. A nem éppen nyári színnek tűnő sötétbarna felsőket bézs és fehér nadrággal vagy szoknyával viselték a manökenek. Az öltözékek trendi kiegészítői voltak a szintén F&F termékek, a panamakalapok és a táskák.pisahara5.jpg

Később a romantikus világoskék, lila és sárga fehérnemű- és hálóingkínálatot láthatta a közönség. Az F&F által felvonultatott bikiniket és strandruhákat nagy strandtáskákkal mutatták be.

A férfiöltözékek kissé egyhangúnak tűntek, de a cél minél több nadrág, ing, pulóver öltözékkombináció bemutatása volt.

A fiú manökenek a többnyire sötét nadrágokat egyszínű, zöld, citromsárga, lila, türkizkék és piros, V nyakú pulóverrel viselték.

A fekete szín nyáron is jól használható a férfiak öltözködésében. Férfias hatású a fekete viselet piros vagy fehér nyakkendővel, de elegáns is lehet fekete-fehér pöttyös inggel vagy sállal.

picblackwhite5.jpgA divatbemutató végén, a női öltözékeknél az örökké divatos fekete-fehér színkombinációk vonultak fel a kifutón. A csíkos blúzok, pöttyös ruhák, valamint a fekete-fehér virágmintás szoknyák és ruhák mellett, elegáns egyszínű fehér és fekete szaténruhákat is bemutattak.

Lehet, hogy ez a divatbemutató a különleges, földtől elrugaszkodott divatshow-khoz szokott közönségnek nem azt nyújtotta, amit vártak – sőt, még azt is lehet mondani, hogy kicsit a régi, áruházi divatbemutatók hangulatát hozta vissza –, de a cél éppen az volt: bemutatni egy divatos, de mindenki által hordható és megvásárolható kollekciót. A kérdés már csak az, hogy ezek a modellek milyen méretekben kerülnek forgalmazásra, valamint, hogy a bemutatón szereplő, hordható, legfrissebb divatjegyeket tükröző öltözékek valóban minden hazai Tesco áruházban kaphatóak lesznek-e.

(Pirityi Éva, fotó: Kis Tamás)

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner