Néha a „nomen est omen” mondás nem passzol. Fekete József festőművész a neve alapján egy sötét egyéniség lenne, vagy csupa depresszív, melankolikus alkotást kellene gyártania. De legalább talpig dárkba öltözve sejlene fel ott, ahol megjelenik a világvégéről beszélgetni.
Ez azonban nem így van.
Nevének teljesen ellentéte: színes, vidám képeket fest, kellemes beszélgetőtárs,
és ruházata is kolorban gazdag. Képeit az a fajta könnyedség jellemzi, ami
Berkes Antal festményein látható, miközben a városról mesél. Az igazság az,
hogy egy Fekete festmény még a legfeketébb szobákat is fénnyel és élettel tölti
meg.
Miért lettél fényfestő? A stílusod sem a divatos pontok-szögek-pacák, vagy a kicsit avétos hiperrealizmus. Inkább retróban festesz, úgy 100 évre visszanyúlva…
Azért a fényfestő, mert a képek alkotása során a fények meg a színek érdekelnek. A forma nem annyira fontos, a téma sem elsődleges. A fények és a szín! Ez az, ami érdekel. A fényfestő egy képem címe, amin egy gyertya lángját festi egy festő. Arra, hogy miért ezt a stílust választottam, nem igen tudnék mit mondani. Egyébként is a stílusok, irányzatok folyamatosan változnak és kavarognak bennem. Mindig attól függ, hogy milyen hatások érnek, és ezáltal milyen a hangulatom. Van, hogy kubista, fauve-os egy picit, impresszionista, meg ki tudja még milyen… Talán némelyik szürreális vagy absztrakt. De ez sem lényeges, inkább azt tartom fontosnak, hogy a kész kép milyen.
A választott életutad, a művészi pálya, mennyire rögös? Miből élsz meg, és hogy jutott eszedbe egyáltalán, hogy a mai világban festőművész legyél? Mi indított meg az úton, kik azok a pályatársak, akik számítanak neked, ihletet nyújtanak műveidhez?
Gyermekkorom óta érdekelt a rajz, illetve a festés. 7-8 évesen inkább a rajzot kedveltem, középiskola után rajztanár szerettem volna lenni. 8-10 évesen a falucskámban (Parádsasvár) élő és alkotó üvegipar művészhez, Rénes Györgyhöz jártam rajzot tanulni. Ő volt az első igazi mesterem. Majd jó sok idő elteltével 1995-2000-ig több budapesti rajziskolába jártam, ezek közül 3 évet a Budai Rajziskolába, ahol nagyszerű tanárok vezényletével (Szórády István Ödön, Fábián Noémi) sokat tanultam. Ebben az időszakban már tudatosan készültem arra, hogy később ez lesz a hivatásom. Persze 1995-től várnom kellett majd’ 15 évet, hogy ez meg is valósuljon. 2010 elejétől foglalkozom főállásban festészettel. Több kortárs művészt is nagyra tartok illetve példaképnek tekintek, ilyenek például Gyémánt László, Tenk László és még sorolhatnám. Az ő munkásságukat ismerem elsősorban, de vannak olyan kortársak is, akiket emberként is megismerhettem, akik összességében is nagy hatással voltak és vannak rám a mai napig. Ilyen Kalocsai Zoltán, Csík János, Jankó Zsolt és Toguro. Bizonyára nem kell mondani, hogy talán a közvetlen környezetünkben lévő ismerősök, barátok (művészbarátok) hatása talán még nagyobb és fontosabb, mint egy elismert kortárs, illetve a régmúltból ismert és nagyra tartott művész. Hiszen tőlük „csupán” technikát, egyfajta felfogást tanulhatunk, de szerintem mást nem. A többi, ami fontosabb, bennünk érlelődik, és ezt a környezetünk hatásai nagymértékben befolyásolják. Ezért emelem ki a művészbarátok fontosságát.
Egy képzőművész életében az egyik legfontosabb dolog a kiállítás, ahol az emberek vagy piedesztálra emelik az alkotásait, vagy leköpik. Mennyire vagy nagyravágyó: szeretnél Kossuth-díjat kapni, lennél húzható tétel lenni az érettségin?
Eddig körülbelül 50-60 kiállításon vettem rész (Budapesten, Magyarország több vidéki városában, illetve Németországban) ebből úgy 20 volt egyéni. A Kossuth díjat az egóm akarja, nekem elég az emberek elismerő bólintása.
Csajok, lányok, asszonyok, a nő mint ideál, aktok és Te?
Csajok… Mindannyiunk életében az egyik legfontosabb kérdés. Ebben a témában egy egész könyvet tudnék írni, ezért csak pár szó: női ideál van – és még sincs. Néha találkoztam vele, aztán lehet, hogy mégsem. A fejemben nincs meghatározva a fenotípusa... Egyszerűen annyi kell, hogy sugározza azt, hogy nő, és érintsen meg azzal, hogy nő. Akkor lehet múzsa. Is.
Festek aktot, természetesen azokról akik „megérintettek” mint nők. Az aktfestés nálam nem csak művészi ügy, hanem nagyon is személyes. Elsősorban nem figurális festő vagyok, talán ezért is van ez így. Bár az életem az utóbbi másfél évében teljesen a művészi pálya irányába mutat, azért van – hál istennek – a barátaimra, illetve a szórakozásra is időm. Persze nem élem a művészek nagy és bohém életét. Nagy szakállam sincs, sőt kilométeres sál sem lóg a nyakamban. Úgy gondolom, hogy nem is ettől művész a művész, hanem attól, hogy hogyan gondolkodik. A füstös kocsmák világa távol van már, ha régen meg is kóstoltam ennek az ízét. Soha nem mélyültem bele és azt hiszem nem is fogok.
Úgy tudom, a város számtalan pontján megfordulsz a kis „művészkészleteddel” mint a régiek, és alkotsz... igaz ez vagy csak mítosz?
Amint eljön a tavasz és a
jó idő, talán akkor látja a külső szemlélődő ki is vagyok. Szinte egész nyáron
a szabadban festek, mint a régi plan air festők. Az egész várost járom, hol a
Margitszigeten, hol a Duna-parton élem a festők szabad életét. Ez a legkirályibb!
Próbáljátok ki Ti is.
Következik...?
A következő kiállítás decemberben lesz, de az is lehet, hogy az USA-ban, Floridában októberben. Éppen tegnap hívtak ezzel kapcsolatban.
Tanai
Még több: www.feketej.hu