Ugrás a főmenüre.
Élmény Érdekes

Emlék faültetés és évadnyitó Szarvason

2011. április 24-én Dr. Budai György tiszteletére a szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel kertjében lombhullató mammutfenyőt ültettek barátai és hajdani üzlettársai.
Emlék faültetés és évadnyitó Szarvason

Budai György számos alkotás megvalósulásához járult hozzá közvetlen anyagi segítséggel, forrásközvetítői tevékenységgel, szakmai észrevételekkel, vagy néha egyszerűen csak személyisége erejével, szolidaritással, bátorítással. Az ötvennégy évesen, 2007-ben elhunyt üzletember pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Emlékének méltó ápolására a Liget Wellness és Konferencia Hotel folyóparti részén barátai, ismerősei, üzlettársai fát ültettek a tiszteletére.

Ahogy bevezetőjében Bogdán Tamás, az intézmény igazgatója elmondta, ezt az alkalmat, immár hivatalosan is a szálloda szezonnyitó rendezvényeként fogják számon tartani. Virág Attila a Tiara Csoport elnöke, valamint a Budai Emlékalapítvány alapítója az egykori barátról emlékezett meg.Vallott arról is, hogy feladatának érzi Budai György szarvasi terveinek megvalósítását, valamint egy hagyomány megteremtését és annak gondozását.

A megemlékezés után Kovács Ferenc és Balogh Kálmán felejthetetlen muzsikája szintén Budai György emlékét idézte. A Körös-parton az áprilisi szellő mellett a zene is megborzongatta a megemlékezőket a régmúlt idézés közben. Budai Györgynek mindig fontos volt, hogy odafigyeljen az emberekre, mindössze annyit viszonozhatunk, hogy megőrizzük az emlékét!

Petre Gyöngyi

1 hozzászólás

  1. idézem 2011.04.28. 09:32
    • vendég
    Jó volt ott lenni a parkavatáson. Kovács Feri és Balog Kálmán szívből játszottak, nagyon tehetségesen! Köszönet az ötletadóknak és a szervezőknek a jó kezdeményezésért. A szálloda és környéke gyönyörű, jól lehet itt pihenni!
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner