Fabricius Gábor 1975-ben született Budapesten, tanulmányait a fővárosban és Londonban folytatta.

„Megkerestem azt a várost és egyetemet, amelyik az elsők között van a világon, ha művészetről van szó. Aztán meg vettem egy repülőjegyet. Amikor hazajöttem, a multikulturális világ és nemzeti büszkeség összegyúrt ideológiáját hoztam magammal: ez a nyugatos gondolkodás” – mondja egy interjúban.

Nos. Be kell vallanom, én kb. ilyeneket hallottam az íróról, mint az előbbi idézet. Hallgatója voltam egy jó előadásán a Brand fesztiválon, hiszen, ha valaki nem tudná, Fabricius az egyik magyar reklámügynökség kreatív igazgatója. Aztán megütötte a fülem a Werkakadémia is, ahol tanít. Most meg itt ez a könyv. Na, az ugrott be: nem gondolja ez a pasi, hogy túl sok mindenhez ért? És bevallom – itt megkövetve a szerzőt –, hogy nagy kár lett volna, ha ez a mű nem születik meg.

A Puha Neon Fejlövés hiteles képet ad arról, amiben ma élünk, amiben ma élnünk kell. Harminchárom történet, amelyet egy ügyes gondolattal fog össze szerző. A kerettörténet szerint, van egy kis fekete notesze, egy Moleskine. (A Moleskine a márkamítoszok egyik legnagyobbika. Egy – sokak által kifogásolt – ötlettel úgy adták el a határidőnaplókat, mintha Hemingway vagy éppen Picasso is ezen jegyzetelt volna. A kampány nagyot szólt.) Szóval, ezt kis noteszt adja oda embereknek, hogy írjanak bele. Ez természetesen csak egy fikció. A novellákat, az összekötő szöveget Fabricius írja.

„Az emberek nem szeretnek őszinték, lenni. Inkább hazudnak, csak hogy biztonságérzetük ne hagyja el őket, és egy idő múlva nem tudják, hogy mi a valóság” – erről szól a könyv.

Van itt, kérem, spleen (ez az a világfájdalmas luxoskodás). Megismerhetjük a komplexusaival küzdő marketingigazgatót, aztán azt, mennyire kortárs a viszonyunk a pénzzel. Hírnévművészet, médiaarisztokrácia, groupie, SMS-novella, chatbeszélgetés.

Olyan egyénien bánik a szavakkal: angyalfehér, habfehér, hattyúfehér, jázminfehér, liliomfehér, mosóporfehér, marcipánfehér, márványfehér…

A könyv fülszövegében és úgy egyébként is  Fabricius utal egyfajta Breat Easton Ellis-párhuzamra (a szerző jegyzi többek között az Amerikai Pszichót). Igen, van benne valami, ahogy a fikciót és a valóságot ötvözi, ahogy az apró pillanatfeltételeket váltogatja, az hasonlítható amerikai példaképéhez.

Fabricius nem írogat töltelékszöveget, nem tölti ki a fogalmakat. Leírja, úgy, ahogy van, de úgy írja le, hogy ezzel mindent megjelenít. Illúzió, kapcsolatok lehetősége, a jelen, a múlt és a jövő. Ügyes.

Ajánlanám mindenkinek, de legfőképpen azoknak, akik marketinggel foglalkoznak. Pontosan benne van minden potenciális célcsoport. Az írás nem leplez le senkit, nem magyaráz, egyszerűen leír.

És csak reménykedj, hogy nem ismertél magadra… (bárminemű hasonlóság a véletlen műve:-)

Petre Gyöngyi

1 hozzászólás

1. idézem 2009.08.13. 19:25
   • media
   Igazán jó könyv! Érdemes elolvasni, és nem kell egyből "nekiállni", csak úgy olvasgatni és lehet!