A hangokkal való gyógyítás több ezer éves múltra tekint vissza. Az ősi kultúrákban, mint Nepálban, Tibetben vagy a dél-amerikai sámánoknál, a hangterápia máig a mindennapi templomi vagy gyógyító szertartások részét képezi, ám a világ másik felén, a nyugati társadalmakban tudatosan csak jóval később kezdték használni a hangok gyógyító erejét.
A hangmasszázs-terápiát Peter Hess fejlesztette ki az 1980-as években. A német fizikus több évtizeden keresztül Tibetben, Nepálban és Indiában tanulmányozta a tradicionális keleti zene emberi szervezetre gyakorolt hatását, illetve a különböző szakrális, terápiás célra használható hangszereket. Peter Hess a megtapasztalt ősi bölcsességek nyomán fejlesztette ki módszerét, mely elterjedt egész Európában.
Magyarországon 2006-ban alakult meg a Magyar Hangmasszázs-Terápia Szövetség, s ma már számos nagyvárosban találunk hangterápiával gyógyító szakembert.
A terápiákban alkalmazott,
különböző méretű és vastagságú tálakat hagyományosan 7–12 fém ötvözetéből
készítik. A tálak mérete mellett a fémösszetétel is befolyásolja a rezgés
minőségét, így mindegyik más-más hatást fejt ki a szervezetre. Minden hang
speciális erővel rendelkezik. A terápia során a páciens testére helyezett
tálakat filcütővel enyhén megütik. A hangtálakból előhívott hosszan tartó,
rezgő hangok érintkezésbe lépnek a testfelülettel, majd koncentrikus körökben
végigáramlanak az egész testen, valamennyi sejtet megmozgatva.
A tálból előcsalogatott hangok feloldják az emberben alulrezonált energiákat, majd gyógyító rezonanciával töltik fel. A rezgések meditatív, mélyen ellazult állapotot eredményeznek, melyben föloldódnak a feszültségek, és beindulhatnak a gyógyulási folyamatok is. A gyakran más alternatív gyógymódokkal, terápiákkal együtt alkalmazott hangmasszázs számtalan pozitív élettani hatást gyakorol a szervezetre. A test energiamezejében keletkezett zavarok helyreállítását idézi elő, így állítva vissza a felborult egyensúlyt.
A hangmasszázs segít megtalálni a belső nyugalmat, ezáltal javítja közérzetünket, fejleszti a kreativitást és a koncentrálóképességet, de szerepet játszhat a fájdalomcsillapításban, az érrendszeri és légzési problémák, a különböző pszichoszomatikus és idegi kimerültségből származó megbetegedések, illetve az alvászavar kezelésében, valamint nagymértékben segíti a szervezet méregtelenítését. A különböző testtájakra helyezett tálak oldják az adott terület izomgörcseit és az energiablokkokat. A gyerekek számára segítség lehet a tanulási nehézségek, a hiperaktivitás orvoslásában.
Forrás és bővebb információ: www.hangmasszazs.hu
(Maczkay Zsaklin)