Az 52 évesen, AIDS-hez köthető betegségben elhunyt angol filmrendező, Derek Jarman maga is igazi lázadó volt: 1976-ban ő készítette a punk-legenda Sex Pistols videóklipjét (benne a fiatal Erzsébet királynővel…), s a 80-as években nagyon kevés brit média-személyiség szólalt fel a melegjogok védelmében.

Már első filmsikere, a Szent Sebestyénről szóló Sebastiane megosztotta a közönséget – a történet szerint a szentnek azért kellett vértanúhalált halnia, mert elutasította egy centurio közeledését. Jarman filmjében latinul beszélnek a szereplők, Angliában feliratozással vetítették, s Szent Sebestyén sorsával a homoszexuálisok kitaszítottságára próbált rávilágítani a rendező (miközben a főhős valójában homoszexuális csábításnak volt kitéve).

Caravaggio alakja Jarman szempontjából abszolút filmre kívánkozott: az 1986-os alkotás témája egyszerre adott alkalmat a homoszexualitás viszonylag nyílt ábrázolására, a Pasolini nyomdokain járó, kifinomult stilizáltságra, illetve a forradalmi hevület érzékeltetésére. A Caravaggio-filmben rendre feltűnnek a szocialista-kommunista forradalom utalásai (vörös zászló lengetése, csákó olasz kommunista újságból – L’Unitá), de természetesen Caravaggio festészeti forradalma is kiválóan érzékelhető.

Miben is állt ez a forradalmiság? Réti Mária művészettörténész előadása több szempontból is rávilágított arra a soha nem látott realizmusra, néhol egyenesen naturalizmusra, ami oly sok fejtörést okozott mind az egyházi megrendelőknek, mind a nagyközönségnek a XVI-XVII. század fordulóján. 

Ha csak egy futó pillantást is vetünk Caravaggio életrajzára, feltűnhet, hogy a festő gyermekkori körülményeiből nem következik egyenesen sem a nem éppen egyenes életút, sem a társadalom legalsó rétegeivel való szoros kapcsolat. Furcsa, de mintha a kalandos, egyúttal tragikus sors legalább részben választott életpálya lenne a zseni részéről – talán éppen a festészet megújítását próbálta új és új élettapasztalatokkal megalapozni.

Ha belegondolunk, hogy Caravaggio apja, Fermo Merisi még Francesco Forza építésze volt Milánóban, ugyan miért kellett az 1590-es években az ifjú tehetségnek bármit elvállalnia Rómában ahhoz, hogy elkerülje az éhhalált? Pedig 17 évesen már túl volt egy négyéves festőkurzuson, akár  felfelé is ívelhetett volna a karrierje, ha Milánóban marad – de Caravaggio szerette a kihívásokat. Rómában majdnem belehalt egy betegségbe (lásd: Beteg Bacchus-gyermek), s a kórházból kikerülve akkoriban egészen elképesztő módon, a mulandóságot, az elmúlást ábrázoló életképeket, csendéleteket kezd el festeni. Ahogy Réti Mária rámutatott, a reneszánsz feltétlen életigenléséhez képest Caravaggio első jelentős képei korszakalkotó újdonságnak számítottak. Mintha a festőt fiatalkora óta vonzotta volna az élet sötét oldala – ha tetszik, sötét és világos együttes alkalmazásából adódó drámai hatás (a chiaroscuro egyik legnagyobb mesteréről van szó…).

Caravaggio egész (rövid) élete sötét és világos állandó váltakozása. 23 évesen együtt él egy 17 éves szicíliai művésszel, Mario Minittivel, nagy nyomorban, majd megismerkednek Del Monte bíborossal, s egyszeriben fényűző körülmények közt, palotában laknak. Ekkor születnek az olyan „pillanatképek”, mint a „Gyíktól megmart fiú”, mely szinte fotografikus pontossággal csíp el egyetlen tizedmásodpercnyi jelenetet. Caravaggio ezzel a képével ismét soha nem látott tematikát talál: a megismételhetetlen, egyszeri pillanatot, ami súlyos viszonyban áll az élet mulandóságával.

28 évesen már jelentős egyházi megbízást kap: a Szent Máté és az angyal első változatát azonban nem fogadják el a megrendelők. Érvelésük bizonyos szempontból helytálló volt, hiszen a vámszedő Máté „történelmi hűséggel” nehezen ábrázolható analfabéta parasztként – de ez művészi szempontból természetesen abszolút mellékes. Caravaggiót nem a bibliai történet érdekelte elsősorban, hanem a biblia szellemisége: az egyszerű, valóságos, szegényes körülmények közt élő korabeli figurák hiteles ábrázolása, a reneszánsz idealizált alakjaival szemben. Talán Máté valóban nem volt analfabéta, Caravaggio ábrázolása lényegét tekintve mégis sokkal hitelesebb, mint bármelyik korábbi alkotás. Bibliai alakjai egytől egyig a földön járnak (nem véletlen a szereplők gyakorta sáros, földes lábának szembetűnően részletes, naturális ábrázolása). Máté, Mária, Péter akár közünk is élhetnének – mondja képeivel Caravaggio – s ennek megfelelően a modelleket is a kocsmákból, az utcáról válogatta.

Talán ezért is vonzotta mindig annyira a kocsmák világa: nem egyszerűen a bor szeretetéről lehet szó, hiszen bort ihatott volna aranyserlegekből is. 1600 körül már ünnepelt festő volt, gazdag pártfogókkal, akik folyton akkor kerültek előtérbe, amikor bajba keveredett valamelyik kocsmai verekedése során. 1606-ban történetesen gyilkosságba, s ezt követő rövid élete elég viharosan telt. Róma leghíresebb festőjéből először Nápoly legfontosabb művésze lett, majd a Máltai Lovagrend egyik lovagját sikerül megsebesítenie. Börtön, Szicília, majd újra Nápoly, letartóztatás útban Róma felé, majd 1610-ben halál a tengerparton, talán maláriában. A pápai kegyelem két nap múlva érkezett volna meg – de Caravaggio szinte biztosan újra bajba keveredett volna. Örök lázadó volt, aki az idealizáltság, a képmutatás ellen lázadt. Ahogy az igazán nagy, modern művészek.

GB

1 hozzászólás

1. idézem 2011.05.16. 11:26
   • sas
   Azért a film kissé brutál volt, elszoktam a lila művészfilmektől!