Elszántságból nem volt hiány. Maroknyi csapatunk felvértezve Bock Józseffel és feleségével, Valikával, Gere Attilával és nejével, Katival merészen belevágott egy dublini borkóstoltatásba. Bár a Magyar Nagykövetség mindenben a segítségünkre volt, még így is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a whiskey (Mert az írek így írják!) és a sör hazájában próféták legyünk.
Pedig a fenti hír, „így ebben a formában, ugye, nem igaz”, hiszen ahogy az őszi szelek, úgy az írek sem a régiek már. Egyre többen isznak jóféle borokat, gyakran szerveznek olyan beszerző túrákat, amikor egy-egy baráti társaság meglátogatja a földrajzilag Írországhoz talán legközelebb eső Loire-menti és bordeaux-i kastélypincészeteket, hogy onnan egy kocsirakomány lealkudott árú nedűvel térjenek vissza a zöld szigetre. És aztán baráti körben elkortyolgassák a javarészt vörösborocskákat. Vagyis a különféle érleléssel készített árpalevek mellett egyre bátrabban kacérkodnak a szőlőbe rejtett napfény élvezetével.

A hivatalos statisztikák, újságcikkek, stb. mellett emez utóbbiak is adták az indíttatást a Szent Iván-éji borkóstoltatásunkhoz. Komoly konkurensünk akadt az írek figyelmének lekötésében, a városban ekkor adott koncertet Neil Diamond. (Csak a vájtfülű sznoboknak emlékeztetőül: szerzőnk „Girl, You’ll be a Woman soon” című slágere szerepel egy manapság már kultfilmnek számító movie-ban, amikoris a dalra Mia Wallace egy meglehetősen kihívó táncot lejt Vincent Vegának. Hinnye! Asszem, ez most nagyon cool volt.)...