Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2011.06.03. Érdekes

”Coming Soon”

- amit nézhetünk majd (mint) a moziban.

Super 8

1979-ben, az ”51-es körzet” fedőnevű titokzatos nevadai katonai létesítményből útjára induló vasúti szerelvény váratlanul kisiklik egy álmos kisváros szomszédságában, kisvártatva pedig misztikus természetfeletti erők borzolják fel a lakók kedélyét. A háziállatok sorra eltűnnek, az emberek hullanak, a rendőrfőnök tanácstalan, a helyszínre érkező kormányügynökök és katonai egységek pedig próbálják eltusolni az ügyet, míg végül elszabadul a pokol…

A filmet rendező J.J. Abrams –  kinek olyan korábbi sikerek fűződnek a nevéhez mint a Lost - Eltűntek, az Alias, a Cloverfield, a Mission:Impossible III. és Star Trek –  akciódús sci-fi-jét ezúttal íróként is jegyzi, a producer pedig nem más, mint Steven Spielberg. A főbb szerepekben Kyle Chandler, Elle Fanning, Amanda Michalka és Noah Emmerich, tehát komoly sztárokat most nem fognak felvonultatni, de ez persze nem jelent feltétlenül hátrányt.

Magyarországi bemutató: Június 16.

Mivel az USA-ban IMAX-es változat is lesz, remélhetőleg itthon is vetítik majd a nagy vásznon.

 

lawyerp.jpgAz igazság ára (The Lincoln Lawyer)

A hazánkban is népszerű krimiíró, Michael Connely regényéből készült thrillerben (a hála istennek végre újra komoly szerepet játszó) Matthew McConaughey a dörzsölt Los Angeles-i védőügyvédet, Mick Haller-t alakítja, aki Lincoln Continental-jának hátsó ülését használja irodaként. Eddig csupán kisstílű bűnözők védelmét látta el, de most nagy hal akadt a horgára egy felső tízezerbe tartozó fiatal playboy személyében, akit gyilkossági kísérlettel vádolnak. A kezdetben könnyűnek ígérkező ügy végül olyan szövevényessé válik, ahol végül már senki sem az lesz, akinek látszik, hamarosan pedig Mick és családjának élete is veszélybe kerül.

Az első nagyobb lélegzetű filmjét rendező Brad Forman a mellékszerepekre olyan színészeket nyert meg, mint Ryan Phillippe, Marisa Tomei, Josh Lucas, William H. Macy és John Leguizamo. Az amerikai nézők és kritikusok pozitívan vélekedtek a filmről, valószínűleg mi sem fogunk csalódni.

Magyarországi bemutató: Június 9.

 

xmenpost.jpgX-Men : Az elsők (X-Men : First Class)

Mivel a sztárgázsik miatt az egekbe szökött volna a világsikert aratott X-Men trilógia folytatásának költségvetése, a 20th Century Fox az anyagilag kedvezőbb megoldást választotta, s inkább egy előzménysorozat elindításába kezdett bele. A film a ’60-as évek Amerikájába kalauzolja a nézőt, ahol először találkozik Charles Xavier és Erik Lensherr, más néven a jövőbeni X Professzor és Magneto. Felfedezik egymás különleges képességeit, majd más mutánsok segítségével az emberiség megmentésére sietnek, de végül egymás ellen fordulnak.

A rendezői székben ezúttal az angol Matthew Vaughn foglal helyet, aki a Torta (Layer Cake) és a Csillagpor (Stardust) készítése után a Ha/Ver (Kick/Ass) sikerével már bizonyította, hogy megállja a helyét a képregényfilmek világában. A költségvetés most az X-Men – Az ellenállás vége (X-Men : The Last Stand) 210 milliója helyett ”csak” 120 millió $, de az előzetesben látottak alapján a látványra most sem lesz panasz. A főbb szerepekben a fiatalabb generáció olyan feltörekvő színészei láthatók, mint James McAvoy, Michael Fassbender, Rose Byrne, Jennifer Lawrence, Nicholas Hoult és January Jones, továbbá minden bizonnyal mosolyt fog csalni majd a rajongók arcára, hogy az alkotók nemrégiben megerősítették azt a pletykát, miszerint Hugh Jackman is fel fog tűnni a filmben egy meglepetésjelenet (cameo) erejéig.

Magyarországi bemutató: Június 2.

susszti

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner