Hiába „robbantott” nagyot a divat világában Coco Chanel, a szakma vezéralakjai továbbra is a férfiak maradtak. 1984-ben kérte fel a Chanel-ház kollekciója felfrissítésére Karl Lagerfeldet, aki az alapítóhoz hasonló karizmatikus személyiség, és akiről azt rebesgetik, hogy 35 év szolgálat után búcsút mond a híres divatháznak. Mindenesetre nehéz elképzelni a munkamániás művészt nyugdíjasként. Mit is tett a divat nagy asztalára a 75. évét betöltött mester?
Az biztos, hogy titokban filozófus is, akinek néhány gondolata szállóigeként kering a divatvilágon belül és kívül is. Hiszen mit is mondhatnánk erre:
„Én nem gondolkodom. A gondolkodás az, amit kerülök vagy kerülni próbálok. Kellemes életet szeretnék, és ha az ember tudja, hogy boldog, akkor már nem is az, mert ez a pillanat akkor adódik, ha az ember nem gondol rá” – Legfeljebb azt, hogy jó.

A másik általa jegyzett mondatban pedig minden benne van, amit a divat csodás, de igen gyorsan változó világáról tudni kell, tudni lehet:
„Amit mondok, az mindig csak az adott pillanatban érvényes. Hat hónappal később már mit sem számít...” – Igen, ilyen a divat, ettől izgalmas és egyben félelmetes is.
Az élet Hamburgban kezdődött, ahol egy jómódú tejgyáros fiaként látta
meg
Karl a napvilágot 1933-ban. Több életrajzban
1938 szerepel, de ez, hogy úgy mondjuk, csúsztatás, afféle férfihiúság. Akárcsak
Cocóét, Lagerfeld gyerekkorát is homályos legendák színesítik.
Nemcsak születési ideje, apja nemzetisége körül is furcsaságokra akadtak. Néhány tanára szerint korábban jött a világra, és bár Lagerfeld azt vallotta, hogy édesapja svéd, az újságírónő Alicia Drake állítása alapján valójában német. Édesanyja fehérneműt árult Berlinben, amikor megismerkedett Karl leendő apjával, és 1930-ban össze is házasodtak.
Biztos, hogy 1953-ban édesanyjával Párizsba, a divat fővárosába költözött, hogy tehetségét fejleszthesse, és azóta is ott él. Eleinte rajzolóként dolgozott különböző divatházaknak. Abban az időben a rajzokra nagyobb kereslet volt, mint a fényképekre, és Lagerfeld bármilyen korszakot képes volt skicceivel visszaadni.
Egy női kabáttal nyerte el 1955-ben az IWS – Nemzetközi Gyapjútanács – díját. (Ugyanazon a versenyen Yves Saint-Laurent volt az, aki megnyerte a ruhatervezés díját.) Ez a „trófea” segítette abban, hogy állást kapjon a Pierre Balmain Divatházban, a győztes kabát pedig bekerült a ház kollekciójába is. Lagerfeld többnyire jó volt kabáttervezésben, de elmondása szerint, mindig is a „kis fekete” volt a kedvence. (Talán ezért is került később a Chanelhez.)
1958-ban a Jean Patou-házhoz szerződött, de hamarosan szabadúszóként a Valentino, a Krizia és a Fendi számára is dolgozott.
A hatvanas évektől a Chloe is tervezői között tudhatta – először néhány darabot, aztán már az egész kollekciót ő készítette. 1970-ben a couture Curiel-ház is igénybe vette szolgálatait, és kreációi jó visszhangot kaptak. Két évvel később a Fendinek kezdett szőrméket, öltözékeket és kiegészítőket tervezni. 1964-ben három évre átült az iskolapadba, egy művészeti főiskolán szélesítette ismereteit.

1972-ben jött el az igazi nemzetközi siker, ekkor szólt nagyot Lagerfeld fekete-fehér, aszimmetrikus szabású kollekciója. Ezt követően lett a Chanel prêt-à-porter részlegének vezető tervezője.
Párhuzamosan megalapította saját cégét is, amit 2004-ben az amerikai Tommy Hilfiger-konszernnek adott el. Márkanevei: Lagerfeld Gallery, (később: Lagerfeld Collection), Karl Lagerfeld pour femmes; Karl Lagerfeld pour hommes.
2004-ben kirándulást tett az olcsóbb divatkategóriában is: a svéd Hennes & Mauritz (H&M) számára álmodott kollekciót.
1983-ban Alain Wertheimer kérte fel, hogy találja ki újra a Chanelt; tegye modernné és sikeressé. Azóta is töretlenül összekapcsolódik nevével a híres francia divatház.

Lagerfeld szívesen fedezett fel és menedzselt manökeneket, akik általa írhatták be nevüket a divat nagykönyvébe. A nyolcvanas években menedzselte Inès de la Fressange-t, aki a francia nemzeti jelképet, Marianne-t reprezentálta 1989-ben, s aki Catherine Deneuve utóda és Laetitia Casta elődje volt.
1990-től Claudia Schiffert karolta fel olyan sikeresen, hogy topmodell lett a szép német lányból. Híresen hírhedt volt a modelljeivel szemben tanúsított szigorúsága, elsősorban a testsúly tekintetében. Sajnos, ennek a szigornak két párizsi tizenéves modell az intenzív fogyókúra miatt áldozatul esett, ami igencsak nagy felháborodást okozott.

Lagerfeld a 3D-diéta segítségével több mint negyven kilótól szabadult meg.
A mester személyes jelképévé vált sötét, dioptriás napszemüvege és lófarokban hordott haja.
Van lakása és kastélya Biarritzban, Monte-Carlóban, Rómában és New Yorkban, de Lagerfeld Párizsban él. A városi legendák szerint az öregedő Lagerfeld kolostorba készül. Egy japán mester készíti az építményt, amelyben a XXI. század találkozik a középkori kolostorok hangulatával és életszabályaival. Itt lesz a fotóműterme, a 230000 kötetes könyvtára, míg a cellákban munkatársai kapnának helyet. Ez nem valamiféle alkotói magányra vágyódást, szerzetesi életet jelent, hanem egyfajta menekülést az élete során felhalmozott tárgyak és talál emlékek elől.

Lagerfeld az a bizonyos több lábon álló művész. Nemcsak tervező, divatházvezető és magánzó, de figyelemre méltó jelmeztervezői és fotóművészi munkássága is. Színházi munkái között szerepel például az 1978-as genovai operaházban Arthur Schnitzler: A zöld kakadu (rendező: Luca Ronconi); 1982-ben, a milánói Scalában Berlioz: A trójaiak; 1990-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon egy Hugo von Hofmannsthal-dráma. Fotósként is dolgozik, például a 'Visionaire 23: The Emperor's New Clothes' kiadványhoz fotózta David Miller modellt, továbbá Mariah Carey címlapképét készítette a V magazin számára 2005-ben.
„Élvezem a luxust, hogy saját üdvös világom közepe lehetek. Én vagyok a saját kezdetem és végem, és amit el szeretnék érni, arról magam döntök” – mondja Lagerfeld. Ugye, hogy filozófus is?
(Összeállította:Szolcsánszky Szilvia)
Kapcsolódó cikk: Coco Chanel