Ugrás a főmenüre.
Maholnap Érdekes

Árvízben és bajban az állatmenhelyek

Az árvíz miatt nem csupán az emberek, de a kutyák is fedél nélkül maradtak. Sok ezer állat sorsa vált tragikussá, amikor a víz elöntötte a házakat, és velük együtt a gazdátlan állatokat befogadó menhelyeket is. Az otthon nélkül maradt családok ideiglenes szállásaikra sem vihették magukkal hűséges kutyáikat.

arkuty_all.jpgKoncert az árvízben bajba jutott kutyák és állatmenhelyek javára: sztárok és civilszervezetek összefogása az állatokért.

Az állatok még az embereknél is kiszolgáltatottabbak. A szeretett állatainkról való gondoskodás megmutatja emberségünket. A rászoruló emberek érdekében már hatalmas társadalmi összefogás indult. Azonban a leginkább kiszolgáltatottaknak, a rászoruló embertársaink állatainak nyújtott segítségünk, társadalmi felelősségvállalásunk összetartásunkat, emberségünket jelképezi, így példát mutat a következő generáció számára is.

Időpont: 2010. július 8. (csütörtök), 20 óra  

Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad  

Fellépők: Zorán, Pa-Dö-Dő, Keresztes Ildikó, Gerendás Péter, Irishfeet és a Bloomhorne együttes, Szekeres Attila és Balázs Gergely improvizációi, valamint  további meglepetések.

Műsorvezető: Hegyi Barbara és Azurák Csaba

arkuty_szom.jpgSzervezők: a koncert a Szabad Tér Színház, a Vigyél Haza Alapítvány, Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület és a Felelős Állatbarátok Egyesülete közös vállalásában kerül megrendezésre.

A rendezvény védnöke: Keveházi Krisztina, az Operaház magántáncosa

Jegyárak: 3000 és 2000 Ft/db

A jegyek megvásárolhatóak a www.szabadter.hu oldalon, illetve a színház jegypénztárában és a szokásos jegyértékesítő helyeken.

Cél: Minden, a jegy vásárlására elköltött forint közvetlenül a bajba jutott menhelyek és az ott élő kutyák megsegítésére szolgál.

arkuty_mentes.jpgA művészek nagyvonalúan lemondtak a fellépti díjakról, a szervezők és az önkéntesek szabadidejükben, ingyenesen végzik munkájukat. Bár törekszünk arra, hogy a Szabad Tér Színházzal közös vállalásban szervezett segélykoncerten magas színvonalú kulturális élményt nyújtsunk támogatóinknak, a fő célunk a figyelem ráirányítása a problémára, és hogy a segítő szándékkal megvásárolt jegyekért cserébe mi is adhassunk valamit.

A támogatók a támogatás nagyságától függően pártoló jegyeket kapnak. A támogatás lehet pénzbeli, illetve tárgyi eszköz: táplálék, állatgyógyszer, fertőtlenítőszer stb., ami a menhelyek felújításához, használhatóvá tételéhez szükséges.

Az adományok elkülönített számlára kerülnek, melyet teljes egészében a menhelyek megsegítésére fordítunk. A támogatóknak dokumentáltan és részletesen beszámolunk az adományok sorsáról.                                                                           

Pénzadományát bárki eljuttathatja a 11714006-20446624 számlaszámra.

További segítséget fogadunk az SMS Adomány-vonalon: a 1784-es számon.        

Üzenet: adomany   (300 Ft/SMS)

A koncertet követő két hónapon át valamennyi bevétel az elkülönített számlára kerül.

arkuty_csik.jpg

 

2 hozzászólás

  1. idézem 2010.06.28. 14:27
    • csi-csu
    Sziasztok állat szerető embertársaim!
    Köszi a felhívást,meg a cikket, holnap megyek jegyet venni! És még jól is fogok szórakozni, közben a lelkem is örülni fog, hogy tudok segíteni a drága kis állatokon.
    üdvözlettel: egy állatbarát. , no meg ember is.
  2. idézem 2010.07.09. 05:23
    • Petre Gyöngyi
    Óvári András - a koncerten tett - tájékoztatása szerint 510 db jegyet értékesítettek a jótékonysági koncertre, s ezen kívül kb. egy millió forint értékben adományokkal is segítik a bajba jutott állatmenhelyeket.
    A jó hangulatú koncerten számos művész, no meg a lelkes közönség - ugye Csilluka? :-) - igazolta, hogy jó érzés segíteni
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.05.18
banner