Jómagam immár 11 éve nem cigarettázom, mégis döbbenten figyelem a dohányzás elleni szankciók rohamos terjedését. Vasárnaptól tilos dohányozni a BKV megállókban. New Yorkban hamarosan minden közterületen betiltják a dohányzást. Miközben a világ egyik legveszélyesebb drogja, az alkohol szinte mindig, minden körülmények között fogyasztható. Sőt. Magyarországon a pálinka, mint hungaricum, szép lassan az „ajánlott élelmiszer” kategóriába kerül.
Számomra mindig elképesztő, ha valami hirtelen, radikális módon válik megtűrt vagy épp támogatott dologból első számú közellenséggé. Így vagyok a liberalizmussal, a mellkas-szőrzettel (legalábbis férfiak esetében), illetve a dohányzással is. Hogy létezik az, hogy valami, aminek réges-rég ismerik a káros hatásait, hipp-hopp, egyszeriben tiltott lesz, míg a dohányforgalmazás mindig is az állam legfőbb bevételi forrásai közé tartozott. Arról nem beszélve, hogy a dohánygyárak évszázadokon át szoktatták rá az embereket a káros szenvedélyükre, amiről most elvárják, hogy néhány év alatt mindenki szokjon le.
Finnországban nemrég egy egészen idétlen formájával találkoztam a dohányosok kirekesztésének. A kocsmában egy plexiburokban ültek elkülönítve a dohányosok, ahol azonban nem fogyaszthattak alkoholt. Ha inni akartak, nem dohányozhattak, és fordítva. Jó, a finneknél nem küldik ki a kocsma elé a dohányosokat, mint mondjuk Írországban (mínusz 30-ban azért kemény lenne), de azért jól kiszúrnak velük. És persze teljesen értelmetlenül. Mivel a plexiburokba ki-be járkálnak az emberek, a füst ugyanúgy ellepi a nemdohányzó alkoholistákat, mint ott, ahol engedik a cigarettázást.
De a lényeg: mindezt egy kocsmában, ahol ugyebár nem az életük meghosszabbítása a jelenlevők fő célja! Igyál vodkát, amennyi beléd fér, csak ne gyújts rá, mert az káros az egészségre.
Azt meg végképp nem értem, mennyivel jut kevesebb füst a buszmegállóban ácsorgókra, ha két méterre dohányoznak tőlük a bagósok, és nem egyre? Jó, tegyük fel, hogy ez is a leszoktatás egyik fokozata. Otthon még szívhatsz, de az utcára ne menj ki. Igen ám, de mi lesz, ha így még több füst jut a közös háztartásban élő gyerekeknek, hiszen az apuka-anyuka már inkább otthon füstölög, mint házon kívül?
Ha már fokozatosság, akkor mégis jobbnak tűnik az egyre könnyebb cigaretták gyártása, és az erősek betiltása. Valamit úgyis fogunk tenni az egészségünk ellen, ha dohányzunk, ha nem. Akkor majd többet alkoholizálunk, kávézunk, stb. És az mitől kevésbé káros absztinens embertársainkra nézve? Legfeljebb nem a tüdejüket károsítjuk majd, hanem az idegeiket…
GB