Ugrás a főmenüre.
Szubjekt 2010.12.29. Érdekes

Évértékelő 2010 – Az optimista

Legalább húsz éve olvasok évértékeléseket a különböző sajtóorgánumokban, de mindig zavart az elfogultságuk. Pontosabban az, hogy nem merték bevallani az elfogultságukat. Holott minden évértékelés szubjektív, kivéve talán a puszta statisztikákat, de még ott is szubjektív lehet, melyek a kiválasztott adatok. Éppen ezért most két, bevallottan elfogult, szubjektív évértékelőt tartunk:egy pesszimistát és egy optimistát.
Évértékelő 2010 – Az optimista

Gazdaság

A mögöttünk álló év bizonyosan úgy vonul be a világtörténelembe, mint a Nagy-Nagy Gazdasági Világválság (NNGV, angolul BBEC) vége. Vagy inkább a Nagy-Nagy Fellendülés kezdete. A nagy fellendülés keletről érkezik: a pártállami Kína új utakat mutat a világnak. Igen, szakítani kell a liberális gazdaságpolitikával, éljenek a kínai kommunisták, Nyugaton is az államosítás az egyetlen helyes irány.

Ezért is üdvözlendő, hogy végre itthon is életbe lépett a legújabb gazdasági mechanizmus: az új kormány megmutatja a világ liberálisabb részének (EU és USA), mi az a kuruc-kínai virtus! Mit nekünk Fitch, meg Moody’s, a magyarok bebizonyítják, hogy megfelelő állami felügyelettel talpra állítható nemcsak a magyar gazdaság, de a Kárpát-medencéből kiindulva az egész világgazdaság is. Ha a nyugati világ követi a kínai-magyar mintát, akkor itt a Kánaán (mármint az etelközi – naná, majd a másik…).optimista_text2.jpg

Éghajlat

Hála a környezetvédőknek, ma már lassan több a bálna, mint a japán orvhalász. És egyáltalán: úgy szaporodnak a világban a vadállatok, mint még soha. Még néhány év, és Ausztráliában koala-vadász különítményeket kell szerveznie a nemzetközi természetvédőknek, mert kihalnak az eukaliptuszok.

És végre fehér karácsony van Budapesten. Hány évtizede vártunk erre, és tessék: ez egyértelmű jele annak, hogy vége a globális felmelegedésnek. Ja, hogy Oroszországban meg Finnországban minden idők legforróbb nyara volt? Örüljenek neki, legalább nem kell annyi sapkát meg sálat gyártani, nem? A rénszarvasok meg miért nem vedlenek?

Politika

„2010, avagy Magyarország feltámadása” címmel forgathatna filmet Koltay Gábor (na, nem a P. Koltai), ha nem tudnánk biztosan, hogy 2011 még gyönyörűbb esztendő lesz. Megvan az új médiatörvény, vége a magánnyugdíj-pénztáraknak, és a Jobbik is bekerült a parlamentbe. Mi kell még?  A kétharmados felhatalmazás végre erőt ad a kormánypártnak ahhoz, hogy Magyarország Európa mintaállama legyen. Sárközy Miki meg jöhet hozzánk rendet meg fegyelmet tanulni, azzal a hebrencs Berlusconival együtt. Hogy egyszer már volt ez a kormány? Jó-jó, de akkor nem lehetett csak úgy alkotmányt módosítania! Meg rendőrséget erősíteni, meg elszámoltatni. Kétharmados többség nélkül ugyan hogy lenne olyan példás közbiztonságunk, mint most? A rablásokról, korrupt rendőrökről, ítélethozás közben meglógó sikkasztókról szóló zavarkeltő híradásokat meg el kell némítani, és punktum.

Ja, hogy mi volt a nagyvilágban? Kit érdekel? A világ mostantól mi vagyunk! Különben is, ma már bárki lehet magyar állampolgár, ha jól akarja érezni magát.

Sport

Akárki akármit mond, megint ott vagyunk az élvonalban. Az eredményekben ez még nem tükröződik, de ahol a köztársasági elnök egy tévétornász, ott nem lehet semmi gond a sportsikerekkel.

Kultúra

Kezdjük talán a zenével. Az év felfedezettje egy nagyváradi lány lett, nyilván ezt is a kettős állampolgárság bevezetésének köszönhetjük (még akkor is, ha Tolvai Renáta román állampolgárként indult a Megasztárban). A világ zenei életében ezen kívül semmi jelentős nem történt, de a tendencia látszik: Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz.

A filmiparban a 3D filmek vették át a vezető szerepet, de már nem járunk messze a 4, sőt, az 5 dimenziótól sem. Ez már az időben ugráló filmeket jelenti majd, ahol a néző soha nem tudja, látta-e már az előző jelenetet. Mi, magyarok ebben nagyon jók leszünk, elég, ha a Szomszédok ezredik ismétlésére gondolunk…

Végül korunk harmadik kulturális szférájáról, a celeb-műsorokról. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy a világ jó irányban halad. Ozzy Osbournék valóság-showja után itt az Ezek megőrültek, ami új távlatokat nyitott a világ televíziózásában. A Fekete Pákóval végképp multikulturálissá váló műsorban olyan nagy nevettetők mutatták meg valódi énjüket, mint Karda Bea, Kiszel Tünde vagy VV Ágica. Apropó. Itt az új Való Világ is, de ez már annyira modern, poszt-kulturális szint, amiről csak a harmincadik században lehet majd kimerítő műelemzést nyújtani.

1 hozzászólás

  1. idézem 2010.12.30. 17:22
    • egyjóbarát
    Cuki a cicus,és ha nem fogy el a macskakaja, akkor jó lesz 2011-ben is. Az elnök úr talán nem tornázott, csak a család, de az jó, hogy ilyen közel áll a zemberekhez. És ezzel persze nincs egyedül, mert mindegye értünk van. Lehet, hogy árva akarok lenni egy régi vicc után szabadon?
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner