Valóban férfias darab a nyakkendő, amely semmiféle hasznos funkcióval nem bír, csak elegánssá tesz, ékesít és díszít. Azonban a jól megválasztott nyakravaló erősíti a személyiséget, határozottságot kölcsönöz viselőjének. Honoré de Balzac szerint „Nyakkendője elárulja, ki-ki mennyit ér – bemutatja az embert, leleplezi lényét, tükrözi szellemét”.
A kiegészítő története a régmúltba nyúlik vissza. Egyes kutatók szerint nyakkendőre emlékeztető darabokat már a Krisztus előtti Kínában is viseltek. Si Huang-ti, a Kr. e. 3. évszázad végén uralkodó első kínai császár temetkezési helyén fellelt agyaghadsereg katonái nyaka köré sálak, nyakkendők kerültek.

A legrégibb európai emlék a nyakkendőről Rómában, 113-ban emelt „Traianus oszlopán” látható. A közel 30 méter magas márvány emlékművön Marcus Ulipus Adraianus császár kőbe vésett harcosaira nyaknál csomóra kötött sálak pontos mása került, amelyek focales néven ismertek.
Magyar huszár – horvát nyakkendő Az újkori nyakkendő divatba jöttét mi, magyarok indítottuk el a legendárium szerint. Történt ugyanis, hogy Richelieu bíboros 1635-ben 2000 magyar lovas katonából megalkotta a könnyű francia lovasságot, s az új fegyvernemnek a Cavalerie Hongroise elnevezést adta. Ekkor ismerkedtek meg a franciák a magyar huszárság díszruhájával és ennek ősi elemével: a nyakravalóval. Csakhogy az utóbbit nem a magyarokról, hanem a horvátokról nevezték el. Tehát franciául „horvát" azt jelenti, croate. Ebből a croate szóból alakult ki a nyakkendő francia neve, a cravate, a német Kravatte, az angol kravat, az olasz cravatte és a spanyol corbata.
A téves névadásnak az volt az oka, hogy 1627 óta a császári hadsereg valamennyi magyar lovasát Wallenstein, a „hóhér Herceg", a magyarok esküdt ellenségének horvát karabélyosai közé osztották be, s ezentúl, a harmincéves háború végéig, a magyar huszárok mint horvátok szerepeltek az európai köztudatban, így lett Richelieu magyar huszárjainak nyakkendője horvát eredetű, azaz cravate.
A felsőbb körök ekkortájt
csipkéből készült, bonyolult nyakravalókat hordtak. 1692-ben a steinkircheni
csata idején – Voltaire beszámolója
szerint – a hercegeknek gyorsan kellett felöltözni, ezért hanyagul
tekerték fel nyakravalójukat. A lezseren a nyak köré tekert, lelógó végű
nyakdísz tekinthető a mai nyakkendő elődjének.
A XVIII. században, a rokokó divat idején a férfiak inkább zsabóval díszítették
ingüket. A csipkéből vagy muszlinból készült modelleket 1840-ig hordták, a
zsabó később a női divatban is elterjedt.
A francia forradalom és a direktórium idején a férfiak széles, fehér kendőt hordtak a nyakukon. A forradalmárok öltözködésükkel is kifejezték a lázadást: ők fekete nyakkendőt kötöttek.
XIX. század első felében a nyakkendő divatos megkötése olyannyira bonyolulttá vált, hogy tankönyvekben ismertették a nyakkendőkötés művészetét. Még Balzac is írt egy ilyen témájú szakkönyvet! A férfiak öltözködése az előző századhoz képest egyszerűsödött, így a nyakkendőre nagyobb figyelmet fordítottak, hiszen ez maradt az egyik utolsó ékességük. A XIX. század utolsó harmadában a nyakkendőcsokor lelógó végeiből alakult ki a mai nyakkendőforma, ami a mai napig számtalan színben mintázatban ékesíti az erősebb nemet.
A nyakkendő hol keskenyebb, hol
szélesebb változatban hódít. A csomó formája, a minták és a színek a kor
öltöny- és ingdivatjától függően változnak. A csokornyakkendő korábban
általában a sportosabb öltözékek, ma viszont főként az elegáns frakk és
szmoking kiegészítője. A nyakkendő a nők modern kori öltözködésében is többször
feltűnt, feltűnik és bizonyára a jövőben sem fog eltűnni.
A nyakkendő a férfiruhatár talán egyetlen olyan kiegészítője, amelynek nincs különösebb funkciója, feladata a díszítés, a ruházkodás színesítése. A nyakbavaló az öltözet „koronája". Egy jól kiválasztott darab adja meg stílust, az eleganciát, kiemeli az arcot, az egyéniséget.
Van néhány szabály, amelyet ha betartunk, nagyot nem hibázhatunk
A céltudatos, jó ízlésű férfiak maguk választják ki nyakkendőiket – vagy céltudatos, jó ízlésű partnerük.
Fontos, hogy nyakkendőnk harmonizáljon öltözékünkkel színben, anyagában és mintázatában. Ha valami „ütőset” szeretnénk viselni, indulás előtt többször ellenőrizzük tükör előtt, hogy valóban összejött-e a kívánt harmónia.
A szmokinghoz alkalomtól függően egyszínű vagy tarka mintás csokornyakkendőt illik kötni.
A nyakkendő végének el kell fednie a nadrág felső gombját vagy az öv csatját, így hangsúlyosabb lesz a törzs hossza, és nyújthatja is az alakot.
Ezen a nyáron a nyakkendők terén a vidám, kissé merészebb színek is divatba jöttek. Az ingek és a nyakkendők színe üde, akár erőteljes és a forró nyári napokat idéző: kivizöld kékkel „keverve", intenzív napsárga erős vörössel, visszafogott barna az élénkkékkel. Az ingeknél a csíkos mintázat dominál, melyekhez harántcsíkos nyakkendők illenek ezen a nyáron.

A nyakkendőkötésnek számtalan fajtája ismert. A fáma szerint egyfajta „kézjegy" a nyakkendőcsomó, árulkodik viselője stílusáról, személyiségéről.
Egyszerű
csomó:
A
gallérnál kissé aszimmetrikusan elhelyezkedő csomó egyszerűsége miatt kezdőknek is ajánlható. Amikor összeállt
a csomó, óvatos meghúzással és nyomkodásos formázással simítható az
inggallérhoz.
Dupla csomó:
Kettős kötéssel készül. Ez az átlagosnál hosszabb, béleletlen és könnyebb
anyagú modelleknél használható. Akkor jó, ha a csomóforma szép tömött. Úgy
elegáns, ha látszik a dupla kötés.
Windsor-csomó:
A klasszikus nyakkendőcsomók gyűjtőneve, többféle változata
ismert; a nyak körüli hurokpántnál a széles vég kettős megkötésével
szimmetrikus csomó
érhető el. A fél Windsor-csomóval a legtömörebb megkötés érhető el, amit középnehéz és nem túl hosszú
nyakkendőknél alkalmazhatunk.
Amerikai csomó:
Az USA-ban elterjedt, Shelby elnevezéssel szintén ismert
kötési formát a rövidebb és nehéz béléssel ellátott nyakkendők csomójaként
emlegetik. Megjelenésre a Windsor-csomóhoz áll közel.
Keresztezett csomó:
A nyakkendővégek keresztbe fektetésével indul a kötés (innen az
elnevezés),
a bal oldalon levő széles véget a keskeny alatt jobbra megkerülve vezetik át.
Régebbi időkre visszanyúló csomó. Egy svéd nyakkendőkészítőtől származik.
Szabad stílust követõ csomó:
Több csomózási formából kialakított kötési mód, pl. az egyszerű és a
Windsor-csomó ötvözete. A vastagabb alapanyagból készített nyakkendõknél mérsékelten
vaskos csomó alakítható ki.
Klasszikus vagy finom csomó:
Egyenlő oldalú háromszögre emlékeztet ez a kötési mód. A középsúlyos
nyakkendők ettől a kötéstől karcsúnak hatnak.
...És a csokornyakkendő:
Megkötése igencsak bonyolultnak tűnő művelet.
Különleges alakzatú öltözékkiegészítő (végeitől megfosztott babapiskótára emlékeztet, amit a szalagszerűen összefogó, nyak körüli hurok tart viselőjén), csomózása rutint igényel.
A nyakkendő nevét onnan kapta, hogy a szóba hozott piskóta alakú idomrész egyikéből két irányba mutató csokrot kell formálni a bogozás során. ( Összeállította:Szolcsánszky Szilvia)