Ugrás a főmenüre.
Maholnap Érdekes

Bizalmi elv

Valószínűleg nem tudom visszaadni mindazt, amit a Tiara csapata Palóznakon, a Meseterápia Központban tapasztalt. Sajnálom, mert úgy érzem, egyre több embernek szüksége lenne arra a természetes, egyszerű, ám nagyon igényes kis mesevilágra, amit Boldizsár Ildikóék megalkottak ott a gyermekek számára.
Bizalmi elv

Alsóörs és Csopak között található ez a kis Balaton-parti település: Palóznak. Csopak felöli határában a domboldalon felépült terápiás központ a nyári szünettől várja az arra rászorulókat. Ahogy a helyszínen tájékoztattak minket, a megcélzottak alapvetően az állami gondozott és hátrányos helyzetű gyerekek, valamint a tehetséges gyerekek lesznek.

A mesekutatás, a meseterápia tudománya a mesét közösségi műfajnak tekinti, erre gondosan ügyeltek a területek kialakításnál is. Bár a mesék tudásközvetítő, tudatformáló szerepe lényegesen fontosabb a szórakoztató jellegüknél, azért a madárház láttán tapasztalhattuk meg igazán, hogy ezt is, azt is meg lehet oldani. Mit megoldani? Művészien és alázattal szolgálni. A terápiás központ egy fontos eleme, ez a kis ékszerdobozka, a madárház. Számos szorgos kis madár és családja éldegél ebben a házban. Végtelen békében és végtelen bizalommal. Tessék elképzelni (de tényleg!), hogy leülsz ebben a házban és vétlen kis madárkák a legteljesebb bizalommal jönnek, mennek körülötted. Mi ez, ha nem béke? Mi ez, ha ennek közvetítése, nem jó szolgálat? Itt olyan madarak élnek, akik a teljes körű létezésről adnak példát: ők a földön, vízen, levegőben is otthonosan léteznek, azaz mindenütt megtalálják azt a módot, hogy OTTHON legyenek.

Ebben a komplexumban a kis pácienseknek lehetőségük lesz a saját mesetarisznyájukat magukhoz venni. Olyan gyerekek kapnak itt érzelmi muníciót, akik a családjuktól nem tudták megkapni azt. A varázsmesék ugyanis éppen a megbomlott egyensúlyi állapotokat segítenek összerendezni, azaz segítenek a belátáson túl, sorfordító döntések előkészítésben, tudatalatti folyamatok elindításában.

A csodához való viszony alapvetően meghatározza az ember életét, nem az a kérdés, hogy hisz-e benne, hanem, hogy él-e vele. Nos, kedves Boldizsár Ildikó, mi már a hiten túl, élünk is vele!

A palóznaki Meseterápiás Központban Bíró Katalin, Papp Gabriella, Petre Gyöngyi és Schmutzler György járt a Tiara Csoport képviseletében.

(Boldizsár Ildikóról már korábban itt írtunk.)

PGy

3 hozzászólás

  1. idézem 2011.02.24. 08:44
    • Mese imádó
    Ezen cikk láttán öröm tölt el.
    Végre nálunk is vannak olyan emberek, akik fontosnak tartják a gyermekek lelkivilágát! Boldizsár Ildikót nagyon szeretem. Sok könyvét vettem már meg. Mindegyik ugyan arról szól, a szeretetről, formálásról, odafigyelésről, gyerekek és felnőttek között.
    Én már felnőttem, de a mai napig mesevilágban élek. Ha van időm, még mindig a szombat reggeli program a mesenézés egy forró teával. Sokan kinevetnek e miatt, de én kikapcsolódom tőle, feltölt energiával és mosollyal.
    Szívesen megnézném ezt a meseparadicsomot. Szerintem nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is érdemes újra gyereknek lenni, ha csak egy pillanatra is! Milyen érzés? Szabadnak lenni és önfeledten boldogan mosolyogni!

    Sok sikert kívánok Boldizsár Ildikónak és csapatának, sok gyermeket tegyenek boldoggá.
  2. idézem 2011.02.25. 08:47
    • kíváncsi
    A Meseterápia Központ és a madárház látogatható? Ide szívesen elvinném egy kirándulásra a családomat...
  3. idézem 2011.03.01. 13:27
    • szerencsés
    Sajnos nem látogatható, általában az egész központ nagyon intim. Nem a külvilágnak szánt, hanem az arra rászoruló gyerekeknek. Csak a szerencséseknek adatik meg, hogy lássák ...
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner