Hosszú éveken át Ausztrália bortermelői a szárazsággal küzdöttek, ebben az évben (Ne feledjük, hogy a déli féltekén már túl vannak a 2011. évi szüreten!) viszont rengeteg eső hullott. A biblikus méretű felhőszakadások a penészgombák drámai terjedését segítették elő, éppen ezért a termelők ültetvényeik permetezésére átlagosan háromszor többet költöttek. Sok borász reménykedett abban, hogy az elmúlt év végre egy lefelé ívelő ciklus fenékpontja, vagyis a gödör alja lesz. A borárak 1987-től emelkedtek a 2000-es évek közepéig, majd azóta szünet nélkül esnek. Sajnos a markánsan jelenlévő és jellemző szőlőtúlkínálat, ami egyszerre oka és tünete az árak vészes mértékű esésének, immár a 6. szezonban folytatódik. Ami rosszabb, hogy az ausztrál dollár tovább erősödik, és ez arra ösztönzi az Aussiekat, hogy még több import bort igyanak, és ugyanakkor megnehezíti saját készítésű nedűik értékesítését a mindent meghatározó exportpiacukon, Nagy-Britanniában.

Ha visszatekintünk a kedvező ciklus elejére, jól megfigyelhető, hogy akkor még az ausztrál borok meglehetősen olcsók voltak az anyaországban, azóta azonban mintegy 40 %-kal értékelődött fel az ausztrál dollár az angol fonthoz képest, sokkal erőteljesebben, mint bármely más borexportőr ország valutája. A bortermelésben jelentkező óriási volumennövekedés telítettséget, sőt túlkínálatot okozott: több mint 100 millió karton (az ausztrálok 6 palackos kartonokkal dolgoznak) áll a pincékben eladatlanul, és ez a szám minden évben 20-40 millió kartonnal növekszik. Már 2009 elején arra figyelmeztettek iparági elemzők, hogy legkevesebb az ország szőlőültetvényeinek 20 %/-át ki kell vágni, 2010 márciusáig azonban csak 4,3 % kivágása történt meg. Ebből is következően az ültetvények valamivel több mint 8 %-án a szőlőt már nem is szüretelték le az elmúlt évben. (Értsd 2011-ben.) Számos birtok tulajdonosa arról panaszkodik, hogy nem képes vevőt találni birtokára. A többiek kitartanak, reménykedve várnak a jobb időkre, és öröm az ürömben, hogy mindössze a termelők egynegyedének megélhetése függ a szőlőtől. 

A fentiek következménye, hogy az olcsó ausztrál borok várnak kirakodásra, szállításra különböző kikötőkben, hajókon és raktárakban: a hordós borértékesítés mennyisége (literenként kevesebb, mint egy ausztrál dollárért!!!) csaknem 85 %-kal nőtt az elmúlt évben, ami megmagyarázza azt a tényt, hogy 2007 óta 10 %-kal növekedett a kivitel mennyisége, míg értéke 20 %-ot zuhant. Szomorú adalék, hogy az ausztrál bort egyre inkább csak tisztességes és stabil minőségéről ismerik el külföldön, és nem kiválóságáról. Márpedig ez a középszerűség felé – vagy még lejjebb való - csúszás a legnagyobb veszély, ami a marketing és értékesítési szakemberek szerint egy termék életében bekövetkezhet, hiszen hamar rákerül a fogyasztók agyában a termékre az olcsóság címkéje.

A túlélési stratégiákból – angolszász p.c. nyelvezetre fordítva az előttük álló kihívásokból vegyük az egyik legismertebb ausztrál pincészet, a Jacob’s Creek példáját, amelyik a Pernod Ricard Orlando Wines tulajdonában van. A cég termékei több mint 80 %-át külföldön értékesíti, és idén csökkentette a Nagy-Britanniába, legnagyobb exportpiacára szánt bormennyiséget, míg árait megemelte. A cég abban bízik, hogy Ázsia, elsősorban Kína, sokkal nagyobb mennyiséget lesz képes felvenni. A túlélés másik példáját adja a híres Barossa-völgy egyik termelője, a családi tulajdonban álló Yalumba Pincészet, amelyik a változó ausztrál fogyasztási/ivási szokásokhoz alkalmazkodva könnyebben iható, kevésbé tölgyfás és alacsonyabb alkoholtartalmú borokat készít, nem beszélve az új szőlőfajták és így borok, valamint a habzóborok bevetéséről.

A túlélés nehéz, hiszen az ausztrál piac szinte elképzelhetetlenül túltelített és iszonyatosan erős a verseny. Mindezeken felül legalább 3, de inkább 5-7 évet igényel az, hogy egy új telepítés szőlőtőkéiből valamirevaló bort lehessen készíteni. Addig – persze ne sirassuk őket! - az ausztráloknak is abból kell főzniük, vagyis pénzt csinálniuk, amijük van.              

AB

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!