Vízügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a Vörös folyó fokozatosan elveszíti iszaptartalmát, ami az észak-vietnámi rizstermelés egyik alapvető feltétele.
A Vörös-folyó a kínai Yunnan tartományban ered, majd a vietnámi Lao Cai tartományba belépve egy ideig határterületen folyik tovább. Innen a Viet Tri-hez közeli alföldön terjed szét, megformálva a folyó deltáját. A Vörös-folyó a fővároson, Hanoin is átfolyik.

A vöröses-barnás nagy mennyiségű iszap adta a folyó nevét, amely mára eltünedezni látszik, egyelőre még ismeretlen környezeti hatásokat okozva.
Trinh Hoang Xuan úr MA, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó Vízgazdálkodási Tervező Intézet szakembere elmondta, hogy a folyó a nagy tározók (Hoa Binh és Tuyem Quang) működése óta veszít drasztikusan az iszaptartalmából. 1998 és 2008 között az üledék és iszaptartalom Son Tay városnál évi 45 millió tonnára csökkent, ami 38%-os veszteséget jelent. Hanoiban ez az érték 38 millió tonnára esett vissza, ami 51%-os veszteség, amióta a nagy tározók megépültek.
Az legfőbb ok szerinte egyértelműen a nagy tározók megépítése. Hozzátette azonban, hogy amíg az emberek szabad szemmel nem látnak változást a folyó színében, addig nincs ok az aggodalomra.