A Szerelem Szigete (így, nagy kezdőbetűkkel) keveseket vonzana pusztán mitológiai jelentősége miatt. Bár vannak, akik ellátogatnak Aphrodité sziklájához, sőt, megnézik a görög romvárosokat, vagy épp a nicosiai múzeum impozáns antik gyűjteményét (ezt mi is megtettük), mindez mit sem érne a sziget természeti adottságai és az itt élő ciprióták nélkül.

A ciprióták – az európai közhiedelemmel ellentétben – nem görögök. A ciprióta életérzés, szellemiség valójában két igazán nagy múltú kultúra képviselőinek szerelmében fogant. Akár az itt élők genetikai állományát, akár étkezési szokásaikat, akár vendégszeretetüket vesszük figyelembe, mind-mind egy görög-török mediterrán „kombót” tükröznek. Még akkor is, ha eltérő a két nyelv, a két vallás, és sajnos a két de facto ország is: az EU-tag Ciprus, illetve az Észak-Ciprusi Török Köztársaság.

Nem véletlen, hogy az anyaországi görögök közül sokan valahogy úgy vannak a ciprusiakkal, mintha azok nem is igazi görögök lennének… Amolyan féltestvéreknek tartják őket, de csak azokat, akik a görög félen élnek. A ciprusi törököket meg talán jobban gyűlölik, mint az anatóliaiakat.

Pedig mindez csak egy mesterséges megosztottság eredménye. Több száz évig semmi különös ellentét nem volt a két kultúra közt. A napfény ugyanúgy csillogott a Földközi-tenger vizén, a kaktusz virágai ugyanúgy díszelegtek a tengerparti sziklákon, a narancs- és citromfák ugyanúgy hozták gyümölcseiket a törökök származásúaknak, mint a görögöknek. Ahogy elnéztem, a több száz éves fák kusza indáin élő gekkókat sem nagyon hatotta meg, hogy húsvét péntekjén a görög ortodox pópa vezette a körmenetet, vagy épp a pénteki müezzin szólt a minaret tetejéről. De túl a közhelyeken: Cipruson nem csak a természetet nem érdekli a görög-török ellentét, de a hagyományokat sem nagyon.

Húsvétkor a görög ciprióták birkafej-levest fogyasztanak – ahogy a török oldalon is birkahúsból készül a legízletesebb kebab. Ja, és ha már itt tartunk: talán csak Ciprus fővárosában hívják a görögök is kebabnak a gyrost… (a kebab ugye húst jelent, a gyros forgatást).  Az itt élő muzulmánok meg úgy isszák az alkoholt, mintha Allah is elfordítaná tekintetét néhány pillanatra Ciprusról. Ouzót ugyan nem árulnak a török részen, de bármilyen brit szeszt bátran – a britek egyszerre hozták magukkal az „oszd meg és uralkodj” elvet, illetve a globalizáció áldásait…

De ami a legfontosabb a Szerelem Szigetén, az a helyi vendégszeretet. Nem azért lángol fel Cipruson a szerelem, mert isteni a konyhájuk, süt a nap és morajlik a tenger, hanem azért, mert hagyják. Ezen a pontján a földnek minden adott a romantikához: nincsenek erkölcscsőszök, akik berekesztik a felhőtlen bulizást a karaoke-bárokban, vagy az élőzenés country-és blues pubokban, de nincsenek hangoskodók sem, akik a lágy andalgást zavarják meg a tengerparton, vagy a teraszon borozgatást naplementekor. Vannak viszont végtelenül toleráns, mosolygós, kedves vendéglátók – a kisbolttól a szállodáig, a vidámparktól a reptérig. Nincsenek merev szabályok, nincs vasfegyelem, sőt, a török parlamenterek kivonulása óta még az alkotmányt sem lehet megváltoztatni. És valahogy mégis működik a dolog.

GB

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!