Szombaton délután, verőfényes őszi napsütésben fent jártam a budai várban, a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon. A tisztán szakmai célú látogatás annak szólt, hogy meg akartam végre – hozzáértő emberektől – ismerni a pálinkakóstolás csínját-bínját. Jelentem, sikerült!
A néhány napra a gasztronómia fellegvárává átalakult budai vár zamatos pálinkákkal, ízletes kolbászcsemegékkel és egyéb kulináris ínyencségekkel várta a látogatókat.
Olaszország és nemzeti itala, a grappa volt a fesztivál hivatalos
vendége. Mindehhez a szervezők biztosítottak egy Gianni nevű – ma már minden
lében kanál olaszt – aki (és ezt most a Gianni-rajongók, kérem, ne olvassák!) a
félreértelmezett pénz- és ismertséghajhászásban egyre középszerűbbé válik. Kellene
a háta mögé az örök perlekedő olasz mamma, aki figyelmeztetné időnként, hogy
„Zitto, ragazzo!”
A helyszínt már jól ismerjük, káprázatos, az idő pedig kegyes volt. A pálinkák és a grappák fejedelmiek voltak, úgyhogy az „ételköltemények” itt-ott fellépő hiányosságait és a turistakopasztó árak felett érzett felindulást hatásosan nyomták el.
A szimplán testi örömöket valóban igényes és minőségi zenei kínálat egészítette ki, számomra kicsit hajlott ugyan a „tschikósch, goulasch, fokosch” szentháromsága felé, de legalább lesz min javítani jövőre.
A szervezők szándéka a kiadott műsorfüzet szerint az volt, hogy felhívják a látogatók figyelmét a hungarikumok igazi értékére, a hagyományőrzés fontosságára, na meg az sem volt utolsó szempont, hogy minél több külföldi és belföldi látogató megismerje a magyar pálinka- és kolbászkülönlegességeket.
Anélkül, hogy egyes pálinkafőzdéket reklámoznék, azzal kezdem, ami számomra most lett természetes: ahány ház, annyi szokás. Már ami a pálinkafőzést és -fogyasztást illeti. Most tanultam meg igazán, hogy nemcsak borászok tudnak ódákat zengeni boraikról, hanem a pálinkafőzdék tulajdonosai és főzőmesterei is a költészet húrjait pengetik, amikor szeretett termékeikről beszélnek.
A pálinkakóstolás alfája és ómegája, hogy ne utáljuk magát a pálinkát. Még a kiinduláskor jelzem, hogy csak a gyümölcspálinkákról írok. Ezeket kizárólag úgynevezett tulipán formájú pohárkában lehet jól kóstolni, és a legjobb kóstolási hőmérséklet a fiatalabb vörösborokéval egyező, 16-18 Celsius-fok. Ennél hidegebb vagy melegebb a gyümölcspálinkák esetében elfedi a pálinka legnagyobb értékét, a gyümölcsösséget, ugyanakkor, különösen a sokkal melegebb hőmérséklet veszélyes módon megemeli a párlatban lévő alkohol hatásának erejét. Magyarul gyorsabban fejbe ver. Arra persze, mindkét hőmérséklet-kitérítés jó példának, ha valakinek kísérletezni támad kedve, hogy a pálinka esetleges hibáit könnyebben megérezze, megízlelje. Mert a tanulás és a mértéktartás ezen a területen különlegesen fontos.
A megfelelő hőmérsékleten pohárba töltött pálinkát óvatos,
körkörös mozdulatokkal forgatjuk annak érdekében, hogy a kis pohár falán
vékony filmréteg képződjön. Ezután illatolhatjuk, mert a pohárka falán
csillámló pálinkarétegből sokkal erősebben és felismerhetőbben érezhetjük meg a
lepárolt gyümölcs eredeti illatát.
Nekem egyébként a legtöbb jó gyümölcspálinka
hordoz egy kissé túlérett gyümölcsillatot, ez a pálinkaszakértők szerint azért
van, mert a legjobbak valóban hibátlan és tökéletesen beérett gyümölcsökből
készítik a nedűket.
Az illatolás során azonnal kitűnhet a rossz pálinkák egyik alaptulajdonsága: rézelejük, vagyis kissé vagy nagyon Technocol Rapid-os (a boldog békeidők kábítószere!) illatuk, ízük van, ami a lepárlási folyamat kezdetén jelentkező párlat jellemzője. A rossz, spórolós vagy egyszerűen lelkiismeretlen pálinkafőzdék és -főzők ezt is belekeverik, nem törődve azzal, hogy ebben tényleg az egészségre ártalmas alkoholvegyületek is vannak.
Az illatolást kövesse a kóstolás! Minden ellenkező híresztelés ellenére célszerű egy kávéskanálnyi párlatot a szánkba venni és megforgatni. Amikor átjárja a szájpadlást, a nyelvet és a száj többi részét a gyümölcs kellemes aromája, lenyelhetjük a gyűszűnyi mennyiséget, mert ez a másik vízválasztó. Az a pálinka, ami ekkora mennyiségben is kaparja, égeti a garatot, hibás, nem egységes, nem kerek, mert a benne lévő alkohol a testünkben, szánkban lévő meleg hatására a korábban már idézett módon túlzottan kidomborodik, felerősödik.
Az igazán szép és nemes pálinkák azonban ilyenkor selymes lágysággal csusszannak le a pocakba. Melegséggel, éleslátással és bátorsággal töltve el és fel fogyasztójukat. Mert az ember, és ezt már régóta tudjuk, melegségre vágyik, ahogy Gróh doktor és Kreibich bácsi is.
Ha valóban kóstolunk, és nem csap át vedelésbe a szeánsz, hátravan a szárazpróba. Ami akárcsak a boroknál, kulcsfontosságú. A kiszikkadt pohárbelső illata árulkodó, a jó és képzett orrnak sokat elmond a pálinka tisztaságáról, a felhasznált gyümölcsök épségéről és a főzés szakavatottságáról.
A rövid gyorstalpalót azzal zárom, hogy aki elindul a mérsékelt és kulturált pálinkafogyasztás útján, az legalább olyan és annyi érdekes élményre számíthat, mint a szép borok kóstolásakor, fogyasztásakor. Már ezért megéri!
AB